Pesti Srácok

2012 óta lobbiznak már a nemátalakítás mellett

2012 óta lobbiznak már a nemátalakítás mellett

A Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Szövetség még 2012-ben fogadott el egy stratégiai tervet, amelyben kifejtették az egyesülés jövőképét, szervezeti értékeit, stratégiai céljait. Ezek között szerepel többek között a nemváltás jogi, intézményi és finanszírozási feltételeinek javítása is. Azóta szinte nem telt el úgy esztendő, hogy a szövetség ne lobbizott volna a nemátalakító műtétek mellett – írja a Magyar Nemzet.

A Magyar Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű Szövetség weboldalán található, 2013-as évi tevékenységbeszámoló szerint az Emberi Jogi Kerekasztal egészségügyi ülésén azt kérték a kormánytól, hogy biztosítsa a nemi átalakító beavatkozások teljes társadalombiztosítási finanszírozását – vette észre a Magyar Nemzet. Azt is javasolták a kormánynak, hogy vezessen be érzékenyítő képzéseket az orvosok, pszichológusok és egészségügyi dolgozók számára, mind az alap-, mind pedig a továbbképzések során. Ajánlották továbbá, hogy az egészségfelmérések egészüljenek ki a szexuális irányultságra és nemi identitásra vonatkozó kérdésekkel, valamint hogy integrálják az LMBT-emberek szükségleteit a nemzeti és helyi egészségügyi tervekbe és szűrőprogramokba.

– indokolta javaslatát a szövetség a weboldalukon található dokumentumban. A beszámolóban úgy vélekedtek, az egészségügyi szakmában a homoszexuális egyéneket másként kezelik, mint a heteroszexuális pácien­seket, hozzátéve, hogy az LMBT-emberekkel előítéletes, diszkriminatív módon lépnek fel az egészségügyi dolgozók. Kifogásolták azt is, hogy az egészségtudományi tananyag szinte alig ejt szót az LMBT-emberekről, megjegyezve, hogy mint minden társadalmi csoportnak, így az LMBT-embereknek is vannak sajátos egészségügyi szükségleteik. Ezen a ponton kiemelték: a transzszexuális emberek egészségének helyreállása csak az (általuk vállalt mértékű) nemi átalakító beavatkozások elvégzésétől várható.

PestiSracok facebook image

A Magyar Nemzet emlékeztet: az egyesülés 2015-ös beszámolójában kifejti, hogy az ENSZ gyermekjogi bizottságának országjelentéséhez kapcsolódó, általuk írt javaslatcsomagban szerepelt többek között az is, hogy biztosítsák a transznemű fiatalok pubertásblokkoló hormonokhoz való hozzáférését teljes társadalombiztosítási finanszírozás mellett; biztosítsák, hogy szülői beleegyezés esetén a kiskorú transznemű személyek is megváltoztathassák hivatalos nemüket; illetve hogy tegyenek közzé útmutatót a transznemű és interszexuális gyermekek családjai számára az elérhető orvosi ellátásokról és támogató szolgáltatásokról, valamint segítsék őket a nemi sokszínűség elfogadásában.

A szövetség tagja egyebek mellett az a Labrisz Leszbikus Egyesület is, amely korábban számos oktatási intézményben tartott diákoknak és pedagógusoknak LMBTQ-érzékenyítő foglalkozást, de az ő gondozásukban jelent meg az első LMBTQ-mesekönyv is Magyarországon. A Magyar LMBT Szövetség weboldalára feltöltött pénzügyi beszámolók szerint tevékenységüket több millió forinttal támogatta – többek között – az Európai Bizottság, a Norvég Civil Támogatási Alap, a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítvány és a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transz és Interszex Európai Egyesület (ILGA – Europe) is.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.