Pesti Srácok

Megjelenik Frida Kahlo naplója

Először jelenik meg magyar kiadásban Frida Kahlo világhírű mexikói festő (1907-1954) életének utolsó tíz évében vezetett naplója - mondta el Szabó T. Anna József Attila-díjas költő, a kötet műfordítója.

MTI

Frida Kahlo kultusza az egész világot meghódította, a feminista mozgalom egyik ikonjává vált, számos film készült róla, az egyik legismertebb a Salma Hayek főszereplésével forgatott Frida (2002). A festő képeit Magyarországon először 2018-ban a Nemzeti Galériában állították ki.

PestiSracok facebook image

"A kiállítás posztere, Frida Kahlo tövisnyakláncos önarcképe egy teljes éven keresztül bámult rám a dolgozószobám faláról" - idézte fel Szabó T. Anna, aki a kilencvenes években ismerkedett meg a művész munkáival. Véleménye szerint Frida azért válhatott ilyen népszerűvé, mert a popkultúrának ugyanúgy része, mint a magas kultúrának. "A színes, a harsány, az egyszerűen értelmezhető keveredik benne a rétegekkel és finomságokkal. A harsányság a visszafogottsággal, a gondolkodás a játékkal" - fogalmazott.

Az 1907-ben Mexikóvárosban született Kahlo, akit 17 éves korában súlyos közlekedési baleset ért, majdnem 30 operáción esett át, egész életét végig kísérte a testi szenvedés, amely festményein is megjelenik. A napló Szabó T. Anna szerint abban is segít, hogy ne csak azt a Fridát lássuk, aki számos önarcképén megjelenik. Minden fájdalma ellenére vágyott az életre. "Viva la vida" - hirdette. A napló élete utolsó tíz évében ábrázolja a világgal való kapcsolatát - tette hozzá a költő, író, műfordító.

"A naplót a spanyol szöveggel párhuzamos angol közvetítéssel fordítottam, de végig követtem az eredetit és több szövegkiadást is felhasználtam segédeszközként" - mondta el Szabó T. Anna. Nem járt Mexikóban, nem látta a nyüzsgő nagyvárosban álló híres kék házat, ahol Frida férjével, élete nagy szerelmével, a festőművész Diego Riverával élt, de szerinte a napló is olyan, mint ez a kék ház: kívül harsány, látványos, de van egy belső kertje, ahol a buja növények és állatok laknak. "Az egész napló egy ilyen falakkal körülvett belső kert, ahol a növények szabadon nőhetnek, aminek saját klímája van."

A több tucatnyi vízfestményt és rajzot, különböző színekkel írt bejegyzéseket tartalmazó naplóban Frida gyakran fogalmazza meg Diegóhoz fűződő szenvedélyes szerelmét. "Megértettem ebből a naplóból, hogy milyen izzó intenzitással szerette Diegót. Megrázó, mert éppen úgy megjelenik benne a testi és lelki vonzódás, mint a művész tisztelete".

A naplóban versek, álmok, gyermekkori emlékek is feltűnnek. Egy ilyen felmerülő varázslatos emlék volt a fordító legkedvesebb szövegrésze: találkozás egy képzelt kislánnyal, akivel gyermekkori éber álmaiban beszélgetett és eksztázisban táncolt. "A régi szobám ablakán, ami az Allende utcára nézett, mindig ráleheltem a felső üveglapra. Aztán az ujjammal megrajzoltam az +ajtót+. Azon az +ajtón+ kimentem" - írja Frida. "Azért borzongató, mert ezt a mágiát egész életében megtartotta. Vissza tudott menni abba a másik világba. Minden nagy művészet olyan, ahogy ő leírja: fújunk az üvegen egy kaput és átmegyünk rajta" - mondta a műfordító.

Szabó T. Anna szerint a napló politikával foglalkozó részét volt a legnehezebb lefordítani. "Bár értem, hogy máshonnan és máshogy látta, de Kelet-Európából nézve rettenetes volt olvasni, hogy +Éljen Sztálin+, ugyanakkor tanulságos is volt fordítani, a saját gyerekkori diktatúratraumám miatt" - mondta. "A szerelemről vallott felfogásával nagyon tudok azonosulni, én is úgy gondolom, hogy csak lángolva érdemes élni. Szabó Magda mondta, hogy +tisztelem a szenvedélyeket, a közönnyel nem tudok mit kezdeni+. Frida is eszerint élt, és ez a szenvedélyessége csapott át politikai szenvedélyességbe is. A nagy tanulság számomra, hogy egyrészt teljesen tudok azonosulni vele a szerelmi rajongása miatt, másrészt egyáltalán nem."

A munkával kapcsolatban kiemelte: hónapokon keresztül foglalkozott a szöveggel. "Nekem elsősorban a költőisége volt fontos, a szavakkal festés ereje, valamint a napló dinamikája, lélegzete." Mivel Fridát festőként ismerjük, őt meglepte az a költői intenzitás, amit el tud érni, pusztán szavakkal. "A sűrítettség, az asszociativitás és a szenvedély együtt van jelen a szövegeiben, de a képek nélkül sok mindent valóban nehéz értelmezni."

1953-ban, egy évvel halála előtt, egyik lába amputálását követően jegyezte le naplójában az egyik legtöbbet idézett frázisát: "Minek nekem a láb? Van helyette szárnyam!"

Fotó: Facebook/Poket

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.