Pesti Srácok

Öngólt lőtt a kormány, vagy túl okos a magyar?

Öngólt lőtt a kormány, vagy túl okos a magyar?

Amióta adóköteles a reprezentáció, ügyeskednek a vállalkozások - írta mai számában a Magyar Nemzet. A vendéglősök szerint öngólt lőtt a kormány a reprezentációs költségek megadóztatásával, mára ugyanis 70-80 százalékkal csökkentek a céges rendezvényekre szóló megrendelések. Ez nem azt jelenti, hogy a vállalatok leszoktak az éttermi mulatozásról, inkább adóelkerüléssel, például hamis számlával fedik le a kiadást.

Míg korábban az éves bevétel meghatározott százalékáig a vállalatok elszámolhatták költségként a partnerek ellátásával kapcsolatos vendéglői kiadásokat, addig tavaly óta ezeket a tételeket havonta fizetendő személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás terheli, így például egy százezer forintba kerülő vacsoraprogram után több mint 51 ezer forintnyi adót kell fizetnie a reprezentációt elszámoló cégnek. Kovács László , a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke a lapnak kifejtette: hogy ne veszítsen el minden céges partnert, gyakori, hogy a vendéglős, a lebukás kockázatát is vállalva, például terem bérbeadásáról írja meg a számlát, és az elfogyasztott ételek, italok egyáltalán nem szerepelnek a bizonylaton. Ez éves szinten milliárdokat vonhat el a költségvetéstől - jegyezte meg az elnök, aki szerint egyértelműen fehéredhetne a gazdaság, ha visszaállna a reprezentáció régi elszámolása. A céges bulik körüli ügyeskedésekről a Magyar Nemzet mai számában olvashat. Fotó: porcukor.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.