Pesti Srácok

90 ezer embert érinthet az új diplomamentő csomag

90 ezer embert érinthet az új diplomamentő csomag

Augusztusban hozzák nyilvánosságra az újabb diplomamentő csomaggal kapcsolatos információkat, és szeptembertől indulnak az államilag támogatott nyelvi képzések – mondta Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára hétfő reggel az M1-en.

A képzésben egyénileg, csoportosan és távoktatási formában is részt lehet venni. Az állam személyenként akár 300 ezer forinttal is támogathatja a nyelvtanulást – ismertette a helyettes államtitkár. Az újabb programban angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelven lehet megszerezni a diplomához szükséges vizsgát. A nyelvtanfolyamok 2019 végéig tartanak és 2020 első felében kell igazolni a nyelvvizsga teljesítését. Akinek nem sikerül, annak vissza kell fizetnie a támogatást – tette hozzá.

Alapszakon egy középfokú nyelvvizsga kötelező a diploma megszerzéséhez. Több, mint 90 ezren lehetnek, akiknek záróvizsgája van, de nyelvvizsga hiányában nem kaphatnak diplomát – ismertette. Az első diplomamentő programban 2013-2016 között mintegy 10 ezren vettek részt, közülük több, mint 6 ezren eredményesen – mondta Horváth Zita.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.