Meghalt Kárpáti János Széchenyi-díjas zenetörténész
Életének 89. évében meghalt Kárpáti János Széchenyi-díjas zenetörténész, nemzetközi hírű Bartók-kutató - tudatta a család szombaton.
MTI
Kárpáti János a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem címzetes egyetemi tanára, negyvenöt éven keresztül a Zeneakadémia könyvtárának igazgatója, szakmai megújítója volt. Munkásságának zenetörténeti tágasságát jellemzi, hogy egyik legkorábbi könyve Arnold Schönbergről szól, utolsó nagyobb munkája pedig Mozart leveleinek hatszáz oldalas válogatása. Foglalkozott kortárs zeneszerzőkkel és rendezte-szerkesztette a magyar zenekultúra ezer évét bemutató kiállítást és kiadványt - olvasható a közleményben.
Hatalmas, gazdag életművéből két témakör kiemelkedik: egyrészt az analitikus szemléletű Bartók-kutatás, melynek nemzetközi hírű szaktekintélye volt (Bartók kamarazenéje, Bartók-analitika), másrészt az európai zene Ázsiából nyert gazdagodásának - mítoszkutatásra épülő, kultúrákon átívelő - megközelítése (Kelet zenéje, Tánc a mennyei barlang előtt).
Kárpáti János 1932. július 11-én született Budapesten. 1957-ben és 1958-ban a Magyar Rádió szerkesztője, majd a Hanglemezgyártó Vállalat zenei rendezője volt, 1961-től a Zeneművészeti Főiskola könyvtárvezetője, 1971 és 2005 között könyvtárigazgatóként dolgozott, címzetes egyetemi tanár volt. 1985 és 1990, majd 1996 és 2000 között az MTA Zenetudományi Bizottságának elnöke, majd tagja volt. 1980 és 1986 között a Zenei Könyvtárak Nemzetközi Szövetségének alelnöke, 1968-tól a zenetudomány kandidátusa, 1995-től doktora volt.
Munkássága elismeréseként 1971-ben Erkel Ferenc-díjat kapott, 1994-ben elnyerte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének nagydíját, 1996-ban az Amerikai Liszt Társaság díját, 2005-ben az Eötvös József-koszorút. Ugyancsak 2005-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki a zenetudomány élvonalában rendkívüli jelentőséggel bíró publikációiért, különös tekintettel Bartók Béla műveinek és alkotói módszerének megvilágosító elemzéseiért, valamint a távol-keleti zene kutatásában elért eredményeiért.
Jelentősebb művei: Domenico Scarlatti (1959), Arnold Schönberg (1963), Muzsikáló zenetörténet II., IV. (1965, 1973), Bartók vonósnégyesei (1967, angolul is), Bartók kamarazenéje (1976, angolul, japánul is), Kelet zenéje (1981), Tánc a mennyei barlang előtt (1998), Szőllősy András (1999), Bartók-analitika (válogatott tanulmányok, 2004), Képes magyar zenetörténet (szerk., 2004), Beszélgetések Szőllősy Andrással (2005). Emellett magyar és idegen nyelven számos tanulmányt írt Bartók Béláról, a XX. századi zene problémáiról, a kortárs magyar zeneszerzők műveiről, valamin a japán hagyományos zenéről.
