"Sok fájdalom és űzöttség van a falak között" - Rudolf Péterrel, a Vígszínház új igazgatójával beszélgettünk
"Nem mondom, hogy nem voltak pillanatok, amikor csak kapkodtam a fejem, hogy mi történik. Zavarban voltam. Az ember nem ilyen körülmények között kíván elnyerni egy ilyen posztot" - mondta a 061.hu-nak a Vígszínház új igazgatója, Rudolf Péter, akit az Eszenyi-ügyről, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) körüli történésekről, és arról is kérdeztük, hogy a jövőben megteheti-e az egyik legnagyobb múltú és presztízsű színház direktoraként, hogy ne foglaljon állást a kultúrpolitika és a színházak kölcsönhatásában képződő anomáliák esetén, amilyen például a színháztörvény elleni tüntetés is volt.
MÉNES MÁRTA - 061.hu
„Egy polgári népszínház” - ez volt a címe a Vígszínház igazgatói posztjára beadott pályázatának. Milyen hagyományokat szeretne feleleveníteni a színházban, és mit jelent ez a műsorpolitika kialakítását tekintve?
Színészcentrikusságot jelent, műfajgazdagságot. Nem szeretnék elitista lenni, és nyilván messzire kerülök minden gagyit. Minden előadás ügy kell, hogy legyen! Több mint 1600 nézőt kell leültetni esténként. A Vígre mindig jellemző volt, hogy a néző a színészre „jött be”. A 70-es évek óta persze nagyot fordult a világ. Mást jelent ma színésznek lenni. Információtengerből kell kihalászni a nézőnek a számára fontosat. Ezért kell egy szellemiséggé összeállnia egy programnak.
Pályázatában az egyik alapvető feladataként azt jelölte meg, hogy megállítja a színházban évek óta tapasztalható fluktuációt, ami az elmúlt évek gyakorlatának erős kritikájaként is olvasható. Ezzel kapcsolatban milyen megoldandó feladatokat tűzött ki?
Ez nem kritika. Ez tény. Amikor fentebb a szellemiség fontosságáról beszéltem, nemcsak a nézőkre gyakorolt hatás fontosságára gondoltam, hanem a munkatársak bevonzására is. A külső és belső kommunikációra, melynek az összetartozás, a csapatban gondolkodás az egyik legfőbb eleme kell legyen. Legyen jó belépni az épületbe: nézőnek, színésznek, portásnak. Ez nyilván egy hosszú folyamat végeredménye lehet.
Július 1-jével vette át a Vígszínház igazgatását, az ide vezető út azonban igen kanyargós volt. Habár a belső szavazáson egyértelműen az Ön pályázata volt a befutó, a szakmai bizottság Eszenyi Enikőét szavazta meg. Majd több tucatnyi, hatalmi visszaélésről szóló vád után lemondott Eszenyi, és a pályázatát is visszavonta. Mi az, ami egy ilyen pokoli helyzetben bizakodásra adhat okot, vagy erőt adhat egy frissen megválasztott direktornak?
....és akkor a vírus okozta félelmekről és kiszámíthatatlanságról még nem is beszéltünk...nem túlzás a pokoli szó használata. Lehet, hogy nehezen döntök, de ha már döntöttem, nem hátrálok meg. Nem mondom, hogy nem voltak pillanatok, amikor csak kapkodtam a fejem, hogy mi történik. Zavarban voltam. Az ember nem ilyen körülmények között kíván elnyerni egy ilyen posztot. Ugyanakkor ezt a sok nehézséget mindenki látja, aki most nem empatikus, aki most nem drukker – az mikor lenne az? Érzékelem a segítőszándékot, és a bizalmat szinte minden irányból.
Társulat, sajtó, politika. Ez nem feltétlenül nekem szól. Ez ennek a csodálatos múltú épületnek szól. Vígszínház nélkül nem képzelhető el a budapesti színházi élet! Ilyen egyszerű.
Mennyiben gondolja emberi és mennyiben politikai okokra visszavezethetőnek Eszenyi Enikő távozását?
Ezt nem vagyok hivatott megítélni! Azt ugyanakkor nehezen tudom elképzelni, hogy ennyi embert valami stratéga mozgasson. Akik vállalták a nevüket – kockázatot vállaltak. De nem éltem az épületben nap mint nap, és azt is tudom, hogy a színház fűtöttsége sok mindent megenged. Sok fájdalom és űzöttség van a falak között, ezt érzékelem. Próbálok nyugalmat teremteni. Ez a dolgom.
Enikő a történtek hatására hozott egy döntést. Ezek után a politikusoknak mérlegelniük kellett, hogyan tovább. A társulat nagy része jelezte, hogy mögöttem áll. Megjegyzem, ha ez nem így lett volna - visszalépek.
A teljes magyar színházi életet blokkolta volna, ha tovább húzódik az igazgatói kinevezés. Ha én meghátrálok, egy új pályázatot kellett volna kiírni. Ez - a vírushelyzettel nehezítve - valószínűleg hónapokkal későbbre tolta volna a megoldást.
A verbális abúzussal kapcsolatos vádak mellett egy másik esemény is közrejátszhatott lemondásában: történetesen, hogy a tavaly decemberi, színháztörvény-ellenes Madách téri tüntetésen nem jelent meg. Ön szerint ez a lépése hozzáadhatott-e megtépázott reputációjához?
