Pesti Srácok

Iggy Pop kapja idén a Polar Zenei Díjat

Iggy Pop amerikai énekes és a francia Ensemble Intercontemporain kapja idén a Polar Zenei Díjat - jelentette be Marie Ledin, a díj igazgatója.

MTI

A jelentős zenei teljesítményért minden évben két, egyenként egymillió svéd koronával (34 millió forint) járó díjat ítélnek oda, az egyiket egy könnyűzenei, a másikat pedig egy klasszikus zenei előadónak vagy zenekarnak. Az elismerés, amelyet a koronavírus-járvány miatt két évig nem osztottak ki, idén ünnepli az első díjátadó 30. évfordulóját: 1992-ben Paul McCartney-nak ítélték az elismerést. A díjátadó ceremónia idén május 24-én lesz a stockholmi Grand Hotelben.

PestiSracok facebook image

A punk keresztapjaként is emlegetett Iggy Pop, polgári nevén James Newell Osterberg Jr, aki mind a The Stooges frontembereként, mint szólóénekesként világhírű lett, videón köszönte meg az elismerést.

A világ vezető kortárs klasszikus zenei együtteseként ünnepelt párizsi Ensemble Intercontemporaint 1976-ban alapította Pierre Boulez néhai francia zeneszerző. Matthias Pintscher zenei igazgató vezetése alatt az együttes zeneszerzőkkel működik együtt, felfedezve hangszeres technikákat, valamint zenei, táncos, színházi, filmes, videós és vizuális művészeti projektekben működnek közre.

A Polar-díjat a néhai ABBA-menedzser és dalszerző, Stig Anderson alapította 1989-ben, és először 1992-ben adták át. Eddig mások mellett olyan sztárok kapták meg, mint a Metallica, Sting, Patti Smith, Paul Simon, Chuck Berry, Elton John és Björk.

Az 1960-as évek zenei világába bombaként csapódott be a Stooges agresszív és erőteljes rock and roll zenéje. A rock, a blues, a rhythm and blues és a dzsessz elemeinek keverésével ez az új irányzat alapozta meg a későbbi punk és alternatív rockzenéket. A zenekar lemezeinél még hírhedtebbé váltak a vad fellépések a frontember, Iggy Pop őrületes jelenlétével.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.