Pesti Srácok

Elhunyt Zelei Miklós

Életének 73. évében meghalt Zelei Miklós író, költő, újságíró - tudatta a család.

MTI

A közlés szerint Zelei Miklóst hosszan tartó, súlyos betegség után csütörtök hajnalban érte a halál. Zelei Miklós 1948. november 8-án Kiskunhalason született. Mint írták, Zelei Miklós pályáját a hetvenes években kezdte, kiemelkedő újságírói-szerkesztői tevékenysége elsősorban a Magyar Hírlaphoz, a Látóhatárhoz és a Délmagyarországhoz kötődik. Irodalmi munkásságából tizenhét kötet született.

PestiSracok facebook image

A rendszerváltás idején szerzőtársával, Gazsó L. Ferenccel közös tényfeltáró riportregényekben mutatta be az államszocializmus valódi arcát. A politikai pszichiátriáról szóló Őrjítő mandragóra című könyvük máig hivatkozási alapmű. A Kettézárt falu című szociográfiai dokumentumregénye négy kiadásban jelent meg és jelentősen hozzájárult az ikerfalvak közötti határnyitáshoz. A Nagyszelmenc és Kisszelmenc tragédiájából írott, Zoltán újratemetve című színdarabját Vidnyánszky Attila rendezésében a Nemzeti Színház máig műsorán tartja. Zelei Miklós költői, írói világában helyet kapott a valóság abszurditása és a szürreális ábrázolás - olvasható az összegzésben.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.