Pesti Srácok

Négyigenes népszavazási kezdeményezés a szociknál – kikapcsolt légkondi mellett tényleg nehéz gondolkodni

Négyigenes népszavazási kezdeményezés a szociknál – kikapcsolt légkondi mellett tényleg nehéz gondolkodni

Ki hallott már a „négyigenes népszavazásról”? Nem, nem az 1989-es történelmi mértékű referendumról, hanem a szocik által a minap kezdeményezett, éppen aláírásgyűjtési szakaszban tartó politikai akcióról. Újabb képzavar, anakronizmus, abszurd politikai ötlet a baloldalról, avagy ezek tényleg teljesen retardáltak lettek?

Boris Vian

Ha hiszik, ha nem: a szocik – a meleg és a nyári szabadságolások miatt igencsak mérsékelt érdeklődés mellett – pont a görögdinnyeszezon közepén gyújtották be a rakétákat. Valamelyik kretén kitalálta ugyanis a kifizetetlen számlák miatt dögmeleg pártközpontban, hogy

indítsanak aláírásgyűjtést, a valahonnan ismerősnek tűnő négyigenes népszavazás néven

PestiSracok facebook image

. Pontosabban „4Igenes” – hogy az úgynevezett balfasz-generáció posztmodern nyelvi lelemények iránti igényével is összetalálkozzon a végtelenben. Egyelőre az még nem derült ki, hogy ez egy országos akció lesz majd, vagy

megragad a mosonmagyaróvári piacon

, még csak ott gyűjtenek támogatói aláírásokat a szocik. A kérdések mindenesetre a következők:

  • a tankötelezettség korhatárának 18 évre emelése
  • gyermekvédelemre szorulók ingyenes iskolai étkeztetése,
  • a kötelező kamarai tagság eltörlése,
  • az országgyűlési képviselők mandátumuk idejére a fizetésük mellett ne kapjanak nyugdíjat.

Gyakorlatilag - bármilyen politikai fejtegetés nélkül is - inkább tűnik egy kétségbeesett párt kapkodásának ez a kérdéssor, mint egy jól megtervezett politikai akciónak, de nézzük csak meg közelebbről! Ha felül tudunk emelkedni a szocik rendszerváltás-kori „négyigenesenek” nevezett szavazáson elszenvedett buktáján (hisz az akkori kérdések közvetlenül az utódpárt ellen, illetve az azóta megvilágosodott Pozsgay elvtárs államfői ambíciói ellen szóltak), és annak abszurditásán, hogy most ők nevezik ugyanígy a politikai kezdeményezésüket - számos további kérdés merül fel. Az MSZP ugyanis úgy fogalmaz, hogy "ezekért a célokért már évek óta küzdenek". No persze! A tankötelezettség 16 éves korra való csökkentése 2012. szeptember elsején lépett életbe. A kormányzat célja kettős volt. Egyrészről a dolgozni vágyó, de tanulni nem akaró/tudó 16 éveseknek lehetőséget adni, ezáltal a munkaerőpiacot bővíteni; másrészről pedig

kezelni azt a sajnos létező problémát, amikor egy féltucatszor bukó diák 16 évesen még mindig az alsó tagozatba jár

és együtt öltözik-vetkőzik, játszik a 10 évesekkel. A döntés mindamellett nem váltotta be száz százalékig a hozzáfűzött reményeket, de végső lehetőségként megmaradt a teljesen kezelhetetlen és túlkoros "öregdiákok" eltávolítására. Nem szeretnék most visszamenni a kályháig, s az 1848-es Eötvös József által benyújtott és végigvitt első tankötelezettséget kimondó törvényig, ahol 6-tól 12 éves korig került bevezetésre ez az intézmény, de azért a közelmúlt változásaira érdemes rápillantani! Főként, hogy a szocik azt állítják, hogy évek óta küzdenek azért, hogy újra 18 év legyen a tankötelezettség. (ami a 2012-es bevezetés miatt legfeljebb három éves küzdelem lehet…). Nos, 1961-ben és 1985-ben is módosítottak a tankötelezettséget szabályozó törvényen, de

a most meglovagolt kérdésben, mindkét törvény a 16. évig tette kötelezővé az iskolába járást

. Tehát a még most is szocialisták soraiba nagy befolyással bíró oktatás- és kultúrpolitikusok, például a Lendvai Ildik idején 16 éves korig tartott a tankötelezettség. A 18 évre való felemelésről az MDF kormányzása idején (1993-ban) döntött a konzervatív többségű parlament. Így nettó hazugság az az állítás, hogy évek óta küzdenének a szocik a négyigenes majomkodás első pontjáért. A második kérdés teljesen érthetetlen. Az egyébként is eltúlzott gyermekéhezés szajkózása, a szocik környékén lebzselő, egykor marxista, mostanra liberális, idősebb szociológusok találmánya. De pont ez az a téma, amiben felesleges a kormányt támadni, ugyanis

ősztől gyakorlatilag minden gyermek ingyen fog étkezni az óvodában és az iskolai étkeztetést kiterjesztik a kistelepüléseken a nyári szünetre

, illetve duplájára bővítik a rászorulók térítésmentes közétkeztetését. Tehát ez az a politikai zsákutca, ahova ha besétál a baloldal és központi témává próbálja tenni - gyakorlatilag öngólt rúg, mert folyamatos ingyenreklámot ad majd a kormány tényleges és pozitív intézkedéseinek. A harmadik kérdés talán az egyetlen, ami társadalmi támogatottságra fog találni. Bár nem a kötelező kamarai tagság az igazán bosszantó teher a vállalkozóknak, őstermelőknek, hanem inkább az évi befizetendő 5000-10.000 Forint, amiért

cserébe „az a jóérzés jár”, hogy néhány kamarai vezetőnek szép kocsija lett belőle

. Egyébként pont semmi értelme, de ennek ellenére inkább a kötelező tagdíjat kellene eltörölni, nem a tagságot, ugyanis akkor a kamara elkezdhetné törni a fejét olyan szolgáltatásokon, amit egyrészt igénybe is vennének a tagok, másrészt térítést fizetnének érte. Képzések, programok, gazdasági kapcsolatteremtés, stb. Ha lenne egy kis eszük a szociknak, de úgy tűnik, hogy nincs… És akkor itt van még az utolsó kérdés: „az országgyűlési képviselők mandátumuk idejére a fizetésük mellett ne kapjanak nyugdíjat.” – követelik a komcsik! És állításuk szerint ezért is évek óta küzdenek ezért? Most sírjunk, vagy nevessünk? Ekkora hazugságot, az

évtizedeken keresztül állást állásra, kifizetőhelyet kifizetőhelyre halmozó és emellett nyugdíjat is felvevő komcsiktól

már jó régen hallottunk. De nincs min csodálkozni! Azért tartanak még mindig ott, ahol! Ilyen és ehhez hasonló hajmeresztően abszurd, s hazug politikai akciókat kezdeményezni egyenlő a politikai lesüllyedés felgyorsításával.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.