Pesti Srácok

Elhunyt Leon Gast Oscar-díjas dokumentumfilmes

Elhunyt Leon Gast, a Muhammad Aliról szóló Amikor királyok voltunk című Oscar-díjas dokumentumfilm rendezője.

MTI

A 85 éves Leon Gast hétfőn halt meg, halálhírét közeli barátja, Meira Blaustein, a Woodstocki Filmfesztivál társalapítója erősítette meg a Facebookon - adta hírül a Variety szórakoztatóipari hírportál. "Filmrendező-óriás volt, nagyszerű ember és drága, szeretett barát. Hálás vagyok, hogy tegnap meglátogattam, elmondtam neki, mennyire szeretem, és milyen sokat jelentett mindannyiunk számára. Bárcsak tovább maradhatott volna közöttünk" - írta Blaustein.

PestiSracok facebook image

Az Amikor királyok voltunk 1997-ben kapta meg az Oscar-díjat. A dokumentumfilm George Foreman és Muhammad Ali 1974-ben Kinshasában megrendezett híres mérkőzését mutatta be eredeti felvételek, interjúk felhasználásával. A produkció az afroamerikaiak és az afrikai kontinens kapcsolatát is vizsgálta a Zaire-ben uralkodó Mobutu Sese Seko diktátor idején.

A New Jerseyben született Gast a Columbia Egyetemre járt, majd fotósként kezdte pályafutását. 1974-ben Kinshasába utazott, hogy egy zenei fesztiválon dolgozzon, de jobban izgatta az Ali-Foreman mérkőzés, és végül arról készített felvételeket. De hazatérve nem állt rendelkezésre a dokumentumfilm elkészítéséhez elegendő pénz és jogi problémák is nehezítették a produkció forgalmazását. Mielőtt az Amikor királyok voltunk elkészült, még két fontos dokumentumfilmet forgatott: Jerry Garciával a The Greatful Dead Movie, majd Richart Chase és Kevin Keating közreműködésével a Hell's Angels Forever című produkciót.

Gast volt az executive producere a PBS 2013-ban bemutatott The Trials of Muhammad Ali című dokumentumfilmjének is, amelyet Bill Siegel rendezett, és ami két Emmy-díjat kapott. 2010-ben bemutatott Smash His Camera című dokumentumfilmje, amelyett Ron Galella celebfotósról készített, a Sundance Filmfesztivál díját nyerte el. Utolsó alkotása, a 2014-ben készült, Ryan Moore társrendezővel forgatott Manny, szintén egy bokszbajnokról, Manny Pacquiaóról szólt.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.