Pesti Srácok

Elhunyt Szkárosi Endre költő, irodalomtörténész

Hatvankilenc éves korában meghalt Szkárosi Endre költő, intermediális művész, a hírről a Tiszatáj számolt be először, a lap online felületén Bíró József egy képverssel búcsúzott a költőtől.

061.hu

Szkárosi Endre 1952. május 28-án született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar-olasz szakán tanult, majd 1978 és 1983 között a Mozgó Világ szerkesztőségi tagjaként dolgozott. 1983-tól öt évig a Lapkiadó munkatársa volt. 1984-ben megalapította a Szkárosi&Konnektor művészeti koncertszínházat. 1984–1996 között a József Attila Tudományegyetemen oktatott. 1986–1992 között gondozta az Új Hölgyfutár című lap- és revüvállalkozást, amely a hazai párhuzamos kultúra, avantgárd irodalom és művészet nyomtatott, illetve élő színpadi fóruma volt. 1994 óta az ELTE-n olasz irodalmat tanított: előbb docens, majd 2012 novemberétől egyetemi tanár volt.

PestiSracok facebook image

Az 1970-es évek elején kísérleti színházi munkát végzett a Brobo csoporttal. Az 1970-es évek közepe óta publikált verseket, kritikai- és szépírásokat. Az 1970-es évek végétől hangköltészettel és totális koncertszínházzal foglalkozott. 1987 óta videóköltészettel is foglalkozott. Az 1990-es években az angol Towering Inferno és a magyar Spiritus Noister együttessel zenélt. 2018. május 14-én a Szépírók Társasága tisztújító közgyűlésén elnökké választották.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.