Pesti Srácok

Határozatlan időre elhalasztották a Grammy-díjátadó gálát

A koronavírus omikron variánsának gyors terjedése miatt határozatlan időre elhalasztották az idei Grammy-díjátadó gálát.

MTI

A showt január 31-én tartották volna meg egy Los Angeles-i arénában, a CBS televízió pedig élőben közvetítette volna. A CBS és az amerikai lemezakadémia (National Academy of Recording Arts and Sciences - NARAS) közös közleménye szerint a gála megrendezése jelen körülmények között "túl kockázatos lenne".

PestiSracok facebook image

Az elmúlt évben is elhalasztották a díjátadót a koronavírus-járvány miatt. Akkor január helyett márciusban tartották meg a gálát, amely előre felvett részekből és egy kisebb közönség előtt, a távolságtartási szabályok betartása mellett megrendezett fellépésekből állt.

A szervezők remélték, hogy ezúttal visszatérhetnek már a gála szokásos formájához egy nagyobb közönség előtt. Az est házigazdája Trevor Noah lett volna. A CBS és a NARAS a döntést megelőzően konzultált a helyi hatóságokkal, egészségügyi szakértőkkel és a művészekkel is. "Zenei közösségünk tagjainak, a közönségnek és a produkciókon fáradhatatlanul dolgozó több száz embernek az egészsége és biztonsága a fő prioritásunk" - közölték a szervezők.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.