Pesti Srácok

"2018-ban is a magyar emberek biztonsága az első"

"2018-ban is a magyar emberek biztonsága az első"

A biztonság lesz a legfőbb érték 2018-ban Európában, és a kormány számára is a magyar emberek biztonsága az első - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.

Kontrát Károly a sajtótájékoztatón kiemelte: az Európát sújtó bevándorlás és állandósult terrorveszély miatt 2018-ban még több forrást biztosít a kormány a magyar emberek biztonságára, a rendőrség, a terrorelhárítás, a nemzetbiztonsági szolgálatok működésének és fejlesztésének támogatására.

Budapest, 2017. december 28. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Vargha Tamással, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárával tartott budapesti sajtótájékoztatón 2017. december 28-án. Forrás: Kovács Tamás/MTI

Hozzátette: mindaddig, amíg a migráció fennáll, a kormány fenntartja a határvédelmet. A tömeges bevándorlás kezeléséhez 50 milliárddal több támogatás jut 2018-ban az ideihez képest.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki.

Azt mondta: miközben Európa számos országában rohamosan romlik a polgárok biztonságérzete, Magyarországon rend és nyugalom van, csökkent a bűncselekmények száma, a felderítések hatékonysága pedig nőtt.

- jelentette ki. Kontrát Károly hangsúlyozta: a rendőrség 2018-ban 22 milliárd forintos többlettámogatással számolhat, január elsejétől pedig további öt százalékkal emelkedik a rendvédelmi dolgozók bére. Így az életpályamodellnek köszönhetően 2015 júliusa és 2019 januárja közt átlagosan ötven százalékos béremelés valósul meg a rendvédelmi dolgozóknál. Folytatódik 2018-ban a rendőrségi gépjárművek cseréje, a következő években a teljes gépjárműállományt szeretnék lecserélni. A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal 427 millió forinttal, a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ 339 millió forinttal, a Katasztrófavédelem pedig 3,8 milliárd forinttal több forrásra számíthat 2018-ban, és emelkedik a nemzetbiztonsági szolgálat támogatása is - mondta Kontrát Károly.

Budapest, 2017. december 28. Vargha Tamás (b), a Honvédelmi Minisztérium és Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatót tart Budapesten 2017. december 28-án. Forrás: Kovács Tamás/MTI

Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a sajtótájékoztatón kijelentette: Magyarország biztonsága a legfőbb érték. Mint mondta: jövőre

és a magyar katonák 2018-ban is részt fognak venni a határvédelemben. Elmondta: a védelmi költségvetést az ideihez képest 74 milliárd forinttal többre, 428 milliárd forintra emelik. Hozzátette:

Az államtitkár hangsúlyozta: januártól újabb öt százalékkal

nő a katonák illetménye az életpályamodellnek köszönhetően

, így az ő bérük is átlagosan 50 százalékkal emelkedik 2015-2019 közt. Emellett széleskörű laktanyafejlesztés kezdődik Hódmezővásárhelyen, Tatán és Szolnokon, amire 2018-ban 11 milliárd forintot fordít a kormány. Vargha Tamás kiemelte: fejlesztik a katonák egyéni felszereléseit, minden magyar honvéd megkapja az új típusú gyakorlóruhát, és az a cél, hogy mind a 197 járásban legyen önkéntes tartalékos egység. Ennek érdekében

a kormány több pénzt fordít az Önkéntes Tartalékos Rendszer megújítására

és a Honvédelmi Sportszövetség támogatására is. Az államtitkár hozzátette:

Varga Tamás azt mondta:

a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program célja, hogy a Magyar Honvédség Közép-Európa meghatározó haderejévé váljon

, ezért 2018-ban közel százmilliárd forintot fordítanak a honvédség fejlesztésére. Annak érdekében, hogy "megőrizve újítsuk fel" azokat az eszközöket, amik rendelkezésre állnak, jövőre folytatódik a helikopterfelújítás, a légiszállító képesség megújítására pedig a Magyar Honvédség két A319-es Airbust vásárol - tette hozzá. Az államtitkár közölte:

MTI; Fotó: CNN.com

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.