Pesti Srácok

Elhunyt Ligeti András Kossuth-díjas karmester

Hatvannyolc éves korában, súlyos betegség következtében elhunyt Ligeti András Kossuth-díjas karmester, hegedűművész - tájékoztatott a család vasárnap.

MTI

Ligeti András 17 évesen nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol hegedű szakon, majd a karmesterképzőn szerzett diplomát. Pályafutását a Magyar Állami Operaház koncertmestereként, majd karmestereként kezdte, ezzel egy időben számos rangos hegedűversenyen ért el első helyezést. 1980-tól Solti-ösztöndíjasként Karl Österreichernél tanult Bécsben, majd 1986-tól Claudio Abbado asszisztenseként a Mahler Ifjúsági Zenekart irányította.

PestiSracok facebook image

Az 1990-es években több 20. századi zeneszerző ősbemutatóját dirigálta, köztük Kurtág György, Igor Sztravinszkij műveit, nemzetközi elismertségét Bartók-interpretációi alapozták meg. Rendszeresen visszatérő vendég karmestere volt a BBC, az izraeli, a dortmundi és a bergeni filharmonikusoknak, több alkalommal vezényelte a Suisse Romande zenekart.

Három éven át a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának igazgató-karmestere volt. 1997 és 2007 között a Matáv, majd a Telekom Szimfonikus Zenekar zeneigazgatójaként tevékenykedett, irányításával az együttes külföldön is komoly elismertséget szerzett. Egyetemi docensként éveken át irányította a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola karmesterképző munkáját. 2005-ben a Taipei Szimfonikus Zenekar főzeneigazgatója lett.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.