Alagút a semmibe

– Szeressük egymást gyerekek – csendült fel vidáman Gyula.

– Jobban szeretném egymást, ha lenne egy kis vasutam! -válaszolta Gábor.

És Gabika megkapta. Ez a történet róla szól. Mármint róla és a kisvasútról.

Azt már mindannyian megszoktuk, hogy a kormány, szűkebb értelemben a városvezetés, rendszeresen hajt végre olyan manővereket, amiket egy óvodásoknak szóló oktatófilmben úgy ábrázolhatnánk, hogy a bal láb jobbra fordul, a jobb lába balra, a jobb kezével előre integet, a bal kezével hátra. Közben azon filózik, hogy most mi is volt a határideje a metrószerződésekkel kapcsolatos hatástanulmányok bekérésének és valójában arról beszél, hogy soha ilyen jól nem haladt a szekér. Mindenki nyugodtan dőljön hátra és legyen nagyon elégedett, mert ami itt folyik az nem más, mint maga a nagybetűs fejlődés. Az MIT-ről hamarosan érkezik is egy küldöttség, hogy felmérje a terepet és lenyúljon pár hasznos ötletet, mert ami itt folyik, azt a szilícium völgyben sem tudják úgy szóba hozni, hogy közben ne csordulna ki néhány csepp könny az áhítattól, csodálattól és boldogságtól, hogy az ember végre felfedte igaz arcát, Darwin bekaphatja, száguldunk.

A történet 1972-ben indult, amikor is a pártházban repültek a dugók és csilingeltek a pezsgőspoharak. Lenyomjuk Nyugatot, zendültek egy emberként. Aztán ahogy az lenni szokott, jöttek a tervek, a módosítások, a határidők, az újabb határidők, újabb módosító előterjesztések, ígéretek, újabb hatástanulmányok, szakértői bizottságok, kétoldalú egyeztetések, tervek további mérlegelése és átgondolása, újabb határidők. Aztán a változatosság kedvéért újabb pályázatok és ajánlatok, most már rendszerszinten működő módosító határozatok. Ember legyen a talpán, aki ezt átlátja és megérti. Pontosabban érteni akarja. Egyébként már simán lehetne ’4-es Metró, hogyan ne’ szakot indítani az egyetemeken. Gazdasági karon, közigazgatási karon vagy bármelyik releváns társadalomtudományai karon. Aztán Demszky. Jött, kampányolt (vagyis metrózott), győzött, aztán megint semmi. Lehet nektek is kisvasutatok játékba kezdett. Vérprofin. Nem lehetett semmid, nem mehettél semerre, nem tudhattál semmiről, ezért a néhány évtizedes szopatásért most kiengesztelünk titeket, Kaptok tőlünk egy nagy és élethű játékvasutat, amit a biztonság kedvéért azért majd 4-es metrónak fogunk nevezni.

Szóval aztán nagy nehezen mégis csak megszületett a végleges megállapodás a választások előtt 1998-ban, amit a következő városvezetés azonnal lesöpört az asztalról, legalábbis, hogy néhány (na, jó, sok) helyen módosítsa. Sokmilliárdos beruházás az olyan meglévő járatok tehermentesítése vagy megszüntetése céljából, mint a 7es buszcsalád, nem tűnt túlzottan életszerűnek. Mivel ezen buszok gyakorlatilag ugyannyi vagy rövidebb idő alatt teszik meg ugyanazt az utat jóval olcsóbban. Sebaj. Azt pedig, hogy a felszíni kötöttpályás megoldások fejlesztésének kérdése miért is lett elnapolva, hagyjuk is. Abba pedig végképp nem akarok belegondolni, hogy a hosszútávú tervezésbe miért nem gondoltak olyan alternatív megoldások kivitelezésére, amik bevezetésének szükségszerűsége már az ajtónkon kopogtatott akkor is, mint az elektromos buszok vagy egyéb alternatív üzemanyaggal (hidrogén, ígéret, hülyeség) működő járművek.

Egy jól működő gazdasági helyzetben lévő országnak, mint amilyen Magyarország sosem volt, nem érdeke az egyszerűbb és olcsóbb megoldások keresése. Minek? Kurvára menők vagyunk így, hogy annak ellenére, hogy háromszor annyit kell dolgoznunk ugyanazért a szaros lángosért, mint kicsit nyugatabbra, nyugodtan válasszuk azokat a megoldásokat, amik háromszor annyiba kerülnek, mint kellene.

