Pesti Srácok

Öt ország hét televíziós csatornája sugározza a Virtuózok hetedik évadát

Öt ország hét televíziós csatornája sugározza a Virtuózok hetedik évadát, amely a Duna Televízióban lesz látható november 19. és december 17. között és amelyre május végéig még lehet jelentkezni - hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti adásában.

MTI

A Virtuózok V4+ 2021 nemzetközi sorozat idén a visegrádi négyek országai és Horvátország tehetségeit kutatja. A 2014-ben indult Virtuózok az első és egyetlen magyar fejlesztésű komolyzenei tehetségkutató műsor, amelyet ma már más országban is megrendeznek - hangsúlyozta Peller Mariann, a Virtuózok alapítója. Mint mondta, ebben az évben két magyar castingadás is látható lesz, amelyből a négy legjobb magyar tehetség kerül ki. Idén a százezer eurós összdíjazású versenyen országonként egy győztest hirdetnek, emellett közönség-és különdíjakat is kiosztanak. Tavaly Szerbia, idén pedig Horvátország csatlakozott a megmérettetéshez - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

"Azzal, hogy médiaplatformot kapnak a fiatal tehetségek a közmédiában, az nagyon nagy előnyt jelent számukra, ezáltal megismeri őket ország-világ" - mondta Peller Mariann, kiemelve, hogy idén Plácido Domingo operaénekes-karmester is helyet foglal a zsűriben, ami lehetővé teszi a tehetségeknek, hogy eljussanak a világ nagy koncerttermeibe. Bogányi Gergely zongoraművész, a zsűri tagja elmondta: az idei adásban új Bogányi-zongorán fognak játszani a gyerekek. Beszélt arról is, hogy a Kis Virtuózok Alapítvány elnökeként a verseny után is részt vesz a tehetségek mentorálásában és igyekszik biztos útmutatást adni nekik.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.