Kamala Harris kijelentette, hogy Joe Biden teljesen alkalmas arra, hogy befejezze a ciklusát és képes lenne akár egy újat is megkezdeni – számolt be a Fox News. A regnáló amerikai elnöknek és alelnökének elmúlt egy évben több mint nyolcvan dokumentált találkozója volt. Arról nincs feljegyzés, hogy az ilyen alkalmakon Biden hányszor esett hasra vagy fogott kezet láthatatlan emberekkel.
A Fox News Digital kiemelte, hogy Harris, aki várhatóan a demokraták elnökjelöltje lesz, legalább huszonöt találkozón, nyolc ebéden és negyvenhat rendezvényen vett részt Bidennel, illetve két alkalommal együtt utaztak hivatalos eseményekre. Ezekbe nem számolták bele például az ún. hadműveleti központban (Situation Room) töltött időt, ahol Biden és Harris feltehetően közösen tanácskoztak a Hamász Izrael elleni terrortámadása után.
Egy “rossz memóriájú” idős ember súgókártyákkal
Mint ismert, Robert Hur különleges ügyész az év elején jelentésében Bident „jó szándékú, idős, rossz memóriájú embernek” nevezte. Erre Kamala Harris úgy reagált, hogy ez mindössze egy „indokolatlan, pontatlan és helytelen” kritika volt. Biden visszautasította az állításokat, miközben Hur azzal védte meg a jelentésében foglaltakat márciusi meghallgatása során, hogy
ahogyan az elnök emlékezőképességének a jelentőségét értékelte, az szükséges, pontos és igazságos volt.
Novemberben Harrist a New York Times Dealbook csúcstalálkozóján szembesítették azzal, hogy Kevin McCarthy, a képviselőház korábbi elnöke szerint Biden zavarodott volt, és súgókártyákra volt szüksége a korábbi adósságtárgyalások során. Harris ezzel kapcsolatban kijelentette:
rengeteg időt töltök az elnökünkkel, akár az Ovális Irodában, akár a “Situation Roomban” és egyéb helyeken. És elmondhatom, (…) nemcsak a világ különböző pontjain, hanem az Ovális Irodában, a kongresszus tagjaival, ipari vezetőkkel való találkozókon is abszolút tekintélyt parancsoló
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/K_EPA20210521007-600x400.jpg)
Joe Biden amerikai elnök Kamala Harris alelnök társaságában beszédet mond, miután aláírta az ázsiai-amerikaiakkal szembeni gyûlöletbûncselekmények elleni fellépésrõl szóló törvényt a washingtoni Fehér Házban 2021. május 20-án. MTI/EPA/Abaca/Pool/Yuri Gripas
Harris továbbá így számolt be arról a „számtalan óráról”, amelyet Bidennel, a védelmi és a külügyminiszterrel, valamint a hírszerző ügynökségek vezetőivel töltött a Hamász terroristái által október 7-én Izrael ellen elkövetett támadás után:
Mindennek az élén állt, (…) hónapokig koordinálta és irányította az Egyesült Államok nemzetbiztonságáért felelős vezetőit, nem is beszélve a szövetségeseinkről szerte a világon.
Biden nagyot bukott az elnökjelölti vitán is
Donald Trump és Joe Biden első 2024-es televíziós vitáját csütörtök este a CNN hírtelevízió stúdiójában tartották. A 90 perces műsorban nem volt helyszíni közönség. A CNN megrendelésére készült közvéleménykutatás szerint a nézők 67 százaléka Donald Trumpot látta a vita győztesének. A regnáló elnök pedig még saját kampánycsapata szerint is nagyon rossz formában volt. A vita után Joe Biden egy észak-karolinai választási gyűlésen úgy fogalmazott, „nem vitázom olyan jól, mint egykor”, ugyanakkor hozzátette, tudja, miként kell az elnöki munkát végezni és feladatokat megcsinálni.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/06/K_EPA20240318259-600x400.jpg)
Joe Biden amerikai elnök beszédet mond a nõk hónapja alkalmából adott, Women’s History Month elnevezésû fogadáson a washingtoni Fehér Ház Keleti termében 2024. március 18-án.
