Pesti Srácok

Megnyílt a Romani Design új kiállítása az Iparművészeti Múzeum Ráth-villájában

Élettel teli, vibráló színű kiállítótérben csodás ruhaköltemények: péntek este megnyílt, szombattól látogatható a Körforgásban: a Romani Design időszaki kiállítása a Ráth-villában. Az Iparművészeti Múzeum évek óta zajló kiállítás-sorozatának újabb állomásaként Magyarország első roma divatstúdiójának alapítói, Varga Erika és Varga Helena terveztek a múzeum műtárgyai által inspirált öltözékeket, amelyek a kiállítás koncepciójának hagyományai szerint a múzeum gyűjteménybe kerülnek majd be.

061.hu

A vendégeket dr. Horváth Judit, a kiállítás kurátora, a múzeum Kortárs Design Főosztályának vezetője köszöntötte. Ezt követően a kiállítás egészéből áradó erős energiát és a testvérpár által megalkotott ruhák kiemelkedően kreatív megoldásait emelte ki beszédében Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója. Meglátása szerint a múzeum hagyományos funkcióin túl műtárgyait inspirációként fel tudja kínálni az alkotók, művészek számára. Véleménye szerint erről szól a Körforgásban című kiállítás-sorozat, ahol az alkotási folyamat és az együttgondolkodás mindkét fél számára rendkívüli hozzáadott értékkel bír.

PestiSracok facebook image

A kiállítást Bús Balázs, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy a Var​ga testvérek által kitalált öltözékek túlmutatnak a drapéria iparművészeti megjelenésén és kézzelfogható, új kulturális tartalmat hoznak létre. Az általuk készített ruhadarabok a roma történetiség, a folklór és vallásosság jegyeit egyaránt hordozzák: élénk színeikkel és temperamentumos közvetlenségükkel a roma kultúra szempontjából önazonos, designjukban pedig kifejezetten trendi alkotások jöhettek létre.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.