A Bauhaustól a Barbie house-ig – Modern kirándulás a Dunán, időn és műfajokon át(EXKLUZÍV GALÉRIA)
Az utóbbi hetekben szinte egybe folynak az események: Design Hét, Art Market és Filmhét, mi meg már jóformán két helyszín közt alszunk a buszon. Október 13-án ráadásul Bauhaus-konferencia volt az Átrium Moziban, úgyhogy kapva-kaptunk az alkalmon, hogy fiatal építészekhez szegődhessünk Bauhaus-nézőbe Pesten és Budán...
SZILÁGYI ANDRÁS, SUSÁNSZKY MÁTYÁS PÁL- Nullahategy
Tehát Bauhaus-konferencia hatására bennünket is elkapott a Bauhaus láz, innen jött az ötlet, hogy megnézzük Budapest egyik apró, ám annál izgalmasabb ékszerdobozát, a Napraforgó-utcai Kísérleti Lakótelepet, majd innen visszasétálva a Belvárosban is felkeressünk néhány nevezetesebb épületet.
A Napraforgó utca a II. kerületben bújik meg, és nevével ellentétben egyáltalán nem egy panelrengeteg a dombok rejtekén, sokkal inkább hasonlít egy balatoni nyaralóövezetre. Az utcácska tulajdonképp egy, az Ördögárok mellé 1931-ben épített rövid utcácska (összesen 22 ház alkotja). Sajnos ezek az épületek nem rendelkeztek semmiféle védettséggel, így eredeti szépségükben csak kevés épület pompázik. A régi kandelláberek még láthatóak, de már sok falat megevett a borostyán, és a spontán építészet úrrá lett a modern tisztaságon: sufnik, garázsok, be és hozzáépítések rontják a korábban egységes összképet, nem beszélve arról, hogy az utca mai formájában a budai villanegyedekre sajnos jellemző ízléstelen, heterogén „tüzép barokk” jegyeit hordozza. Láthatjuk tehát azt is, miként jut el a magyar modern építészet a Bauhaustól a Barbie house-ig (innen a cím.)
A „kísérleti lakótelep” kifejezés önmagában is érdekes, hisz mai szemmel egyáltalán nem látszik meg rajta, hogy ezt a villa-csoportot tulajdonképpen olcsó, gyorsan kivitelezhető, apró telkekre, egységes paraméterek alapján épített, és az „alsó középosztály” számára megfizethető házak csoportjának tervezték. Ha belegondolunk, 1931-ben még a Tabán is állt, nemhogy azon kelljen keseregni, hogy Óbuda helyén panelok merednek az égre, amelyekre már a lakótelep is túl szép kifejezés. Bizony, amikor a Napraforgó utcát a kor elsőrangú 16 építészének részvételével tervezni kezdték, az idősebb alkotók számára még a Wekerle jelentette a „lakótelep” fogalmát. A fiatalabbak számára azonban már a stuttgart-i Werkbund telep, valamint a Bauhaus számított követendő példának.
A Napraforgó utca építészei - akik a 22 házat megalkották -, több generációt, többféle stílust képviselnek. Ugyanúgy találunk szecessziós ízű, tégla-berakással díszített mézeskalács-házikót, mint valóban a Bauhaus hatását mutató elegáns villát, vagy épp Art Deco ikerházat illetve szigorú neoklasszicista családi házat. Az ötlet atyja, Molnár Farkas volt tulajdonképp az egyetlen, aki a Bauhaushoz személyesen is kötődött, hisz ott tanulta a mesterséget, a többiek inkább közvetve, vagy még úgy sem vettek részt a korszak forradalmi kezdeményezésében. A Telep közepén álló Kertész K. Róbert tervezte villa ki is lóg a többi közül: épületszobrai, csavart téglaburkolatos oszlopai egyértelműen az Art Deco ízlést tükrözik, szinte kontrasztot teremtenek Molnár Farkas és Fischer József modern villáival, vagy rögtön a neoklasszicista ízlést mutató, az utca sarkán álló épületekkel. Meglepő módon a magyar modern építészet egyik úttörőjének számító Kozma Lajos is viszonylag visszafogott, egyáltalán nem „bauhausos” villát tervezett a Napraforgó utcában, pedig az ő egyik főműve, az Átrium Mozi adott helyet a hétfői konferenciának, melyen többször is elhangzott az Iparművészet Főiskola alapító rektorának neve.
