Pesti Srácok

Ballon kilátó nyílik a Városligetben

Látványos újdonsággal gazdagodik a Városliget, a Liget Budapest Projektnek köszönhetően visszatér a parkba egy több mint 120 évvel ezelőtt is nagy népszerűségnek örvendő attrakció, a városligeti léghajózás. Ezt az évszázados hagyományt a Mimóza dombként ismert parkrész megújítása során elevenítik fel, ahol egy talajhoz rögzített, gázballon-kilátó is helyet kap, amely menetrendszerűen emelkedik majd a levegőbe. Fedélzetén 30 utassal és a pilótával akár 150 méter magasra is elér, ahonnan lenyűgöző kilátást nyújt a Városligetre és a fővárosra. A Ballon kilátó nevet kapó kilátó telepítése elindult, és idén május elejétől már birtokba is vehetik a látogatók.

061.hu

A léghajó, mint kilátópont létesítése a Garten Studio által 2016-ben jegyzett, a park átfogó megújítását szolgáló tájépítészeti tervpályázat részeként valósul meg, amelynek ötletét a Városliget tervezőjének, Heinrich Nebbiennek koncepciója adta. A ma Mimóza dombként ismert terület (Hermina út-Kós Károly sétány szomszédságában) kialakulásának hátterében Nebbien tervezői zsenialitása áll, aki a park tervezése során a Városliget keleti határában meg akarta őrizni a park természetes magaslatát, így ezt részt egy kilátódombbá alakította át, ahonnan a Liget minden szépsége feltárult. Az évtizedek alakulásával ugyan ez a terület elvesztette kilátó funkcióját, a Városligetbe most helyet kapó ballon-kilátó visszaidézi ezt a nebbieni víziót, s egyúttal emléket is állít a Liget és légi bemutatók, attrakciók két évszázados, rendkívül népszerű hagyományának. A Városligetben, ahol a zöldfelületi kikapcsolódás és a kulturális, rekreációs intézmények sokasága több mint egy évszázada egyenértékűen van jelen a park életében és közösen adják azt a karaktert és vonzerőt, amelyek a Ligetet a legkedveltebb fővárosi parkká tették és teszik. A Városliget fölé emelkedő légballonok közül a legtöbbször fotózott, ikonikus szerkezet a Ballon Captif volt, a millenniumi ünnepségek idején, a városligeti Ezredéves Kiállításon, 1896-ban. A párizsi léghajós, Louis Godard kapitány működtette pányvás léggömb egyszerre 12-14 utast röpített a magasba, óriási népszerűségnek örvendett, naponta tucatnyiszor indult útra. A Liget Budapest Projekt keretében ezen ballon-kilátó felelevenítése és megvalósítása tökéletesen illeszkedik a park hagyományait modern formában megidéző programhoz.

PestiSracok facebook image
Gyorgyevics Benedek, a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója és Eric Bachelier, a szerkezetet építő Aérophile projektvezetője

A városligeti Ballon kilátó egy talajhoz rögzített, hélium gázzal töltött léghajó, amely gyakorlatilag egy szabadtéri liftként működik majd, tehát nem hagyja el le- és felszállóhelyét, a Mimóza dombot. A ballon mintegy 5 perc alatt éri el a 150 méteres maximális magasságát, ugyanennyi időt tölt el a levegőben, s szintén 5 percnyi idő alatt tér vissza a felszínre. Ebből a magasságból a látogatók tiszta idő esetén egész Budapestet és környékét megcsodálhatják madártávlatból. Fedélzetén a pilóta mellett legfeljebb 30 utast szállíthat, életkori megkötés nélkül kicsik és nagyok egyaránt szabadon kipróbálhatják a repülés élményét. A Ballon formája és színvilága – a Városliget Nagyjátszótéren lévő kistestvéréhez hasonlóan - Színei Merse Pál Léghajó című festményét idézi majd fel.

A Ballon kilátó használata teljesen veszélytelen, tervezése során kiemelt hangsúlyt fektettek a biztonsági előírások betartására, így annak minden eleme megfelel az EASA (European Aviation Safety Agency) szabványának. A rendszer szélsebesség és iránymérővel, környezeti hőmérséklet mérővel, a kupola nyomás jelzővel és töltőgáz hőmérséklet mérővel is rendelkezik, a hajó csak a megfelelő időjárási körülmények között emelkedik el. Működése elektromos hálózati csatlakozásról is biztosított, de önálló áramfejlesztővel is rendelkezik. A telepítésre kerülő légi egység a Magyarországon érvényben lévő légi biztonsági szabályoknak megfelelő világító és jelző fényekkel ellátott. A Ballon alapjául az Aero30NG típusú rendszer szolgál, amely jelenleg a világon az egyik legelterjedtebb és legbiztonságosabb gázballon-kilátó rendszer. Számos népszerű külföldi szórakoztató központ (pl.: Disneyland-Párizs; Safari Park-San Diego; Angkor Vat) is ilyen típusú ballon-kilátó rendszert üzemeltet.

A látványterv

A városligeti Ballon-kilátó fontos mintájaként a Párizsban található Ballon de Paris Generali szolgált, amely 1999-óta mind a helyiek, mind a turisták – különösen a gyerekek - által kedvelt attrakció. A párizsi gázballont, amely környezetbarát és zajmentes, napjainkra Párizs részének tekintik, 1999 óta több millió utast emelt a levegőbe, s város fontos jelképévé vált. A Ballon-kilátóhoz hasonló látványoság a világ 28 országában működik, az Egyesült Államoktól Berlinig, Párizstól Szingapúrig.

A Ballon kilátónak otthont adó parkrészt, a Mimóza dombot a Városliget tájépítészeti megújításának részeként teljes egészében rehabilitálták. Megújult 10.000 négyzetméternyi zöldfelület és az ahhoz kapcsolódó úthálózat, új utcabútorokat, szemeteseket helyeztek el, elbontották a több mint 700 négyzetméteres, elavult Sörsátrat, helyette pedig jelentősen kisebb alapterületen egy, a megújuló Liget arculatába illeszkedő kávézót, és illemhelyiséget alakítottak ki a parkrészen.

Fotók: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.