MTI/EPA/Bloomberg pool/Al Drago
Majd Joe Biden amerikai elnök július 21-én jelentette be, hogy a novemberi választásokon mégsem indul el, így visszalép az elnökjelöltségétől, amit egyébként még hivatalosan nem is szerzett meg.
Ugyanis a Demokrata Párt elnökjelölő konvencióját augusztus 19-22. között tartják Chicagóban.
Biden a visszalépéséről szóló bejelentése után egy másik közleményben azt is bejelentette, hogy eddigi alelnökét, Kamala Harrist ajánlja maga helyett, aki időközben hivatalosan is bejelentette ebbéli vágyait, miközben több prominens demokrata, például a Clintonok is támogatásáról biztosították az alelnököt. Az AP hírügynökség összegzése szerint a demokrata elnökjelölő gyűlésén szavazattal rendelkező előválasztáson kiválasztott 3949 delegált közül július 23-ig 2688 Kamala Harrisnak ígérte voksát.
Forrás: Fox News; Fotó: Kamala Harris amerikai alelnök, a Demokrata Párt nem hivatalos elnökjelöltje beszél az Amerikai Tanárok Szövetségének 88. országos gyűlésén Houstonban 2024. július 25-én. Az elnökválasztást november 5-én tartják az Egyesült Államokban. MTI/AP/Tony Gutierrez
Matu
2024-07-29 at 17:36
Sam bácsi2024-07-29 at 17:04
“illetve annyira sSam bácsiem útálják, hogy rálôjönek”
Azt a politikust, akire rálőnek, általában nem utálják, hanem félnek attól, amit képvisel. Félnek, hogy igaza van, félnek, hogy legyőzi őket.
Mellesleg: mostanában már elég, ha valaki nem esik orra a lépcsőn, már elnök is lehet az USA-ban? Nem túl nagy igény…
Sam bácsi
2024-07-29 at 17:04
Hagyjátok már azt a két vén faszt békén. Az egyik 19, a másik egy híjján 20.
Ez a csaj, Kamala legalább nem bukdácsol a lépcsőn, illetve annyira sSam bácsiem útálják, hogy rálôjönek.
Matu
2024-07-29 at 16:04
Hát persze, Biden képes lenne, vagy inkább mondjuk úgy: kitelik tőle, hogy nekivágna még egy ciklusnak. De ezzel nem csak az amerikai demokratákat, de az egész USA-t teszi közröhej tárgyává.
Igen, mindenki lehet idős korára egy kicsit (vagy nagyon ) demens. Nem is az a baj. Hanem egy országot vezetni egy arra alkalmas embert kell választani, aki nem csak akar vezetni és tárgyalni, de tud is.
Persze a háttér hatalomnak nagyon megfelel egy alkalmatlan is, csak ne legyen ennyire nyilvánvaló…
Zakkant
2024-07-29 at 15:32
Ha ez a némber azt állítja, hogy Biden még egy elnöki ciklust ki tudna tölteni (noha még ezt a mostanit sem bírja már), akkor két eset lehetséges: a némber vagy vak vagy elmeháborodott.
na4
2024-07-29 at 15:09
Scamala nem hazudtolta meg magát, igazi komcsi módi – a valóság teljes mellőzése, folyamatos vég nélküli hazudozás, tódítás, mellébeszélés, napi 52 órában. Megizélheti, a net rajta szakad a röhögéstől, a többséget már nem tudja hülyére venni.👎
D a bolgár tehén
2024-07-29 at 14:44
Miket írt róla régebben a nagy “hiteles” amerikai sajtó? Le sem merem írni mert letiltanak. Most meg istenítik, egy észkombájnt próbálnak csinálni belőle. Sajnos nagyon sok hülye be is cumizza.
Grimmbusz
2024-07-29 at 14:37
Azt azért el tudom képzelni, hogy mondjuk egy iszlám olajkitermelő állam mennyire fog egy nőt komolyan venni Amerika élén.
Ursula néninek szék se jutott, pedig ő csak Moszkváig ment.
