Pesti Srácok

Virtuózok V4 - Idén öt országban mutatják be a népszerű tehetségkutatót

A népszerű magyar klasszikus zenei tévés tehetségkutató legújabb, hatodik évada idén a Virtuózok V4 + Közös nyelven zenélünk címet viseli. A november 27-től, Magyarországon a Duna tévén látható műsorfolyam a Visegrádi Négyek - Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Csehország – valamint Szerbia regionális együttműködésén alapul és a magyar kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával valósulhat meg.

061.hu

Peller Mariann, a műsor ötletgazdája, a Virtuózok alapítója és producere a műsor forgatásának helyszínén megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a közösség, az összefogás, a jövő zenéjének támogatása, a komplex tehetséggondozás már hat éve, a műsor megalapítása óta a Virtuózok produkció egyik legfontosabb célja. A program missziója egy magára, értékeire, kultúrájára büszke, a világ jobbításán fáradozó fiatal generáció támogatása, szellemi táplálékkal, kulturális gazdagsággal ellátva őket, akik a világ élvonalába segíthetik hazánkat kulturális és gazdasági téren is.

PestiSracok facebook image

- emelte ki Peller Mariann.

November 27-től mutatják majd be mind az öt résztvevő ország (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország és vendégként Szerbia) tévécsatornái a most leforgatott műsorfolyamot. Így akár 70 millió ember ismerheti meg hazánk és a régió gazdag zenei hagyományait, csodaszép nevezetességeit, nagy zenei helyszíneit és talán közülük sokan általa kedvelik meg a komolyzenét. A nézők egyúttal minden résztvevő ország gazdag kultúrájába, különleges zenei hagyományaiba is bepillantást nyerhetnek.

A példamutató nemzetközi összefogásnak és diplomáciai törekvéseknek köszönhetően minden adásban más-más nemzetközi sztár vállalta a szuperzsűri szerepét: az első elődöntőben Gabriel Prokofiev, brit-orosz zeneszerző, producer, Szergej Prokofjev unokája egészítette ki az öt tagú nemzetközi zsűrit. A második forgatási napon, Maxim Vengerov orosz hegedűművész volt az extra zsűritag, a harmadik adás szuperzsűri tagja pedig Coco König osztrák-magyar származású színésznő, a Jutalomjáték című film sztárja. A finálé-szuperdöntő különleges vendége és szuperzsűri tagja pedig Maestro Plácido Domingo, aki egyúttal egy extra produkció keretében fogja vezényelni a műsor főcímzenéjének kibővített változatát melyet fia, ifjabb Plácido Domingo komponált a Virtuózok számára.

A nemzetközi, állandó zsűri tagjai: Miklósa Erika magyar koloratúrszoprán, Alicja Wegorzewska lengyel mezzoszoprán, Gabriela Bohacova cseh zenei fesztiváligazgató, Peter Valentovic szlovák karmester, Szerbiát pedig ketten, felváltva képviselik: Nemanja Radulovic hegedűművész és Silvana Grujic a szerb köztelevízió zenei igazgatója, zongoraművész, zenetudós - mindannyian hazájuk kiválóságai, a kulturális élet csillagai.

A műsor új zenéjét komponáló ifj. Plácido Domingo elmondta, hogy a hollywoodi klasszikusok zenéjének „hősi” hangulata inspirálta a zene megalkotására, mert úgy gondolja, akik ebbe a műsorba bejutottak, maguk is hősök, a klasszikus zene jövőbeli sztárjai.

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.