Pesti Srácok

Rocktörténeti tábor indul Szegeden

Rocktörténeti tábor kezdődik pénteken Szegeden, a találkozón megemlékeznek az ötven éve rendezett Wight-szigeti Rockfesztiválról is.

MTI

Pleskonics András, azaz Dr. Rock, aki már másfél évtizede tart rocktörténet kurzust a Szegedi Tudományegyetemen, amolyan jutalomjátéknak álmodta meg ezt a műhelyt, amelyben legkedvesebb zenészbarátaival és tanítványaival oszthatja meg mindazt, amit zenei előadóként és játékmesterként a legjobban tud és legfontosabbnak tart.

PestiSracok facebook image

Az elsősorban a rocktörténeti kurzus hallgatóinak és a Premier Művészeti Szakgimnázium növendékeinek szervezett intenzív nyári tábor gyakorlatilag összefoglalását adja az év közbeni szakmai munkáknak: a könnyűzene-, a rocktörténeti kurzusoknak és más előadásoknak.

A befogadás és a színvonalas elemzés módszereinek bemutatásán túl aktív zenélési lehetőséget is biztosítanak a résztvevőknek. A hathatós kortárs műveltségi anyagot és élményeket nyújtó közös nyári alkotótábor programja azonban nem jelent szigorúan kötött tematikát, a kikapcsolódásra és aktív pihenésre is lehetőséget nyújt.

A tábor szignálja ezúttal a Led Zeppelin klasszikusa, a Whole Lotta Love című szám lesz. A tematika alapját - mint tavaly a Woodstock 50 -, ezúttal a Wight-szigeti Rockfesztivál fél évszázados jubileuma adja. Az esemény ma már nem annyira ismert, annál inkább az ott színpadra álló formációk és előadók: a Jethro Tull, a The Doors, a Free, a Taste, a Procol Harum és a Moody Blues vagy Miles Davis. Azt is csak kevesen tudják, hogy itt adta Jimi Hendrix halála előtti egyik utolsó koncertjét.

A vasárnapig tartó táborban bemutatkozási lehetőséget kap több szegedi rock- és bluesformáció, az esemény kiemelt zenészvendége pedig Benkő Zsolt blues-gitáros, zeneszerző lesz.

Fotó: The Edit

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.