Pesti Srácok

Szavaljuk közösen az idén 200 éves Himnuszt!

A Himnusz közös szavalására hívja a magyarokat a magyar kultúra napján, január 22-én a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).

061.hu

Idén január 22-én a magyar kultúra napján egyúttal a Himnusz 200. évfordulóját ünneplik. 1823-ban ezen a napon, Szatmárcsekén tisztázta le Kölcsey Ferenc a magyarság nemzeti imádságának kéziratát - emlékeztetett a kulturális tárca.

PestiSracok facebook image

Ez a jeles évforduló a nemzeti kultúra közösségmegtartó erejére, a magyarság kulturális örökségének megőrzésére, fenntartásának fontosságára és védelmére emlékeztet, írja a KIM közleményében.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium ezen a napon a nemzet egységére, a magyar közösség együvé tartozásának erejére, illetve arra szeretné ráirányítani a figyelmet, hogy az összetartozás megélése a nemzet megmaradásának záloga.

A magyar kultúra napján, január 22-én 17 órától az állami megemlékezés után az Országház főlépcsőjén a 200. évfordulót szimbolizálva 200 gyermek - 100 anyaországi és 100 határon túli - szavalja majd a nemzeti imádságot Novák Katalin köztársasági elnökkel közösen - közölte a KIM.

Ezzel egy időben négy határon túli helyszínen: a partiumi Nagyváradon, az erdélyi Székelyudvarhelyen, a felvidéki Nagymegyeren és a délvidéki Zentán, valamint a megemlékezéssorozat kiemelt helyszínein: Kölcsey egykori lakhelyén, Szatmárcsekén és az Európa Kulturális Fővárosa Veszprémben is ugyanebben az időpontban szavalják majd a Himnuszt - írták.

A közlemény szerint a határon túli és hazai helyszínekről az MTVA élő körkapcsolásban jelentkezik.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.