Pesti Srácok

Ablakból zuhanást is forgattak a Petőfi-film soproni felvételein

Befejeződtek az 1848. március 15-éről szóló nagyszabású, látványos magyar film, a Most vagy soha! forgatásának soproni felvételei. A stáb több mint két hetet töltött a nyugat-magyarországi városban, ahol számos akció-és üldözési jelenetet rögzítettek, köztük azt a nagyon látványos momentumot, amikor Petőfi Sándor és Szendrey Júlia az emeleti albérletükből az ablakon át kiugorva menekülnek a nyomukba járó osztrák titkosrendőr és martalócai elől. Ennek felvétele már amiatt is izgalmasra sikerült, mert a felvételt készítő operatőrnek együtt kellett ugrania a színészekkel, illetve kaszkadőrökkel a magasból, hogy székbeszegező képsorok születhessenek.

061.hu

A budapesti Dohány utcát „megformáló” soproni utcát aprólékos műgonddal igazították az 1848-as állapotokhoz, aminek megfelelve teljes hosszában beborították sárral a területet, amit a stáb ott tartózkodása alatt két alkalommal is végre kellett hajtani.

PestiSracok facebook image

Mindkétszer három napig tartott a utca berendezése, majd levonulás után két napig a takarítás, amit az nehezített, hogy a szemerkélő eső tovább dagasztotta a sár mennyiségét. A sártenger mellett a helyiek már csak azért sem ismertek rá pár napig a Tűztorony mögött húzódó hangulatos belvárosi utcájukra, mert az a felvételek idejére több mint 50 statiszta közreműködésével hamisítatlan zsibvásárrá alakult át utcai árusokkal, vaskos cégérekkel, szekerekkel, kordékkal, galambokkal és kóbor kutyákkal.

Május közepére ugyanakkor minden ide tervezett jelenetet sikerült rögzíteni, ami köszönhető volt a soproniak, illetve a helyi városvezetés kedvességének, segítségének és teljes körű támogatásának. A stáb innen Esztergomba, majd Komáromba megy tovább, és folytatja az augusztus végig tartó forgatási munkálatokat.


A film 86 napot felölelő forgatása többezres statisztériát vonultat fel, a jeleneteket részben a budapesti Magyar Nemzeti Múzeumnál, az Andrássy úton, a Budai Várban, valamint Sopronban, Esztergomban és Komáromban rögzítik. A forgatás döntő, a 19. század közepi Pest és Buda emblematikus helyszíneit, épületeit megjelenítő hányada a fóti NFI Stúdióban felépült életnagyságú díszletvárosban zajlik majd, ahol többek között korhű, méretarányos formában kapott helyet a Pilvax kávéház, Landerer nyomdája, a Nemzeti Múzeum előtt elterülő sáros vásártér, és az körülötte lévő utcák, sikátorok, illetve a várost kettészelő Duna és az akkoriban azon átívelő hajóhíd is.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.