"Bármennyire is bravúrnak tűnik, amit játszom, azt én közlésformaként próbálom tálalni" - Interjú Borlai Gergővel

Világszerte elismert dobos, zeneszerző, producer, akinek legutóbbi albuma tavaly a Grammy előszobájáig jutott, 2021-ben pedig őt választotta az Artisjus Az év könnyűzeneszerzőjének. A nemzetközi színtéren egyik legsikeresebb magyar zenei karriert magáénak tudó, Barcelonában élő zenész zsenivel budapesti koncertje előtt beszélgettünk többek között arról, miért tartja magát 'power fusion' dobosnak, de az is kiderül, milyen kötődése van a népzenéhez. Borlai Gergő interjú.

MÉNES MÁRTA - 061.hu

Először játszol ebben a felállásban - Hadrien Féraud, Mike Gotthard, Szebényi Dániel - szombat este a Budapest Jazz Clubban. Hogy jött össze ez a négyes?
Külön-külön mindenkivel évek óta játszom. Szebényi Danival és Gotthard Misivel már évek óta játszunk, Hadrien Féraud francia basszusgitárossal pedig már 12 éve. Hadrient sokszor elhoztam Magyarországra, és nagyon sokat turnéztunk együtt a világban mindenhol, és mivel most pont egy üresjárat van, adta magát, hogy megcsináljuk ezt a koncertet. Most játszottam vele három koncertet Párizsban, ő is és én is itt ragadtunk Európában a vírus miatt, egyébként mindketten Los Angelesben lakunk. Úgy voltam vele, ha már tényleg így alakult, össze kellene hozni ezt a koncertet. És mivel Szebényi Danival és a Gotthard Misivel már évek óta van egy alkotói műhelyünk - mindig egymást hívogatjuk egymás produkcióiba, felvételekre, satöbbi, egyértelmű volt, hogy összeeresztjük magunkat erre az eseményre.

Próbálni tudtatok?
Most próbálunk egyet. De általában nem szoktunk, mert mindig mindenki felkészülten érkezik, és a soundcheck-en csak átnyálazzuk gyorsan a dalokat. De most próbálunk, hogy kényelmesebb legyen mindenkinek.

Hogy állt össze a repertoár?
Mindenki beleadta a magáét. Ilyenkor átküldjük egymásnak a dalokat egy dropbox linken, így mindenki hozzáfér, kedvére hallgatja, betöltögeti. Mindenkitől 3-3 dalt játszunk, így áll össze a repertoár.

A The Missing Song című, 2020-as albumod Grammy-előjelölést kapott, ez óriási dolog! Szerinted mi vitte idáig ezt a lemezt?
Egyrészt, nem a díjakért zenélek, és ebből fakadóan nem is igazán mozgat meg, hogy díjazott vagyok-e, vagy sem. Persze, jólesik, de szerintem nem ezen múlik a dolog.

Tehát inkább a tematika nyomott többet a latba, és nem a neved?
Az én nevem, nem hiszem, hogy annyira erős, hogy a Grammy-re hatással legyen, az album viszont tele van Grammy-díjas zenészekkel. Szerintem mindenképpen egy erős megközelítés, hogy a magam képességét picit a háttérbe szorítva, másokat imitálok, más dobosokhoz alkalmazkodom. Ez egyáltalán nem könnyű, mert vannak a lemezen olyan dobosok, akik nem feltétlenül rendelkeznek olyan technikai képességekkel, mint én. Ilyen szempontból nekem a szó legszebb értelmében “lefele” kellett alkalmazkodnom néhány zenei helyzetben. Technikailag, nem zeneileg. Zeneileg “fölfelé”, hiszen kevesebb hangból kellett kihoznom dolgokat egy adott részben, mint ahogy én tettem volna. Ez egy nagyon izgalmas és komplex feladat volt, ennek az eredménye, hogy az album idáig el tudott jutni.

Az Artisjustól az album kapcsán megkaptad Az év könnyűzeneszerzője díjat és a The Missing Song elhozhatta Az év hazai jazz albumáért járó Fonogram-díjat is. Mit gondolsz mennyire sikerült kitörni a dobos fenomén szerepkörből és előrébb tolni a szerzői éned? Egyáltalán célod-e a rólad kialakított kép árnyalása?
Elég sok produceri munkám volt az elmúlt, most már lassan 25 évben. Kezdődött ez azzal, hogy Presser Gáborral ketten, “felesben” produceráltuk 1998-ban a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musical 25 éves évfordulójára készült lemezt. Húszéves voltam akkor. Ma már világszerte sok ilyen jellegű munkám van - hangszerelek másoknak, írok másoknak, dobosok is felkérnek, hogy komponáljak nekik. A vírus óta a szerzés nagyobb százalékban teszi ki a mindennapjaimat, mint a dobolás. Egyrészt nincs most túl sok koncert, másrészt nagyon szeretek komponálni. Október végén fog kijönni az első klipje az új projektemnek - ez popzene, amit a karatén alatt írtam, nincs is benne élő dob, programozott zenéről van szó. Hadrien basszusgitározik benne, és két énekes van a lemezen: Kis Veronika Matioka és Szebényi Dániel, aki amellett, hogy egy kiváló billentyűs, fantasztikus énekes és szövegíró is. Válaszolván a kérdésedre, nagyon örülnék neki, ha minél többen észrevennék, hogy nekem ehhez van affinitásom, és hogy az életemnek egy jelentős részét teszi ki.

