Kiszolgáltatva - Elindult a Cella - Letöltendő élet című, új magyar krimisorozat a Dunán

Március 20-ától látható a Dunán hazánk első antológiasorozata, a Cella-Letöltendő élet. A krimisorozat - amely nyolc héten át minden hétfő este lesz látható - első három epizódját volt alkalmunk megnézni, amelyek alapján elmondható, hogy az “időutazó” budai börtöncella ötlete kétségkívül izgalmas, a forgatókönyveken azonban lett volna még mit csiszolni. Négy írói világ egységes stílus alá rendezése persze nem könnyű feladat, mégsem ez a baj a sorozattal, sokkal inkább az invenciózus történetalakítás hiánya. A boncolgatott témák - bezártság, kiszolgáltatottság, szabadság-értelmezések - ugyanakkor fontosak, a Covid-tapasztalatok után pedig különösen aktuálisak.

061.hu

A “Cellamesék” egy antológiasorozat, amely a “104-es szoba” és a “9-es szám alatt” című sorozatokhoz hasonlóan egyetlen helyszínen játszódik, és minden epizódja egy különálló, egymástól független történet. A sorozat egyes epizódjai a történelem során bármikor játszódhatnak, egyetlen közös van bennük: ugyanabban a cellában és annak előterében történik mind. A sorozat nyolc epizódos, 1849-ben kezdődik és 2050-ben ér véget, de érinti 1944-et, 1959-et, 1990-et, 1992-őt, 2008-at és 2020-at is.

Az antológiasorozat forgatókönyveit Horváth András Dezső, Vörös András, Várkonyi Zoltán és Veres Attila írta, valamennyi epizódot Csillag Mano rendezte, aki eddig főként vágóként volt hivatott arra, hogy egy-egy filmnyi történetet összerakjon, mint egy jól működő puzzle-t, most pedig nyolc külön történetet kellett egyetlen sorozattá gyúrnia.

Azon, hogy ugyanarról a börtönkomplexumról van szó, nincs nagy nyomaték, az egyes cella-helyszíneket főként a világosítás, a sötét-szürkés tónusok teszik egységessé, a nyomasztó légkör mellett pedig olyan visszatérő motívumokkal játszanak, mint a cellaajtó csapkodás vagy a csörgő cellakulcsok. Az ebben a kontextusban túljáratott motívumok lehetnének bántóak, itt erről nincs szó, az epizódok ügyesen használják ezeket a kézenfekvő, és jól alkalmazható elemeket.

A szűk terekben kiéleződő emberi konfliktusok kezelése, a rabokra nehezedő pszichológiai nyomás, a különféle szabadság-értelmezések mind-mind központi témái a sorozatnak. Melyek a túlélés új szabályai, megszokható-e a börtön mint élettér, hogyan lehet létezni totális társas-társadalmi kontroll alatt? Meddig elviselhető a szociális izoláció indukálta destruktív állapot? Ezekre a kérdésekre keresik a választ az epizódok.

Innentől SPOILERVESZÉLY!

Az első rész az 1956-os forradalom után koncepciós perben elítélt Vértesi Kálmán mérnök cella-életét mutatja be, aki felmentést kap a halálos ítélet alól annak fejében, hogy szaktudását az őt bebörtönző hatalom szolgálatába állítja. Az epizód a szovjet elnyomás abszurd, szürreális világának egy szeletét mutatja be, Vértesi Kálmán kettős beilleszkedésének történetét - a férfinak nemcsak a börtön szabályrendszerét kell elfogadnia, de jó pártkatonának is kell lennie. Elhitetik vele, hogy mérnöki tudására nagy szükség van, éjt nappallá téve dolgozik cellájában, képleteket ír a falra, aztán maga Kádár is feltűnik a cellájában, Jurij Gagarin pedig képeslapot ír neki. Szobatársa vizionálásakor már egyértelmű, hogy ez az epizód a bezártságból adódó mentális leépülés stációit mutatja be, Kálmán tévképzeteivel a fókuszban, és habár az ötlet jó, a kiszámíthatóság semmiképp, fordulatot ugyanis nem remélhet a néző. Jankovics Péter egyébként remekel Vértesi szerepében, és a színészi a munkára a többi epizódban sem lehet panasz.

A második rész megtörtént esetet dolgoz fel: egy, a kislányát meggyilkoló édesanya történetét. Ahogy az szokott lenni, a börtönben a bűnskálát toronymagasan vezető gyerekgyilkosság itt is könyörtelen megtorlást von maga után. A cellatársak mindent megtesznek, hogy Eszter (Réti Adrienn) elnyerje méltó büntetését, egészen addig, amíg egyikük rá nem jön, hogy az anya tulajdonképp gyógyíthatatlan beteg, rettenetes fájdalmakkal küzdő lányát segítette át a túlvilágra, ezzel a megváltást elhozva neki. Nehéz téma, amely kiált az aprólékos, több perspektívából való megközelítésért, sajnos ez nem sikerül, az alkotók csak a felszínt kapargatják.

A harmadik epizód 1944 telén, a német megszállás idején játszódik. Egy fiatal cselédlányt bolti lopásért börtönbe zárnak. A börtönt egy élveteg nyilas tiszt vezeti, aki szexuális ellenszolgáltatás fejében szabadságot ígér a cselédlánynak. A parancsnok azonban gyanakodni kezd, hogy a lány nem az, akinek mondja magát, és valójában szökésre készül az egyik börtönőrrel. A hatalommal való visszaélés kerül itt a középpontba. Az őrök kegyetlen és megalázó szituációkba - legyen az fizikai erőszak, szexuális abúzus - kényszerítik a női elítélteket, újra és újra nyomatékosítva bennük, hogy az élet a börtönben mindig merev szabályok szerint, erőteljes irányítás mellett, felülről irányítottan zajlik. A három epizód közül ebben érezzük a legerősebb színészi alakítást Farkas Franciska részéről, Kanalas Aranka karaktere és a színészi munka egyaránt tízpontos.

A Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor producerpáros nevével fémjelzett miniszéria az izgalmas koncepción túl nem tud nagyot durranni, kicsivel több energiaráfordítással kifejezetten jó sorozat lehetne.