Pesti Srácok

November 22-én indul a Várkert Bazár adventi programsorozata

Kézműves és színházi programokkal, kortárs iparművészeti vásárral és zenei produkciókkal is várja az érdeklődőket a Várkert Bazár adventi programsorozata november 22. és december 30. között Budapesten.

061.hu

Idén időben és térben is kitágítva, nagyobb szabású programsorozattal várják a látogatókat az adventi készülődésre és ráhangolódásra, amely a Bogányi Trió koncertjével kezdődik november 22-én - mondta el a programokat ismertető pénteki sajtótájékoztatón Sikota Krisztina, a Várkapitányság Nonprofit Zrt. turisztikai és kulturális vezérigazgató-helyettese Budapesten.

PestiSracok facebook image
Bogányi Gergely, Sikota Krisztina, Tóth László, Tóth Vera és Delov Jávor (Fotó: Horváth Péter Gyula)

A programok között szerepel szabadtéri kiállítás, tárlatvezetés, irodalmi est és várséta, fellép mások mellett a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, a Random Trip, valamint Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra.

Sikota Krisztina elmondta: az Artisticon Iparművészeti Egyesülettel szervezett iparművészeti vásár zsűrizett és magas kvalitású műtárgyakat vonultat fel, az újjászületett Szent István-teremben szintén a magyar iparművészet remekei tekinthetők meg. Kiemelte, hogy az iparművészeti vásár részeként idén a Várkapitányság a Regőczi Alapítvánnyal a Covid-árvák számára jótékonysági gyűjtést is szervez.

A programsorozatot indító koncerten Franz Schubert Téli utazás című darabjának énekhangra írt részét két hangszerrel, oboával és fagottal jeleníti meg a Bogányi Trió. Az összművészeti produkcióban a muzsikát festmények egészítik ki, a dalciklus alapját adó verseket, Wilhelm Müller költeményeit pedig Patkós Márton színművész adja elő. November 27-én láthatja a közönség a Bohém Kiskarácsony, avagy operamesék a padlásszobából című produkciót, amelynek középpontjában a Magyar Állami Operaház idén jubiláló, 50 éves Gyermekkórusa áll a Magyar Nemzeti Balett szólistái és az Opera Zenekarának művészei mellett. Másnap a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és Mona Dániel zenetörténész várja a közönséget a Karácsonyi melódiák a barokktól a jazzig című koncerttel.

A következő hétvégén, december 5-én a Modern Art Orchestra, Pocsai Kriszta és Harcsa Veronika lép színpadra a Várkertbazár rendezvénytermében. December 14-én folytatódik a Várkert Irodalom sorozat, december 18-án a Budapest Bár, másnap Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra, december 30-án pedig a Random Trip ad koncertet.

Az adventi vasárnapokon az Új világ született című kiállítást vezetéssel tekinthetik meg az érdeklődők, az adventi hétvégéken pedig a Sisi karácsonya című vársétákon Erzsébet királyné és az egykori királyi család ünnepi szokásait lehet majd megismerni. Advent alkalmából két szabadtéri kiállítással is készülnek. Gyerekek számára mutatják be a karácsonyi meseirodalmat, valamint a régmúlt karácsonyait, ünnepi szokásait elevenítik fel. Advent vasárnapjain a Várkert moziban A diótörő lesz látható, a Belefér egy pici szívbe című interaktív gyerekelőadás pedig a nagycsoportos óvodásoktól a kisiskolásokig várja az énekelni, verselni szerető gyerekeket és családjaikat.

Az adventi sorozat idén meglepetés helyszínnel is bővül: a Lovarda advent harmadik vasárnapján gyermekprogramokat kínál - emelte ki Sikota Krisztina. Hozzátette, hogy a Hello Wood által alkotott adventi koszorú egy-egy gyertyáját az esti koncertek előtt a fellépőkkel közösen gyújtják majd meg. Sikota Krisztina kitért arra is, hogy a látogatókat arra kérik, viseljenek maszkot.

Fotók: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.