Kozma Lajos emléktáblája amúgy a Belvárosban van: feleségével együtt a Petőfi szobor lábánál álló, szintén modern stílusú duna parti épületben éltek az orthodox székesegyház lábánál. Ez adta nekünk az ötletet arra, hogy megnézzük azokat a házakat, amik a Belvárosban rejtőzködnek, és amiket a Napraforgó utca építészei terveztek. Kozmának számos épületét láthatjuk ma is a Belvárosban, sajnos sok ezek közül – lévén elsősorban belsőépítészettel foglalkozott – már nem látható. Elpusztult így a Kossuth téren lévő elegáns kávéház is, az Elyseé is, és legnagyobb belvárosi épületét a Vadász utcai „Üvegházat” is átalakították. A Szabadság téren álló szecessziós portálját, a Budapest Műhely árkádjait azonban 1998-ban Dévényi Sándor rekonstruálta, ma teljes pompájában díszíti a Belvárost.
A Napraforgó utca első házát a 10-es években szecessziós stílusban alkotó Vágó László, a híres építész Pierre Vago nagybátyja tervezte. Említettük annak neoklasszicizmusát, konzervatív kiképzését, ami érthető, hisz Vágó László egy évvel később, 1933-ban elhunyt, ez volt egyik utolsó munkája. A Belvároshoz legközelebb a Dohány utcában lévő Árkád Bazár viseli keze nyomát, legtöbb épülete a József és Ferencvárosi területeken illetve Budán áll.
Bierbauer (Borbíró) Virgil neve meghatározó a Belvárosnak. Nagyhatású építész volt, anyai nagyapja a Belváros két ékkövének: a Szabadság és Erzsébet hídnak volt a tervezője. A Fővárosi Közmunkatanács tagja volt, a LAKÓTERV nevű szocialista tervezőirodában dolgozott a kommunizmus éveiben, de például az ő közbenjárásának köszönhető, hogy a Belváros szívét, az Erzsébet teret nem sztálinista szocreál épületek szegélyezik, hanem megmaradhatott olyannak, amilyen ma a második világháború után. A Belvárosban egy kis terecske viseli keze nyomát: a Wurm-udvar műemléki helyreállítását végezte 1946-ban a Dorottya utcában.
Érdekesség, hogy az építészek között a 17-es számú háznál ott van Hajós Alfréd, az első olimpiai bajnokunk, őt talán a Belvároshoz az Olimpiai park révén köthetnénk, bár – mivel a futballal is foglalkozott – főleg stadionokat épített és uszodákat. A Stadion program közepén és az úszó VB-re készülve azt hiszem érdemes megemlékezni az olimikonként híressé vállt építészről. Egy másik építész, a szintén nagy jelentőségű Weichinger Károly keze nyoma is jelentős a Belvárosban. Többek közt városépítész volt, és ő készítette a negyvenes években az új városháza terveit, amik a háború miatt nem valósultak meg, de ezekre nézett volna a Madách tér hatalmas, megépült diadalíve. A megvalósult épületei közül sem látogathatunk meg sajnos egyet sem: ezek közül az egyikben ugyanis az Amerikai Nagykövetség található. A húszas számú ház tervezője sem kisebb építész, mint Gerlóczy Gedeon, aki 1935-ben a Belváros modern átépítésének programjába illeszkedve tervezte meg az Andrássy út új torkolatát. A terveket itt is félbeszakította a háború, csupán a Petőfi Sándor utca – Párizsi utca sarkán álló nagy lakóháza látható a mai napig, de neki köszönhető az Örkény Színház is, ami a Belváros egyik legpezsgőbb kulturális helyszíne a mai napig.
A projekt atyja, Molnár Farkas a Bauhaushoz konkrétan köthető egyetlen építész. Sajnos a Belvárosban egyetlen épülete sem maradt meg, Hegedűs Gyula utcai, újlipótvárosi házát 1992-ben bontották el. Munkái főleg a budai oldalon, az I., II., és XII. kerületben állnak a mai napig, köztük a Napraforgó utca 16-tal. Bár ő elsősorban „Buda építésze” mégis meg kell emlékeznünk róla, mint a modern építészet egyik legnagyobb hatású, és sokáig méltatlanul elfeledett, marginalizált alkotójáról. Az ő sorsában osztozott szoros partnere, a kőművesből lett építész, Fischer József is, aki a Napraforgó utcában a 22-es számú, az utcát záró épületet tervezte ő. Nagyon termékeny alkotó volt, többek közt a Második János Pál Pápa tér és a Szent István park urbanisztikai kialakítása is az ő elképzeléseit követi, de számos lakóépületet, bérházat tervezett a Lipótvárosban és főleg Újlipótvárosban. A harmadik Nagy Imre kormányban vállalt miniszteri szerepe miatt éppen csak megúszta a kivégzést. Házi őrizetben élt, és sokakat meglephet, hogy társait messze túlélte: 1995-ben 93 évesen halt meg teljes elfeledettségben.
A többi fotón megnézhető, merre jártunk még:
