Pesti Srácok

"Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk..." - Hiánypótló doku a magyar-német együttélés több mint 1100 évéről

A tervek szerint a december elején a Hír TV-n mutatják be, majd a Pesti TV műsorán is látható lesz a "Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk..." című dokumentumfilm, amely arra vállalkozik, hogy 52 percben a teljes magyar-német együttélés több mint 1100 évét feldolgozza. A dokuról - amelyet a Lakiteleki Filmszemle versenyfilmjei közé is beválogattak - a film szerkesztőjét, László Petrát kérdeztük.

061.hu

Honnan jött az ötlet, miért sváb téma?
Nem ez az első sváb témájú filmünk, korábbi, Isten veled hazánk, Ez volt a sorsom, vagy a Nemzetidegenek című filmjeink is ebben a témában születtek. A férjemnél családi indíttatásból, a sváb nagymamája iránti kötődéséből fakad a téma iránti érdeklődés. Azt tapasztaltuk, hogy a német (sváb) téma viszonylag hiányosan van feldolgozva a dokumentumfilmek terén. Korábbi filmjeink inkább a sváb-magyar közös történelem egy-egy traumatikus szeletét dolgozták fel (kitelepítés, egy komplett sváb falu kiirtása a Vörös Hadsereg által, egy '56-os sváb mártír története), mostani filmünkben viszont arra vállalkoztunk, hogy 52 percben a teljes magyar-német együttélés több mint 1100 évét dolgozzuk fel.

PestiSracok facebook image

Ez egy elég nagy falat...Hogy álltatok neki?
Igen, ha az ember kiszámolja, 896-tól napjainkig (merthogy a német-magyar együttélés már ilyen régi), akkor kiderül, hogy 1125 évet kell feldolgozni 52 percben, azaz ami a filmben egyetlen perc, az a valóságban több mint húsz év. Ezt nyilván lehetetlen pontosan feldolgozni, inkább csak a közös történelem sarkalatos pontjaira koncentráltunk. Nem akartunk idealizált képet festeni, a közös történelmünket a filmben is inkább egy házassághoz hasonlítjuk, ami működik, vannak benne szép emlékek és olyanok is, amit az ember igyekszik elfelejteni. De azért mégiscsak működik. Azt hangsúlyozzuk, hogy akármilyen is a német-magyar viszony (manapság talán nem éppen a legjobb), a magyarok mégiscsak a "német vonalat" választották az európai betagozódás során, István király német papok és lovagok segítségével szilárdította meg a hatalmát. Az is fontos, hogy épp a német irányultság miatt fordultunk a nyugati kereszténység felé és nem a bizánci utat választottuk.

Kiknek ajánlod a filmet?
Mindenkinek, aki érdeklődik a történelem iránt. Ilyen átfogó ismeretterjesztő film még nem készült a német-magyar kapcsolatokról. Ugyanakkor a sváb téma sokkal több embert érint, mint gondolnánk. Ahogy elkezdtük készíteni a filmet és menet közben egyre több emberrel beszéltünk, itt is, ott is felbukkant egy-egy régi történet: "az én nagypapám is sváb volt", "mi is sváb faluból származunk", stb. Szóval ha talán "echte" sváb nincs is olyan nagyon sok az országban, nagyon sok olyan ember akad, akiben ilyen-olyan mértékben, de sváb vér is csörgedezik.

Milyen formailag a film?
Nehéz helyzetben voltunk, mert a filmes, fotós dokumentáció viszonylag rövid múltú, mi viszont a honfoglalásig nyúlunk vissza történetünkben. Az akkori események megjelenítésére egy érdekes, papírmaséra hasonlító technikát alkalmaztunk, amit nagyon ügyes 2D és 3D grafikusok készítettek. Kicsit hasonlít a korábbi - Nemzetidegenek című - filmünk világához, de most tökéletesítettebb formában. Megtartottuk ugyanakkor a vágás nélküli, egy snittes, virtuális fahrt motívumát, amit nagyon kedvelünk. Tartalmilag pedig a Németországban élő Georg Albrecht volt a segítségünkre, és rengetegen segítettek a magyarországi sváb közösségből is. A film felépítése egyébként úgy néz ki, hogy először a honfoglalástól az 1930-as évekig terjedő időszakot vizsgáljuk, amit többé-kevésbé pozitív időszaknak tekinthetünk a német-magyar együttélést tekintve. Utána a '30-as évektől a rendszerváltásig terjedő időszak jön, ami azért nem volt éppen zökkenőmentes korszak, és végül az azóta eltelt időszakot mutatjuk be, amikor egyfajta "sváb reneszánsz" figyelhető meg. Ezzel kapcsolatban bemutatjuk azt a jelenséget is, ami jól megfigyelhető manapság: mégpedig azt, hogy a német betelepülés ma is jelentős az országba, csak már nem szervezett formában zajlik, mint régebben.

Honnan a film címe: "Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk..."?
Ez egy idézet, ami egy kitelepített német szájából hangzott el. Arra utal, hogy az illető nem is igazán érti, hogy miért lett kitelepítve Magyarországról, pedig mindig jó magyar volt. Nyilván vannak kivételek, és nem érdemes általánosítani, de filmünkben azt a jelenséget is igyekszünk bemutatni, miszerint a sváb egy olyan nemzetiség, akik nagyon jól tudtak beilleszkedni a magyar társadalomba és sok sváb idővel még "magyarabb is lett a magyarnál". Arra is kitérünk, hogy mennyi ismert hírességünknek vannak német felmenői és itt nem csak Puskás (Purzeld) Ferencre gondolok, aki talán a legismertebb sváb, hanem Mindszenty (Pehm) Józsefre, Blaha Lujzára (Luise Reindl), Jászai Marira (Maria Krippel), Törley Józsefre (Josef Schmierl), Gárdonyi Gézára (Ziegler Géza) és még sokan másokra.

Hol és mikor lehet látni?
A tervek szerint a Hír TV fogja bemutatni a filmet december elején, ami egyébként még nincs teljesen kész, apróbb simítások még lesznek rajta. Örömmel kaptuk a hírt, hogy a filmet beválogatták a Lakiteleki Filmszemle versenyfilmjei közé, ami azért nagy dolog, mert a beérkezett 178 filmből csak 34 film került be a versenybe.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.