Nem politikai elemző vagyok. Egy frissen kinevezett színházigazgató. Én magam nem aszerint ítélem meg az embereket, hogy részt vesznek-e egy tüntetésen vagy sem. Ennél kissé komplikáltabbnak látom a személyes kiállás és tisztesség kérdését. Jellemző a közéletünkre, hogy az ehhez az ügyhöz való viszony azonnal besorolja az embert egy politikai táborba.
A vádak nyomán a főváros felügyelőbizottsági vizsgálatot is elrendelt az ügyben. Van-e már eredménye ennek a vizsgálatnak, ha nincs, mikorra várható?
Annyit tudok, mint bárki más. Elkezdődtek a meghallgatások.
A jövőben megteheti-e az egyik legnagyobb múltú és presztízsű színház direktoraként, hogy ne foglaljon állást egy hasonló, a kultúrpolitika és a színházak kölcsönhatásában képződő anomália esetén, mint például a színháztörvény elleni tüntetés?
Nyilvánvalóan állást kell foglalni. Nem vagyok „megmondó” ember. Nem is vágyom erre a szerepre, de az elmúlt évtizedekben is megszólaltam, ha kérdeztek közéleti kérdésekben. Egy tüntetés körülményei kiszámíthatatlanok. Milyen közegbe kerülsz? Ki mit mond előtted? Mivel azonosulsz, akarva akaratlan. A demokrácia része, természetesen – de irányíthatatlan. Veszélyforrás. Hogy mikor jön el a pillanat, amikor nem látsz más megoldást kinek-kinek a saját döntése. Egy ekkora színház igazgatójaként, nyilván nagyobb a felelősséged minden ilyen helyzetben. Szeretnék többet beszélni szakmai kérdésekről! Nem a politikai felelősségvállalás várható következményeit boncolgatni! Bármilyen fontos – elvon a feladataimtól. Ez nem egy természetes helyzet.
Nemcsak a színháztörvény, hanem a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyét érintő diskurzus is a politikai térbe került. Mit gondol erről?
Szakmai kérdés kellene, hogy legyen, de mint oly sok minden, nem tud csak az lenni. Ennek nyilván vannak előzményei. Minden megszólalásomban a tárgyalást, a konszenzus keresését preferálom.
Ön szerint kedvező lehet-e az SZFE-nek az alapítványi modellváltás, illetve tapasztalta-e az egyetem oktatási körülményeinek, színvonalának romlását?
Az oktatás körülményei romlottak, nemzetközi összehasonlításban különösen rossz látvány, de ez gazdasági kérdés, a régi rádiós épületekbe költöztetés jó ötletnek tűnt, magam is lobbiztam az ötletért annakidején. Ha az alapítványi modellváltás lehetővé teszi többletforrás bevonását, az jó hír. Az oktatás színvonalára nincs napi rálátásom. Magam néhány órát tarthattam az elmúlt évben. Sok örömöm volt benne. A folytatás is felmerült.
Én évtizedek óta – nem ilyen fűtött helyzetben - úgy éreztem, nagyobb súlyt helyeznék a technikai képzésre, kívülről úgy láttam lehetne színesebb a tanári kar összetétele, és ezekről érdemes is beszélgetni, újragondolni dolgokat, de ezt a gondolkodást nem itathatja át a politika. Ezek szakmai kérdések. Szakmai fórumokon megvitatandó feladatok.
Ez az intézmény – e jogosan felvetett kérdések ellenére – a magyar művészképzés fellegvára, komoly szakemberekkel a háttérben. Érzékeny helyzet. Érzékenyen kezelendő.
Úgy fogalmazott, hogy a vírus miatt erős kampány volt a „maradj otthon”, és ha a helyzet megengedi, az évad kezdetén új kampányt kéne életre hívni, „gyere a színházba, nagyon várunk” üzenettel. Tart-e attól, hogy a vírus miatt alábbhagy a színházlátogatási kedv?
Persze tartok tőle. Megbolygatta az életünket ez a vírussokk. Egyszerre persze a kiéhezettséget is érzékelem. Sokan jelzik az utcán, hogy alig várják, hogy kezdjünk játszani. Komoly világégések idején szinte menekültek az emberek a színházakba a szörnyűségek elől. Csakhogy most épp az összekapaszkodás tölt el minket ijedelemmel. Igazi 22-es csapdája. Ezért gondolom, hogy ha orvosi szempontból megjön az engedély, újra kell építeni a kommunikációt is.
Kardinális kérdés, hogy a színházak milyen szellőztetőrendszerrel rendelkeznek, ha jól tudom, az őszi nyitás előfeltétele, hogy ez megoldott legyen. A Vígszínházban szükséges-e a levegőztetés újragondolása?
A nyitás esetén ezt is és a nézőfogadás minden egyes elemét végig kell gondolni. Látnia kell a nézőnek, hogy figyelünk a biztonságára. Ugyanakkor csak reális elvárásokat támaszthatunk, és támaszthatnak velünk szemben a fenntartóink. Nyilván ez a „ki vállalja a felelősséget” kérdése. Nemcsak a néző fél joggal, a döntéshozókon is nagy a nyomás.
A szabadtéri színházakra vonatkozó előírások lehetnek az alappillérei a beltéri színházi előadások szabályozásának. Eszerint másfél méteres távolság szükséges, és minden negyedik széken ülhet néző. Jelen állás szerint szükséges lesz-e ritkított széksorokban gondolkodni?
Minden pillanatban változik a helyzet. Nem merek válaszolni. Ez egyszerre gazdasági és elvi kérdés.
Fotók: MTI/Illyés Tibor
