Pesti Srácok

Ma kezdődik a Budapesti Őszi Fesztivál

Több eseménnyel is megemlékezik a 2014-ben elhunyt Jancsó Miklós filmrendezőről születésének 100. évfordulója alkalmából a ma kezdődő Budapesti Őszi Fesztivál, amely október 10-ig megújult formában várja a közönséget.

MTI

Az idei fesztiválra több mint százötven programmal készülnek a szervezők. A rendezvény vasárnapi nyitókoncertjével Jancsó Miklós születésének 100. évfordulóját ünneplik a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A filmrendező személyét és szellemiségét idézi meg előadásokkal, beszélgetésekkel, vetítéssel a FreeSzemle a Marczibányi Téri Művelődési Központban és a munkatársak visszaemlékezése a FUGÁ-ban.

PestiSracok facebook image

Az Örkény Színház dupla bemutatót tart Bodó Viktor és Kovács D. Dániel rendezésében. A Rumbach utcai zsinagógában Mészöly-estet ad Prieger Zsolt és Törőcsik Franciska, Kondor Ádám és Krasznahorkai László műveit mutatja be a Metrum Ensemble, Dukay Barnabást ünnepli a Sound Collective.

Négy kerületben valósulnak meg a helyi jellegzetességekre építő programsorozatok. Az I. kerületben a #szellemóriásokvára elnevezésű rendezvények a korszakos zsenik művészetét idézik fel, a II. kerületben a #margitköz a Margit körút sokáig kihasználatlan tereit tölti meg élettel, a VIII. kerületben az #ezerhangújózsefváros a multikulturális hagyományokat és törekvéseket mutatja be, míg a XI. kerületben az #ablakabartókra új perspektívákat nyit és határátlépésekre hív. A 700 éve elhunyt Dante műveit Hegymegi Máté rendezése, Gyabronka József monodrámája, Nádasdy Ádám előadása, és az olasz NoGravity fizikai illúziószínháza idézi meg. Először lesz Magyarországon látható Schilling Árpád zágrábi rendezése, Néder Panni berlini előadása és Fehér Ferenc Hannoverben készült koreográfiája, de az amerikai-kanadai Viano Kvartett is első alkalommal mutatkozik be a magyar közönségnek.

A Budapesti Őszi Fesztivál égisze alatt valósul meg a 20. UH Fest, az V. Tantermi Színházi Szemle a Jurányi Házban és az OISTAT magyar központjának látványtervezői kiállítása a margitszigeti Palackozóban. A fesztivál keretében rendezik meg a Határtalan Design című kiállítást a Kiscelli Múzeumban, valamint a (D)open your move címmel az urban dance és a kortárs tánc találkozását a Trafóban. A fesztivál programján szerepel továbbá a Budapest100 a Bartók Béla úton és az I. Józsefvárosi Jazzfesztivál a Rákóczi téri Csarnokban.

Vezető kép: Esti János/MEK.OSZK

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.