Pesti Srácok

Március 12-én nyit a felújított Operaház

Az Andrássy úti játszóhely közel öt évadon át tartó teljes felújítása után végre elérkezik a nemzetközi szinten is várva várt pillanat: 2022 március 12-étől a régi fényében tündöklő, de a legkorszerűbb technikával felszerelt Operaházban régen látott és nélkülözni kényszerült produkciók mellett az elmúlt évek sikeres előadásai is elfoglalják méltó helyüket az Ybl-palota repertoárján.

061.hu

Az Operaház ünnepi hangversennyel indítja hivatalos működését a megújult épületben Plácido Domingo, Medveczky Ádám, Kesselyák Gergely és Kocsár Balázs főigazgató vezényletével 2022. március 12-én. Másnap, március 13-án a Hunyadi László ősváltozatából készülő produkcióval rendezői debütálásában Ókovács Szilveszter az újranyitott Operaház művészi és technikai lehetőségeit mutatja be. Március 14-én a Magyar Nemzeti Balett is visszatér a dalszínházba Sir Kenneth MacMillan pazar kiállítású Mayerling című darabjában. Az évad további részében a Wagner-rajongók naptára is két új bemutatóval gazdagodik: Almási-Tóth András színre viszi a Parsifalt, és Az istenek alkonyával végre M. Tóth Géza 2015-ben útjára indított Rıng-produkciójára is felkerül a pont.

A repertoárprodukciók 2022 márciusa és júniusa között Az árnyék nélküli asszony, Mefistofele, a Simon Boccanegra, a Porgy és Bess, a Don Carlos, a Figaro lakodalma, az Andrea Chénier, A Nyugat lánya, Az álarcosbál és A varázsfuvola mellett a Rómeó és Júlia, valamint az Anyegin című balettprodukciók láthatók az operaház színpadán. Jegyek már kaphatók, az egyes produkciók adatlapja és a jegyvásárlás elérhető a kívánt címekre kattintva.

Az Opera közönsége megszokhatta már, hogy a világszínvonalú magyar énekesek mellett időről időre a nemzetközi operaélet legnagyobb sztárjait is láthatják Budapesten. Köztük többen már visszatérő vendégek, akik hol operaszerepben, hol gálaesteken örvendeztetik meg rajongóikat. Erwin Schrott Mefistofele bőrébe bújik, Plácido Domingo a Simon Boccanegra, Matthew Polenzani a Don Carlos címszerepében lép színpadra, Sir Willard White pedig két előadásban is látható lesz: Porgyt és Kékszakállút alakítja. A világhírű dirigensek közül a magyar nézők számára is jól ismert Stefan Soltész Az árnyék nélküli asszonyt vezényli, míg az egyik legelismertebb balettkarmester, Paul Connelly az Anyegin-produkcióban dolgozik együtt a társulattal.

Fotók: Berecz Valter

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.