Most már csak azzal alázhatná végképp porrá Orbán az uniós bábelitet, ha uniós missziójának harmadik állomása a Vatikánba vezetne

Valójában senki nem számított arra, hogy a végképp elszigeteltnek ítélt magyar kormányfő a soros uniós elnökség aktuális vezetőjeként nem köldöknézve, a saját unortodox, jogállamiság-ellenes, kötelezettségi eljárásoktól terhelt, alapvetően rovott politikai jelenének keserűségén pityeregve blicceli ki ezt a hat hónapot, ami adatott e pozícióban. Orbán Viktor ehelyett – kivárva nyilván az EP-választások eredményének lecsengését, és az aktuális uniós belpolitikai helyezkedést – rákoncentrált a magyar uniós elnökség adta lehetőségekre és feladatokra, és a diplomáciában igen jelentősnek számító első soros elnökségi útjaként Ukrajnába utazott.

Ahogy különben Orbán Viktor többször is utalt rá az elmúlt időszakban, Zelenszkijjel akkor akart találkozni, amikor egy ilyen csúcstalálkozónak valós eredményei is születhetnek. E korábbi kijelentéseket ugyanakkor magyar kormányfőként tette. Az, hogy uniós elnökségi minőségében első útja Kijevbe vezetett, azt feltételezi, hogy e gondolatmenet mentén eredményeket várt ettől a találkozótól, bevallottan a béke érdekében. Abból, hogy a Zelenszkij ukrán elnökkel való találkozója során a kárpátaljai magyarok gyászos ügye nem került elő, az látszik, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnöki minőségében nem találkozott volna az ukrán elnökkel. Előrehaladást uniós elnökségi minőségében Európa, az Európai Unió érdekében remélt a kijevi találkozótól. És, mint a beszámolókból értesültünk, alapvetően nem diktálni ment, hanem kérdezni. Bár Zelenszkij ukrán elnöknek felvetette egy tűzszünet lehetőségét, ezzel megágyazva a béketárgyalásoknak, készséggel elismerte az ukrán elnök azon reakciójának igazságát is, hogy Ukrajnának alapvetően rossz tapasztalatai vannak a tűzszünet tekintetében, hiszen ez elősegítheti az orosz erők újjászervezését. Tiszta sor. Emellett ugyanakkor a magyar miniszterelnök inkább három kérdésbe foglalva azt pedzegette, hogy hol vannak az ukrán fél számára a vörös vonalak. Meddig tudnak elmenni a béke érdekében az ukránok, hogy önérzetük, területi integritásuk ne sérüljön.

Nem diktál, kérdez

A második, szintén váratlanul zseniális húzásként Orbán Viktor hirtelen Moszkvában termett, amelyet a mainstream nyugati média már csak úgy volt képes kommunikálni, hogy az önjáró magyar kormányfő kezet bírt/mert fogni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Holott a magyar miniszterelnök eleve jelezte, hogy békemissziót folytat, és ugyanazon kérdéseket fogja feltenni Putyinnak, mint Zelenszkijnek: jelesül, hol vannak az orosz vörös vonalak? Meddig tud elmenni a békéért Oroszország? Majd utóbb Orbán Viktor megállapította a nyilvánvalót, miszerint a felek mérföldekre állnak a megbékéléstől, de ez valójában nem is lényeges, mert a három kérdés kapcsán legalább azt földerítette, hogy melyek a két szembenálló fél közötti valós és feloldandó ellentétek.

A béketeremtés nem hoz békét Ursula szerint

Ezen a ponton érdemes kitérni a brüsszeli bábállam három legmeghatározóbb értetlen uniós balfaszának a reakciójára Orbán Viktor békemissziója kapcsán. A magyar miniszterelnök ugyanis csak az elmúlt pár nap alatt kirántotta a talajt úgy Ursula von der Leyen, mint Charles Michael és Joseph Borell lába alól, akik mindeddig a kényelmes brüsszeli elefántcsonttoronyból tüzelték a háborúra az egyre fogyatkozó, de névleg Európáért fegyveresen küzdő ukránokat. Elsőként is Ursula von der Pfizer, az Európai Bizottság másodszorra is megválasztott germán császárnőjének téveteg, megrottyanásával szembesülhettünk, amikor arról nyilatkozott a magyar kormányfő látogatása kapcsán:

a megbékélés nem fogja megállítani Putyint.

A megbékélés, vagy a megbékélésre irányuló törekvés tehát szerinte nem hoz békét. Mondjuk, ezzel nem is próbálkozott, hiszen rajta keresztül alapvetően eddig is az Egyesült Államok akarja legyőzni régi szovjet ellenfelét annak ellenére, hogy az európaiak joggal kérdezhetnék: a két atomhatalom miért akarja tendenciózusan az európai kontinensen rendezni vitás kérdéseit.

Tilos békéről tárgyalni

Szintén óriási sértődöttségének adott hangot az X közösségi portálon Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, névleg az uniós vezetők testületének feje, aki kijelentette, hogy Magyarországnak az EU elnökeként sincs joga az Európai Unió nevében kapcsolatba lépni Oroszországgal. Ezzel ugyanakkor beismerte azt is, hogy ő maga a tagállami vezetők testületének fejeként (amely valójában fontosabb grémium, mint az Európai Parlament) sosem kezdeményezett hasonló békéltető missziót, noha ez az Európai Unió érdekét szolgálná. Csak annyit kommunikált, hogy bár ő ilyen feladatokat kellene, de nem vállalt föl, erre másnak joga nincs.

Az uniós külpolos alatt is megingott a diplomáciai talaj

A harmadik brüsszeli potentát, aki nem véletlenül érezte kellemetlenül magát a szituációban, az Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője volt, aki sietve igyekezett közleményben tudatni, hogy az EU Tanácsa nem adott felhatalmazást Orbánnak, hogy az unió nevében Moszkvába látogasson. Szerinte ilyen útra csak kétoldalú kapcsolatok keretében kerülhet sor. Ezzel pedig azt ismerte el, hogy valójában a saját uniós külügyi feladatát képtelen ellátni, hiszen hasonló, akár kétoldalú – a békét megcélzó – megbeszéléseknek a háború évei alatt teret nem teremtett.

Minden út…

Ami történt tehát, azt két, jól elkülöníthető egységre lehet bontani. Elsőként is, ahogy ezt eddig egy uniós elnökségi tag nem tette meg, Orbán Viktor békemisszióra indult, és az elmúlt pár nap alatt sietve fölkereste a két ellenérdekelt háborús felet, és nem diktálva, hanem kérdezve igyekezett felderíteni a közeledés lehetséges, bár egyelőre bevallottan távoli pontjait. Erre reagálva, de már az Európai Unió belső politikai színterén konkrétan három vezető politikus is felkérdezve érezte magát, akiknek valós feladatát, jelentőségét a magyar miniszterelnök pár napos békemissziós látogatásaival kérdőjelezte meg, nem is érdemtelenül.

Mint, ahogy a címen is utaltunk erre, a magyar békemisszió akkor tenné be véglegesen az unió béna kacsaként viselkedő vezetői előtt a kaput, ha Orbán Viktor a tárgyalások tapasztalatait Európa még mindig erkölcsi középpontjába, Róma kezeibe helyezné Brüsszel helyett. Akár a békemisszió harmadik állomásaként. Persze a sorrendiséget a diplomácia rögös útvesztőit ismerve nem tudjuk megszabni. De von der Leyen, Michael és Borell hisztérikus megnyilvánulásainak ismeretében Brüsszelben erősen tartanánk attól, hogy Orbán Viktor Rómába látogasson.

Vezetőkép: MTI