Egyszer úgy fogalmaztál, hogy “power fusion” dobosnak tartod magad. Ez mit jelent pontosan?
Azt, hogy egy műfajtól független, dinamikus dobosnak tartom magam. ‘Fusion’ - már magában a szóban benne van, hogy műfajtól független. A ‘power’ pedig egyszerűen arra utal, hogy imádok hangosan és gyorsan játszani, ha tetszik az embereknek, ha nem. Vicces, mert nagyon sokan mondják, hogy hú, a Borlai mindent túldobol…olyankor mindig eszembe jut, hogy annak a körülbelül 500 lemeznek, amin eddig játszottam, a 80 százaléka popzene. Ezeken nyilvánvalóan alig játszom, mert így kívánja meg a műfaj. Szóval amikor elterjedt rólam, hogy én mindent szétdobolok, meg nagyon hangos vagyok, akkor mindig azzal nyugtattam magam, hogy ti nem tudjátok, hogy egy időben az összes Zorán lemezen én játszottam! Szerintem ha az embernek van egy adottsága, akkor azt használni kell, minek fojtsa vissza?! Meg kell találni azt a fajta zenei kifejező szótárat, hogy az az embereknek ne tűnjön sportnak. Ez nekem sikerült, vagy legalábbis jó úton járok, hogy sikerüljön.

Egyébként technikailag melyik műfajt a legnehezebb dobolni?
Mindegyik más miatt nehéz. A jazz az improvizáció-központúság miatt nehéz.

De ugyanezt el tudom mondani mondjuk egy aktuális progresszív metál zenéről is, ahol ezzel ellentétben minden kötött. Ez szintén nagyon nehéz, és teljesen másfajta felkészülést igényel.

Az improvizációt tekintve ki volt az iránytűd?
Bármennyire is szokatlanul hangzik, de sokkal nagyobb fókuszom volt a szólistákon a dobosokkal szemben. Persze lenyűgöztek a dobosok is. Ha egyszerűen akarom megválaszolni a kérdést, nagyon szerettem, ahogy Billy Cobham improvizált. Hosszú, tízperces, nagy dobszólók, szerettem, ahogyan közölt, ahogyan játszott a közönséggel, az egész dinamikáját. Vagy ott van Terry Bozzio, aki csinált egy egyszemélyes szimfonikus orchestrát hatalmas dobfeszeléssel, tele dallamokkal, ő tehát ennek az ellentéte, hiszen megkomponált dolgokat játszott. Ők ketten nagyon nagy hatással voltak rám a dobon való improvizációt tekintve. De én a jazzből jövök, az a sok évnyi Miles Davis, John Coltrane és free jazz hallgatás mély nyomot hagyott bennem.

Persze minden spontán alakul, de kívülről próbálom úgy hallani, hogy legyen egy aránya annak, hogy az adott pillanatban miért épp azt játszom. Még akkor is, hogyha ez gyors és hangos.

Óriási munkád van abban, hogy a tengerentúlon elismert zenész lettél, ugyanakkor egy napig sem állhat meg a munka, dolgozni kell a neved fenntartásáért, hiszen óriási a piac. Ez mennyire sikerül?
Minden, amit Amerikáról hallunk, hogy hogyan működik egy karrier a filmszakmában, vagy a zenei szakmában, az mind-mind igaz. Megállás nélkül küzdeni kell azért, hogy elérj valamit, ugyanakkor szerencse is kell, jókor lenni jó helyen. Ha kirúgnak az ajtón, vissza kell mászni az ablakon. Részemről sosincs megállás, mindig éhes vagyok, és súlyos munkaalkoholista is.

Sok beszélgetésben megemlíted Dresch Mihály nevét, és hogy a mai napig elképesztő nagy Dresch-fan vagy. Ő a népzene felől jön, neked milyen kötődésed van ehhez a műfajhoz?
Anyukám néptáncos volt, a Bihariban táncolt gyakorlatilag a haláláig, pusztán hobbiból. Balatoni néptánc összejöveteleken nagyon sok népzenét hallgatott, emiatt én is, és értelemszerűen meg is szerettem, hiszen a magyar népzene csodálatos. Egy csomó dobosnak mutattam külföldön például, hogy mi az ütőgardon funkciója a népzenében, ami egészen speciális. Amikor pedig kérdezgetnek, hogy milyen a magyar népzene, akkor tízből tízszer Sebestyén Mártától teszem be a Szerelem, szerelem című dalt. Azon mindig elsírom magam, és ettől ők is elsírják magukat.

Mikor játszol legközelebb Budapesten?
November 30-án a Müpában lesz a Divided 3 nevezetű koncertem Nguyên Lê francia születésű vietnami gitáros, Romain Labaye francia basszusgitáros, az orosz hegedűzseni Anna Rakita és Ladányi Andrea társaságában.

Fotók: Horváth Péter Gyula