Sztrájkra készülnek az egészségügyi dolgozók – jelentette be Sándor Mária a fekete ruhás nővér a Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért (KARD) Egyesület tegnapi rendezvényén, melyen több neves szakember és egészségügyi államtitkár is részt vett. A konferencián többek között az is szóba került, hogy a magyar egészségügy jelenlegi helyzete sokáig már nem fenntartható és további bérelemelésre van szükség az ágazatban. Arról azonban már megoszlottak a vélemények, hogy mikor eszkalálódott a helyzet.
Az egészségügy volt a téma azon a szombati budapesti eseményen, melyet a tavaly októberben megalakult Kerekasztal a Részvételi Demokráciáért (KARD) Egyesület szervezett. A kerekasztal meghívott vendégei közt volt Dr. Kincses Gyula, volt egészségügyi államtitkár, Dr. Komáromi Zoltán, háziorvos, a Magyar Orvosi Kamara volt alelnöke, Dr. Pusztai Erzsébet, a Modern Magyarország Mozgalom alelnöke, Weltner János sebész, valamint Sándor Mária, a fekete ruhás nővér. A szervező KARD egyesület az egykori Gyurcsány Ferenchez, a kimúlt Galamus nevű portálhoz és a Dávid-Herényi-féle MDF-hez közeli értelmiségiekből szerveződő kérészéletű Demokratikus Kerekasztal utódszervezete, egyik fő alakja a nemrég Simicska Lajos oldalán feltűnt Magyar György ügyvéd.
Évtizedek óta nincs megoldás
Pár éven belül kis túlzással másfél millióan maradhatnak mindennapi orvosi ellátás nélkül – fogalmazott Komáromi Zoltán. A háziorvos „kihaló állatfajként” jellemezte önmagát és kollégáit, ugyanis a jelenleg praktizáló háziorvosok egyharmada 65 év fölötti, 22 százalékuk pedig már elmúlt 70 éves.
„Utánpótlás pedig nincs. Évente nagyjából 80 háziorvost képeznek a hazai egyetemek, akiknek a fele a megbecsülés hiánya miatt inkább Németországban, Dániában, Svédországban és Írországban vállal munkát”
– hangsúlyozta Komáromi. Weltner János sebész ugyanakkor arról beszélt, hogy még “ennél is van lejjebb”, mivel – véleménye szerint – nem álltak meg az egészségügyben azok a folyamatok, amelyek az egészségügy mai állapotáért felelősek. Weltner úgy látja, a magyar egészségügy szakmai kontroll és minőségellenőrzés nélkül működik, de nem állt meg az infrastruktúra amortizációja sem, de azt azért hozzátette, a helyzet semmivel sem rosszabb az elmúlt évtizedekhez képest. Pusztai Erzsébet egykori egészségügyi államtitkár,a Bokros Lajos-féle MOMA törpepárt politikusa az utóbbi kijelentéssel nem értett egyet, szerinte ugyanis a centralizáció az oka annak, hogy ma itt tart az egészségügy. „Az államosítás az a tényező, ami lényegesen megnehezítette az egészségügy helyzetét” – mondta az egykori államtitkár, hangsúlyozva, annak, hogy egy kézben összpontosul minden, köze van ahhoz is, hogy eddig senki nem emelt szót vagy tiltakozott a körülmények miatt. Pusztai úgy gondolja, a dolgozók, mivel féltik egzisztenciájukat, nem állnak ki sem önmagukért, sem a betegekért. A problémák közé sorolta még, hogy a munkavállalók túlterheltek és kimerültek, emellett pedig kiszámíthatatlanság jellemzi a mindennapjaikat.
Fenntarthatatlan a helyzet?
Az egészségügy az az ágazat, ahol a legtöbb pénzért lehet a legnagyobb balhét venni – erről már Kincses Gyula volt MDF-es képviselő, későbbi államtitkár beszélt a rendezvényen. A Gyurcsány-kormány idején az egészségügyi reformon is dolgozó szakmabeli úgy fogalmazott, hogy „a politika olyan, mint a rossz orvos, aki jó szóval nyugtatja a daganatos beteget”.
“Mára eljutott az egészségügy egy olyan állapotba, ahol a pszichoterápia már nem elég. Tenni kellene, de az egészségügyben a tevés sok pénzbe kerül, mert sok pénz nélkül kizárólag balhét jelent a dolog”
–fejtette ki véleményét a szakember. A Várkert Bazárhoz hasonlította a magyar egészségügyet Kiss László, a Független Egészségügyi Szervezet korábbi elnöke. Kijelentését azzal magyarázta, hogy bár szerinte Európai Uniós pénzekből történtek „külső felújítások” az egészségügyben, ám a Várkert Bazárhoz hasonlóan csupán „márvány borítást kapott”, miközben a szerkezet belülről omladozik:
„Olyanok vagyunk, mint a Várkert bazár. Nem tudom, hányadszor adnak át bennünket, de tudjuk, hogy le fognak hullani a márványtáblák, mert belülről a szerkezet leromlik, és nem tudjuk tovább fenntartani”.
Szerinte ma az egészségügyi intézmények a lakosság helyett a politikának akarnak megfelelni.
A kormánypárt minden segítséget megadna
A fenti kijelentésekhez azonban mindenképp érdemes hozzátenni, hogy tavaly nyáron az állam átvállalta a magyar kórházak tartozásait és a kórházak konszolidálására hatvanmilliárd forintot fordítottak. Ónodi-Szűcs Zoltán, jelenlegi egészségügyi államtitkár egy háttérbeszélgetésen pedig úgy fogalmazott, a helyzet nem olyan rossz, mint amilyennek látszik. Példaként említette, hogy néhány kórháznak van készpénzállománya, mégsem fizetik a számlákat, ám miután a gazdálkodás felelőssége az intézményvezetőké, ebbe nem szól bele a tárca. Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy a túlzott munkateher (amiről például Pusztai Erzsébet beszélt tegnap) részben abból fakad, hogy a kórházak a betegek helyett csak a saját érdekeiket tartják szem előtt. Ráadásul a Fidesz is támogatásáról biztosította az egészségügyben dolgozókat és az ágazat helyzete kapcsán kiadott tavaly év végi közleményükben külön kiemelték, hogy mindent megtesznek azért, hogy az egészségügyi munkatársak jobb anyagi és munkakörülmények között dolgozzanak. A kormánypárt emlékeztetett arra is, hogy a 2010-es kormányváltás után az egészségügy volt az első, ahol béremelési programokat indítottak, januártól pedig több tízezer orvos és ápoló kap magasabb bért, emellett pedig a betegeket is országszerte egyre több felújított kórház, rendelő fogadja.
Sztrájkra készülnek
A konferencia végén a vendégek egyetértettek abban, hogy a változáshoz többletforrás bevonására és további béremelésre van szükség. Véleményük szerint ezt csak úgy lehet elérni, ha az egészségügyi dolgozók hasonlóan a fekete ruhás nővérhez, a sarkukra állnak. Szerintük ugyanilyen felelőssége van a magyar társadalomnak is, és az embereknek ki kell állniuk magukért. Ehhez kapcsolódóan jelentette be Sándor Mária, hogy idén sztrájkra készülnek.
Vezető fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS