Elképesztően látványos lett az Egri csillagok - Bemutatták a Nemzeti Színház és a Nemzeti Táncszínház gigaprodukcióját
Gárdonyi Géza emléke előtt tisztelegve, halálának centenáriumához - 1922. október 30. - egészen közel csütörtök este bemutatták az Egri csillagok című előadást. A nagyszabású produkció a Nemzeti Színház társulata és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes együttműködésével készült el, Vidnyánszky Attila rendezésében. A minden eddiginél hatalmasabb térben, az MVM Dome mintegy 1800 négyzetméteres játékterében megszülető előadás valóban egy gigaprodukció: az impozáns, összesen 13500 fémlemezkével borított díszletelemek, valamint a kellékek, jelmezek tíz kamionnal érkeztek a helyszínre, hogy elkápráztassák a csarnok tíz kőszínháznyi közönségét, több mint hatezer nézőt. A mintegy 200 táncossal, lenyűgöző fényhatásokkal és vizuális megoldásokkal, valamint különleges pirotechnikai effektekkel dolgozó előadás unikális, egészen sajátos színházi élményt nyújt. De való-e színházi előadás egy sportcsarnokba? Kíván-e egy ilyen produkció más hozzáállást a nézőtől? Cikkünkből kiderül.
MM - 061.hu
Hasonlóan nagyléptékű előadásról van már korábbi tapasztalata a Nemzeti Színháznak, hiszen a Csíksomlyói passiót mintegy 30 ezer ember jelenlétében játszották el Csíksomlyón, később Esztergomban és Debrecenben is, ezúttal pedig a teátrum egyik legsikeresebb előadását, a színház nagyszínpadán több mint ötvenszer játszott Egri csillagokat álmodták hatalmas térbe. Ez nem kis feladat: egyrészt az előadás monumentális díszletvariációját kellett a színházból az MVM Dome tágas csarnokába adaptálni, másrészt ekkora térhez további táncosok bevonására is szükség volt: 13 együttes és egyesület közel 200 táncosa lépett színpadra Magyarország legnagyobb létszámú hivatásos táncegyüttese, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes mellett.
„Attól jó, ha egyszerű, praktikus. És hagyja kibontakozni a színészt, mert mégiscsak ő a legfontosabb" - vallja Székely László díszlettervező, aki ennél az előadásnál is a világosságra, átláthatóságra törekedett, fókuszban a kétoldalú várfallal, melynek az ostromábrázolásban jut főszerep. A rendezés a konkrét harcokat nem megmutatva, helyette a szövegrészletek előtérbe helyezésével dolgozik, a várfal hol előre, hol hátra mozdul, ezzel érzékeltetve, hogy hol a török, hol a magyar áll közelebb a győzelemhez. A hárompólusú díszlet a néző fókuszát jól helyezi, igaz, az nagy feladat, hogy a nézőtér jobboldalán ülő "meglássa", ami a baloldalon történik, ennek áthidalására helyeztek el három nagy kivetítőt, ez nagyon jó ötlet volt, már csak azért is, mert így a színészi mimika is látható(bb) volt.
A Tinódi Sebestyén elbeszélő költeménye alapján megírt regényből eredetileg 3 óra 40 perces darab született, a Dome-ba adaptált változat valamivel rövidebb volt, de még így is elbírt volna egy kis kurtítást, ami érzésem szerint nem vont volna le az élményből. A pazar látvány mellett a darab legerősebb pontja, és legmegbízhatóbb bázisa az a mintegy kétszáz táncos, akik a hangulatábrázolás minden eszközével felvértezve, profin vitték végig az előadást. Ez nagyrészt Zsuráfszky Zoltán társrendező-koreográfusnak köszönhető, aki eredeti filmek alapján mutatta meg táncosainak a török anyagot, ismertette meg őket a magyar középkori ugróssal, valamint a legényessel is, így állt össze a koreográfia.
A szereposztásra nem lehet panasz, a Nemzeti társulata Horváth Lajos Ottóval (Dobó István), Berettyán Nándorral (Bornemissza Gergely) és Sándorral (Mekcsey István), Barta Ágnessel (Cecey Éva), Schnell Ádámmal (Jumurdzsák) igyekeztek a legtöbbet kihozni az előadásból, külön öröm volt látni és hallani a darabban az utóbbi időben sokat betegeskedő Bodrogi Gyulát Szulejmánként.
Ekkora térben egészen különleges érzés lehet játszani, de csaknem 7000 ember figyelmének magragadása és fenntartása hatalmas feladat. A színészi eszköztárat eszerint kell használni, megtalálni hogy ne legyen valaki sok például hangban, hogy legyen kifejező egy-egy gesztus az óriási térben, és hogy legyen fenntartható a színész-színész, illetve a színész-közönség közötti együtt rezdülés. Ez egy ekkora léptékű előadás esetében nem megugorható, legalábbis nem három órahosszán keresztül. Ettől függetlenül az Egri csillagok legújabb adaptációja vitathatatlanul csúcsteljesítmény, egy igazi nagy történet grandiózus és profi színházi megvalósítása. A "stadionos" színi előadás műfaját viszont még szokni kell, alkotónak, szereplőnek és nézőnek egyaránt.
Fotó: Nemzet Színház/Eöri Szabó Zsolt
