Ismét teljes pompájában látható a kisszebeni főoltár a Magyar Nemzeti Galériában

Több évtized után befejeződött a középkori Magyar Királyság egyik legnagyobb és legdíszesebb szárnyas oltára, a kisszebeni Keresztelő Szent János főoltár restaurálása; a késő gótikus remekmű szerdától látható a Magyar Nemzeti Galériában (MNG).

061.hu

Vélhetően a magyar múzeumügy leghosszabb ideig tartó restaurálása ért véget most: a kisszebeni főoltárt 1944-ben, Budapest bombázásakor bontották szét és rejtették el, majd 1954-ben fogtak hozzá a helyreállításához. A munkálatok az MNG és a Szépművészeti Múzeum 2013-as újraegyesülése után vettek lendületet, amikor Dabronaki Béla "sztárrestaurátor" vette át a felújítás vezetését - idézte fel a szárnyas oltár szerdai sajtóbemutatóján Baán László, az intézmény főigazgatója.

Poszler Györgyi, az MNG Késő gótikus szárnyas oltárok című kiállításának kurátora hozzátette: a 6,6 méter széles főoltár és a két, szintén a kiállításban látható mellékoltár egy tűzvész utáni újjáépítés során készültek a Bártfa és Kassa közt fekvő Kisszebenben; a főoltár befejezését 1496-ra datálják.

A késő gótikus műalkotás bezárt szárnyai - egyedülálló módon - a Hiszekegy "képregényszerű" ábrázolását mutatják, ünnepi, azaz kinyitott állapotban pedig Keresztelő Szent János életének állomásai láthatók a főoltár táblaképein. A főoltár egykor több emelet magas oromzattal rendelkezett, ennek azonban csak romjai maradtak fenn, ezért hitelesen csak az oromzat egy része volt helyreállítható - mondta el. Poszler Györgyi beszámolója szerint a remekművet a barokk korban az akkori ízlés szerint restaurálták és némileg átalakították, az országos nyilvánosság azonban csak a 19. század második felében fedezte fel. A három kisszebeni oltárt 1896-ban, a millenniumi ünnepségekre szállították Budapestre, először az Iparművészeti, majd rövidesen a Szépművészeti Múzeumba.

Dabronaki Béla restaurátor kiemelte, hogy a főoltár rengeteg elpusztult eleme mellett számos darab "elképesztően ép" állapotban maradt fenn. A helyreállításkor ezért úgy döntöttek, hogy a kiegészítések is az eredeti részekhez hasonló aranyozást kapnak, ennek hiánya ugyanis tönkretette volna a műalkotás élvezetét. Mint hozzáfűzte azonban, a hitelesség érdekében a kiegészítéseket közelről látható módon, finoman jelezték.

Fotók: Horváth Péter Gyula