„Madarász a festők között az, ami Vörösmarty a költők között" - 6 csodálatos kép Madarász Viktortól

A címben szereplő, Madarász Viktort méltató idézet az 1859-es Divatcsarnok című folyóiratból való - a nemzeti romantika nagy mestere, a magyar történelmi festészet egyik vezéralakja 190 éve, 1830. december 14-én született. Cikkünkben legszebb festményein keresztül mutatjuk be, mi emelhette őt a legnagyobb magyar történeti festők közé.

MM-061.hu

Madarász Viktor 1830-ban született Csetneken. Eredetileg jogásznak készült. Részt vett az 1848-as szabadságharcban, melynek bukását követően bujdosni kényszerült. Pécsett folytatta jogi tanulmányait, mellette festeni tanult Pósa Gusztáv vezetésével. A bécsi akadémián tanult 1853-1856 között, később Waldmüller magániskolájában. 1856-ban Párizsba költözött, itt folytatta művészeti tanulmányait az École des Beaux Arts-on, később Léon Cogniet szabadiskolájában. Egymás után festette nagy történelmi témájú képeit, a Hunyadi László siratása után a Zách Felicián, a Zrínyi Ilona Munkács várában, majd a Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben című művek kerültek ki ecsetje alól. A Párizsi Szalon nagy aranyérmét Hunyadi László siratása című művével nyerte el. 1870-ig Párizsban élt, hazatérte után inkább portréfestőként alkotott jelentős munkákat. Műveinek nagy része a Magyar Nemzeti Galériában található.

Kuruc és labanc, 1855

1998. április 6-án mutatták be a Magyar Nemzeti Galériában a 150 éve elveszettnek hitt, nagy méretű festményt. Madarász Viktor 1853-55 között festette, majd 1855-ben mutatta be a Pesti Műegyletben rendezett kiállításon. A kép politikai aktualitása nagyon is világos volt, egy testvérpárt állított a középpontba. Egyikük felesége karjában haldoklik, a másik testvér császári egyenruhában, kezében elfogató paranccsal lép be éppen. A cenzúra miatt "Életrajz Erdély múltjából" cím került az 1855-ös kiállításon a kép alá. A festmény sorsa elég kalandos volt. 1904-ig egyszerűen eltűnt, majd kisebb szünet után 1918-ban Grazban "tűnt fel", majd újra eltűnt. Az látszik a legvalószínűbbnek, hogy több mint száz évig ugyanannál a szabadkai családnál lehetett, ahol egy padláson, feltekerve őrizték, egészen 1997-ig. Akkor rendezték ugyanis Nyíregyházán a Madarász Viktor emlékkiállítást, és ennek hírére kezdtek tárgyalásokat a Magyar Nemzeti Galériával egy állítólagos Madarász-kép ügyében.

Zách Felícián, 1858

Zách Klára összerogyik atyja előtt, és bevallja gyalázatát. Az ősz főúr küzdelme önmagával véget ért; kardját csatolja fel, tekintete gondolkozó, mintegy számítva, mérlegelve a kivitel módozatait, mely elhatározásának sikert biztosít. A két alak világosan, érthetően jelzi az eseményt, az egyik, Zách Klára, hogy valami történt, a másik, hogy történni fog, mint ezt készülődése mutatja. Ezen a gyönyörű festményen Madarász a színes, erős világítást jeleníti meg a háttérben és a félhomály alkalmazását nagyobb tömegben az előtér alakjainál.

Hunyadi László siratása, 1859

Madarász Viktor közel húszesztendős párizsi tartózkodása alatt festette fő művét, a nemzeti romantika és a magyar történelmi festészet emblematikus alkotását. Hunyadi Lászlót, a törökverő nemzeti hőst, Hunyadi János fiát a Habsburg-házi V. László végeztette ki. Az ártatlanul kivégzett Hunyadi fiú a 19. században a nemzeti ellenállás és az 1849 utáni elnyomás egyik szimbóluma lett, akinek alakját a 19. század elejétől kezdve irodalmi és zenei művek is megelevenítették. A Hunyadi-téma igen népszerű volt a század történeti festészetében, így Hunyadi László búcsúzását, haldoklását sokan és sokféleképpen festették meg. Madarász képe azonban egészen különleges, a halottsiratás motívumát emeli ki. László fehér lepellel leborított teste mellett édesanyja, Szilágyi Erzsébet és menyasszonya, Gara Mária térdelnek, mozdulataik, arckifejezésük mély fájdalmat tükröz. A festmény témája és drámai előadásmódja miatt a szabadságharc bukása felett érzett nemzeti gyász szimbólumává vált.

Zrínyi Ilona Munkács várában, 1859

Madarász 1856-tól kezdve Léon Cogniet párizsi műtermében és az École des beaux arts-ban tanulta ki az akadémikus-romantikus stílust. Leginkább Paul Delaroche történelmi festészete hatott rá. Párizsban, 1859 folyamán születtek meg legnagyobb művei, köztük a Zrínyi Ilona Munkács várában című. A sokalakos kompozíció szép darabja magyar történelmi festészetünknek.

Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben, 1864

Madarász valamennyi históriai képének tárgyát a magyar hősi múltból merítette. Ehhez a festményéhez "egész népvándorlás indult meg", amikor 1866-ban itthon kiállították. Az osztrák uralom ellen és a magyarok alkotmányos jogainak visszaállítására törő Wesselényi-féle összeesküvésben részt vett Zrínyi Péter horvát bánt és Frangepán Ferencet ábrázolja. A két hazafi a bécsújhelyi börtönben búcsúzik egymástól kivégeztetésük előtt, 1671 márciusában. A háttérben dölyfösen álló császári csatlósok csoportja még jobban kiemeli a két főalak bensőséges összetartozását. A mű kompozíciós és jellemzésbeli értékeihez méltóak festői kvalitásai: a pazar festőiségű képen a lokálszíneket finom árnyalatok és reflexek gazdagítják.

Dózsa népe, 1868

Madarászt Dózsa György kora is foglalkoztatta. A Dózse népe című képen fojtott hangvétel szólal meg: az éjszaka bizonytalan fényénél Dózsa tetemét hívei leemelik az akasztófáról.

A vezető képen a mester Izabella királynő című festménye látható