Pesti Srácok

Meghalt Pierre Cardin

Meghalt Pierre Cardin francia divattervező - közölte családja az AFP francia hírügynökséggel.

MTI

Az avantgárd divattervezőt, az első pret-a-porter ruhadarabok készítőjét 98 évesen érte a halál kedden a párizsi melletti neuilly-i amerikai kórházban.

PestiSracok facebook image

- írták közleményükben.

Pierre Cardin 1922-ben Olaszországban született, kétéves korában költözött a család Franciaországba. Miután kitanulta a szakmát és elkészítette első kollekcióját, a párizsi Paquin divatháznál lett rajzoló 1945-ben, majd a következő évben részt vett A szépség és a szörnyeteg című Jean Cocteau-film jelmezeinek tervezésében. Pályafutása alatt mintegy húsz film kosztümjeit tervezte, különösen nagy kedvvel dolgozott Jeanne Moreau számára. 1946-ban Christian Dior a hagyományosan férfiak számára fenntartott poszton, a kosztümök és kabátok felelőseként alkalmazta, Cardin az "új stílus" (new look) jegyében alkotta meg híres, hosszú fekete szoknyából és testhezálló santung selyem kosztümkabátból álló bárkosztümjét.

Saját divatházát 1950-ben alapította meg, négy évvel később nyitotta meg első párizsi butikját. A kezdetben a színház számára dolgozó Cardin abban az évben állt elő "buborékruhájával", amely világszerte ismertté tette nevét. 1959-ben - nem kis kockázatot vállalva - az exkluzív modellek mellett készruha-kollekciót is kreált, ő volt az első híres divattervező, akinek kis szériában készült női darabjait a Lafayette Áruházban árulták. Első férfikollekcióját 1960-ban 250 egyetemista mutatta be, a férfi divat forradalmasítójaként is hírnevet szerzett.

Híres volt avantgárd stílusáról, a nők körében gallér és ujj nélküli miniruhákat hozott divatba, amelyeket geometriai mintákkal díszített. Később a miniről áttért a maxira és felvette kollekciójába a mértani formájú kiegészítőket (bizsuk, táskák). 1966-ban találta ki az uniszex divatot, bár ezek a ruhái inkább kísérleti jellegűek voltak, mint praktikusak. Ugyanabban az évben párizsi hármas ikrek közreműködésével gyerekkollekcióját is a nagyközönség elé tárta. Ruháiból tartottak divatbemutatót a moszkvai Vörös téren, ő vezette be Kínába és Japánba a klasszikus francia divatot. Magyarországon 1983-ban nyílt meg első butikja, egyenruhát tervezett a Malév személyzetének és ő jegyezte a calgary-i téli és a szöuli nyári olimpiára utazó magyar sportolók ruháját.

A kiváló üzleti érzékkel is megáldott divatlegenda neve áruvédjegy lett. Márkanevén kapható egyebek között babakocsi, játékbaba, toll, óra, szemüveg, parfüm, bútor, ásványvíz, manapság mobiltok és táblagép, de repülőgépet és autót is "öltöztettek már fel" Cardin védjeggyel. Vevőköréhez tartozott Jackie Kennedy és a Beatles is. A Pierre Cardin márkájú termékeket előállító vállatok együttesen 200 ezer embert foglalkoztatnak világszerte, szabadalmainak száma meghaladja a nyolcszázat.

Az egyik legismertebb francia negyvenöt évig volt a tulajdonosa egy színházból, kiállítóteremből és étteremből álló komplexumnak. Első divattervezőként ő szerepelt a Time magazin címlapján (1974-ben). Az UNESCO tiszteletbeli nagykövete, a francia Becsületrend kitüntetettje, az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) jószolgálati nagykövete volt. Ő az egyetlen divatdiktátor, aki a Francia Művészeti Akadémia tagja volt.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.