Mert mi is lehetünk jók romkomban – Megnéztük a Hab című filmet
Arra a kérdésre, hogy született-e már igazán jó, minden elemében el- és kitalált, és ami a legfontosabb, a bohózatba hajló, kínos humorképleteket mellőző magyar romantikus komédia, viszonylag gyorsan rávágtuk a választ. Egészen mostanáig. Lakos Nóra rendezőnek ugyanis végre sikerült az, amire oly régóta vágyunk – különleges látványvilág, arányos szerkesztés, jól rajzolt karakterek, szerethető történet, parádés szereposztás. Végre!
MM – 061.hu
Rég jöttem ki úgy magyar vígjátékról, hogy ne maradt volna bennem jobb esetben icipici, rosszabban mindent elnyomó kellemetlen szájíz. Ilyenkor mindig rosszul érzem magam, mert ez akkor is megvan, amikor valóban prekoncepciók nélkül ülök be a moziba egy hazai alkotásra. A „nekünk ez nem megy, nem kellene erőltetni”, „mi nem tudjuk felvenni a versenyt (nem is kell, teszem hozzá) a hollywoodi színes-szagos komédiákkal” -típusú károgásoktól – amik persze mindig jelen lesznek, fikázásban, pocskondiázásban az élen járunk – eltávolodva, nyitottan vártam a Hab első képkockáit, és nem kellett csalódnom.
Lakos Nóra rendező és Fekete Fruzsina forgatókönyvíró ugyanis olyan jó érzékkel válogatott a romkom-eszköztárból, olyan jó ritmusban adagolta a klasszikus vígjátéki elemeket, hogy egy valóban szerethető, a szekunder szégyent végig mellőző, szórakoztató, kerek film született. Mert ki gondolta volna, hogy a francia, Amélie-s hangulat jól állhat egy magyar vígjátéknak? Vagy azt, hogy az elcsépelt és fantáziátlan, helyzetkomikumokon alapuló viccgyártás helyett a finom humor is célt érhet? A Habnak ez sikerült, erőlködés nélkül.
A film főszereplője a cukrász Dóra (Kerekes Vica), akinek sürgősen pénzre van szüksége, hogy a csőd széléről visszarántsa szeretett cukrászdáját, azonban a hitelt csak családosok vehetik igénybe. Így Dóra maga mellé szerződtet egy vállalkozó kedvű agglegényt (Mátray László), aki a hiányzó millióért folytatott hadjárat során a vőlegényének hazudja magát. Szerelem, hazugság, habcsókok – foglalhatnánk össze, és a történet valóban nem túl bonyolult, de ez nem von le az értékéből. Itt nem a magyar Juliette Binoche kavargatja selymes nugátját, mint a Csokoládé című filmben, a Hab nem merül el a gasztro-tégelyben, a cukormáz csak keretet ad a sztorinak. S habár Dóra filmes fantázianeveket viselő sütijei (tényleg vicces, amikor a Robert Redford nevű süti mellé odatol egy Barbra Streisand-ot is vásárlónak, mondván a kettőt csak együtt lehet) párkapcsolati defektjeinek, múltbéli szomorú tapasztalásainak kivetülései, a párhuzam mégsem bántó leginkább azért, mert nem gondolják túl, nem erőltetik, nem teszik szájbarágóssá azt, ami egyébként is nyilvánvaló.
A film egészére ez a fajta arányosság a jellemző, a legüdvözítőbb, hogy a karakterábrázolás is e mentén alakul - nincsenek túlrajzolt, idegesítő karakterek, ahogyan a főszereplő Kerekes Vica fogalmazott a magyar romkom-termésről: „Megnézem, és nem tudok azonosulni a benne lévő lévő emberekkel. Túlontúl ki vannak karikírozva, nem tudok menni velük (...) ahonnan én jövök, vagyis a cseh vígjátékok, azért jók, mert felismered benne magad és a szomszédodat.” Egyetértünk, ezúttal mi is tudtunk menni a karakterekkel, az eddig leginkább drámai szerepekben tündöklő felvidéki színésznőnek nem törik bele a bicskája a könnyűnek látszó, ám annál nagyobb buktatókat magában rejtő örök romantikus karakterbe, mellette a túlbuzgó projektmenedzsert, Krisztinát megformáló Bozó Andrea alakít zseniálisat, és itt jegyeznénk meg, még több Mátray Lászlót a vászonra! (ez nem szorul további magyarázatra)
A Hab bájos, szórakoztató, nem akar több lenni egy kellemes vígjátéknál, annak viszont hibátlan, talán az eddigi legjobb ebben a zsánerben itthon. Szóval irány a mozi! Amíg még lehet...
