Pesti Srácok

Bemutatták a Déli Körvasút mentén létrejövő újbudai zöldfolyosó tanulmányterveit

Online lakossági fórumon prezentálták a Déli Körvasút mentén létesülő Újbudai zöldfolyosó közösségi tervezéssel készült tájépítészeti tanulmányterveit, írja Facebook-oldalán Vitézy Dávid. Részletesebb tervek várhatóan év végére készülnek el.

061.hu

Ahogy Vitézy Dávid Facebook-posztjából kiderül, a tervek a főváros XI. kerületében kialakuló hosszú, a Déli Körvasút mentén két oldalt a Budaörsi úttól a Dunáig húzódó zöld tengelyre vonatkozóan készültek, ehhez bevonták a helyben lakó érdeklődőket, az újbudai és a fővárosi önkormányzatot, valamint a BKK-t. A munkát a BFK és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. irányította. A most közzétett terveket a Lépték-Terv Tájépítész Iroda vezette konzorcium (tagjai az Utiber, a Közlekedés Kft. és a Viköti) jegyzi.

Vitézy Dávid bejegyzésében így foglalja össze a beruházást: "A Kelenföldtől Ferencvárosig tartó, a Dunát is keresztező vasúti szakasz kapacitásbővítése, tehát a Déli Körvasút megvalósítása elengedhetetlenül szükséges annak érdekében, hogy a jelenleg itt félóránként járó elővárosi vonatok tízpercenként vagy még sűrűbben közlekedhessenek. A meglévő kettő mellé ezért épül harmadik, egyes szakaszokon negyedik vágány, illetve három teljesen új vasútállomás, köztük egy Budán, a Kopaszi-gátnál Nádorkert néven. Hogy a jelentős építkezés után a vasút menti területek a legjobban szolgálják az itteniek mindennapjait, rendezett, zöld, a gyalogosok, kerékpárosok, sétálók, pihenők igényei szerint berendezett városi tereket kívánunk létrehozni - ez nem csak a ma is zöld Hamzsabégi úti szakaszt, hanem számos elhanyagolt, megközelíthetetlen vasút menti területet is érint."

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.