Pesti Srácok

Elhunyt Bródy Vera, a Mazsola és Tádé bábfiguráinak megalkotója

Kilencvenhat éves korában, kedden elhunyt Bródy Vera Munkácsy Mihály- és Jászai Mari-díjas báb-, díszlet- és jelmeztervező, más munkák mellett Mazsola és Tádé bábfiguráinak megalkotója - közölte szerdán a Budapest Bábszínház.

MTI

Bródy Vera 1924-ben született Budapesten. A Kálvin téri zeneiskolában hegedülni, az Iparművészeti Főiskola esti képzésén rajzolni tanult. A színházi pálya is vonzotta: Makay Margitnál vett magánórákat színészetből, majd a Művész Színházban és Győrben játszott.

PestiSracok facebook image

A bábművészethez a véletlen vezette: 1950-ben látta a világhírű szovjet bábművész, Szergej Obrazcov moszkvai színházának Szempillád zizzenése című előadását, és azonnal elvarázsolta a bábok titokzatos világa. Nem sokkal később három maga készítette figurával kopogtatott be az Állami Bábszínházhoz (ma Budapest Bábszínház). A bábműhelybe került, ahol megtanulta a bábkészítést, és hamarosan a színház báb- és díszlettervezője lett. Első önálló tervezése egy francia népi bábjáték, a Szomszédasszonyok volt - idézi fel a Budapest Bábszínház közleménye. Mint a teátrum hangsúlyozza, Bródy Vera Szilágyi Dezső igazgatása alatt az Állami Bábszínház egyik legmeghatározóbb művészévé vált. A gyerekelőadások bájos figurái mellett a világot bejáró, klasszikus komolyzenei műveket életre keltő felnőttelőadások számtalan bábterve is az ő nevéhez fűződik.

Bródy Vera figurái az Állami Bábszínház előadásainak és a Magyar Televízió bábfilmjeinek köszönhetően nemzedékek ízlését, vizuális kultúráját határozták meg. Kezei közül olyan ismert bábfigurák kerültek ki, mint Misi mókus, Mazsola, a Futrinka utca egyes lakói vagy a ma is műsoron tartott Diótörő szereplői. Francia férjével 1968 óta Párizsban élt, grafikákat, bábokat, könyvillusztrációkat készített és bábiskolában tanított. Öt évig Bretagne-ban, egy kastély kertjében vezetett bábiskolát. Sztravinszkij Tűzmadár című művét Párizsban adaptálta bábra, ez Magyarországon egy Sztravinszkij-est egyik darabjaként volt látható.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.