Igen, a befektetett szellemi energia és költségbekerülés között halmozottan fordított az arányosság. Minél hülyébb vagy fiam, annál nagyobbat fogsz szopni az életben. Nem is olyan ismeretlen útravaló. Hogy egy klasszikust idézzek. Amikor a keményfiúk döngetnek, a gyengék basznak rá.

Azon, hogy minden józan ésszel és érvvel ellátott civil szakmai véleményt és javaslatot egyszerűen szarba se vettek, nem csodálkozunk. Az ember nem változik. A padtársak padtársak, az asztaltársak asztaltársak maradnak és az ivócimborák sem fognak fújni egymásra másnap, amikor eszükbe jut, ha kijózanodtak, hogy mekkora balfaszságot műveltek. Azért gyorsan szaladjunk át a kijózanító tényeken:

1972-es elképzelés szerint lett kialakítva mostani nyomvonal (még szerencse, hogy az elmúlt 40 évben nem változott semmi)

A négyes vonal építési költsége (amit bevallottak): 452 milliárd forint (2004-ben még ’csak’ 264 milliárd forintra becsülték)

A négyes metró üzemeltetési költsége (6 milliárd) önmagában nagyobb, mint a négyszer ilyen hosszú kettes és hármas metróé együttvéve

Indokolatlanul közel lévő megállók azt eredményezik, hogy gyakorlatilag gyalog hamarabb megteszek bizonyos megállókat, mint metróval (beleértve a lejutást, várakozást), de kocogva vagy omnibusszal biztosan. Hogy egy másik klasszikust idézzek. Nem azt mondtam hogy 2 óra alatt oda fogunk érni, hanem azt, hogy velem az út csak 2 órának fog tűnni. Ilyen szakaszok a Móric – Szent Gellért tér – Fővám tér – Kálvin tér.

Napfényt a föld alá? A pestiek megérdemlik, hogy a föld alatt napozzanak. Dubai apró kis villáiban ücsörgő hatalmasságok pedig megint áhítatosan forgolódnak a fejlett nyugat irányába. Bárcsak nekünk is lehetne egyszer valami hasonló.

Kiváltképp óriási várakozás előzi meg részünkről azt is, hogy a 4-es metró, utasoknak való átadása után, milyen hatással lesz a felszíni közlekedés megszűnése a környék kiskereskedelmére. De hát nyilván ez is ugyanannyira lesz kurvajó, mint a plázák megjelenése a belvárosi kisboltosoknak. Kiüresedett utcák, foghíjas üzletsorok, siralmas körutak, amiket elleptek az olcsó háztartási (vegy)szereket és használt ruhákat áruló üzletek. Gyönyörű látvány. Azért, hogy majd nem szúrhatunk ki egy-egy új üzletet vagy kávézót a buszról vagy villamosról ne aggódjunk. A fiatalosság jegyében kezdeményezni fogjuk a városvezetésnél, hogy a négyes metró alagútjában évente éjszakai sprintversenyt rendezzünk a Kontrol mintájára. És innen már csak egy lépés lesz az Elbaszott fővárosi beruházások éjszakája rendezvény megtartása.

És aztán Budapest lakossága fellélegzett, mert végre ugyanazt az utat megtehette a föld alatt is, még több idő alatt.

És akkor a producer az emelvényre lépett:

Szeretném megköszönni a lobbi szervezeteknek, hogy hatékonyan kampányoltak érdekeik megvalósítása és megvédése érdekében. Szeretném megköszönni a stáb minden tagjának, hogy rávilágítottak az összes kiskapura, Budapest akkori vezetésének, hogy Timothy Learyt megszégyenítő trippet produkálva átverekedték a projectet minden tiltakozó hang ellenében és végül szeretném megköszönni Nicola Teslának kitartó és fáradságos munkáját, amiért 100 évvel ezelőtt megalkotta az elektromos autó koncepcióját.

Le vagytok szarva.

Köszönöm

Győri Miklós – PestiMese/Nulla6egy Facebook-csoport