Pesti Srácok

Álljon meg egy novellára! - Megvannak a nyertesek

Kihelyezték a reményről és kiútkereséről szóló, Álljon meg egy novellára! című pályázat húsz nyertes történetét a legforgalmasabb fővárosi busz- és villamosmegállókban, az elbeszélések idén először egy QR-kód segítségével önálló életre kelnek a virtuális térben - olvasható a pályázat kiírói által eljuttatott közleményben.

MTI

Mint írják, JCDecaux az Álljon meg egy novellára! című novellapályázatának húsz nyertes alkotása között megtalálható a közönségdíjas szöveg is, amelyre augusztus 31-ig lehetett voksolni. A szavazók a Grecsó Krisztián, Vecsei H. Miklós és a Magyar Telekom által alkotott szakmai zsűrihez hasonlóan szintén F. Tóth Gergely Ha marad valami utánam című novelláját ítélték a legjobbnak. Az idei pályázaton sok elbeszélés szólt a szerelemről, a szülő-gyermek viszonyról és a személyes útkeresésről, de rengetegen merítettek a járványhelyzethez kapcsolódó élményeikből is.

PestiSracok facebook image

Azok a járókelők, akik a telefonjuk segítségével beolvassák a plakátokon található QR-kódot, különböző szavakat láthatnak majd kiemelkedni a szövegből. Ha ezeket helyes sorrendben egymás mellé rendezik, akkor megfejtésként egy értelmes mondatot kapnak, ami kapcsolódik a novella tartalmához. Ha a felhasználó elfogadja a szabályzatot, akkor egyúttal egy játékban is részt vehet.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.