Mi lenne olyan államban, ahol a nőknek még szavazati joguk se nagyon van?
Grimmbusz
2024-07-29 at 14:33
Csenge/Zsanett meg valahány női név a naptárban, kit ideküldtek vala trollkodni…
“asszonyi bölcsességre és angyali türelem” -> egy nőt mondj ilyent a napi politikából…..aki nem csináltatok ki pár hét alatt (Novák, Varga J, Truss)
Helyette viszont van Ilaria Salisunk, Eva Kailink, cseh-donáth halálbarbi tandem, Jourovánk, Clintonnénk, meg a finn luvnya aki asztal alá itta magát miniszterelnökként.
Vagy a megmondóemberek: Perintfalvi istenasszonyősanyapapnő, Mérő Vera nemtomki, Parászka hazudozóművésznő, Pottyondi miss Vulgár..Jourova…mind mind csupa angyali kedves asszony.
🙂
T.rex
2024-07-29 at 14:17
Ez a nő buta! Zsigerből alkalmatlan bármilyen vezetésre(nemcsak autóvezetésre) , mondanám, hogy olyan mint von Legyen,de nem mondhatom ,mert annak a nőnek van karaktere ,mégha ördögi is! Ez a nő egy nulla!
hol vagy PS ?
2024-07-29 at 14:15
Nagyon várom a hírt, miszerint Soros György megdugta Kamala Harrist.
Zsanett
2024-07-29 at 14:06
Végre egy ELNÖKjelölt, aki számára a béke a legfontosabb. A béke megteremtéséhez ( akár Ukrajnában is)nem fegyvercsörtetésre, ígéretek pufogtatására, hanem asszonyi bölcsességre és angyali türelemre van szükség.
Isten óvjon Kamala ! Isten óvja az USA-t, Isten óvja Magyarországot.
Grimmbusz
2024-07-29 at 14:06
Csenge2024-07-29 at 13:54
Harris remek elnök lesz.
–>> jah, ha eddig nem volt III. vilihábcsi, most majd lesz.
Még több nőt a politikába..
Látjuk milyen remekül csinálják az eddigiek is. (schaffendas-Merkeltől kezdve, Uschi von Pfizeren és Baerbock saját választói lesz*ásán át a Meloni vs. LePen cicaharcig, ami minden jobboldali összefogás akadálya…)
Grimmbusz
2024-07-29 at 13:57
Jó, az én olvasatomban kb annyi történt, hogy már rég el van döntve, hogy Trump elveszíti a választást, csak Kamala Harrissal hihetőbben el lehet adni a választási csalás eredményét. (ld. halott szavazók, meg sarokban véletlenül megtalált szavazólap-zsákok, amikben valahogy egyetlen Trump szavazat sem volt…)
Mert Biden győzelmét már a demokraták se hinnék el….:)
A többi díszlet meg revü a pórnépnek.
Okos-ŐsLAKOS
2024-07-29 at 13:56
556 / 5 000
Viszont észrevettem egy érdekességet, ez az amerikai nő néha úgy nevet és rángatózik, mint a Cseh K. – Donáth A. nolimpikon, nekem dr. Zacher beszéde, ugrott be> amikor a függőségről beszélt (egy-két spangli, tabletta) néha kihagyható, de akkor többel kell pótolni (nem tudom, de van egy függő rokonom sajnos). Ezekre a gyógyulásig izolálást alkalmaznék (ahogy az Árpádhídi gyilkos példáján is látszik, kivizsgálták, majd tévedésből kiengedték): 2 vétlen halott, 4 súlyosan megsérült.
btw.:
Kamalára itt egy Yenki vélemény > https://x.com/igarglewithfire/status/1817258959142617521
Csenge
2024-07-29 at 13:54
Harris remek elnök lesz. Trump pedig mehet végre a börtönbe a súlyos bűncselekményei (lázadásra uszítás, hivatali visszaélés, bennfentes kereskedelem, csalás, sikkasztás, igazságszolgáltatás akadályozása, titkos iratokkal való visszaélés, kampánypénzből fizetett prosti stb.) miatt.
dzsepeníz
2024-07-29 at 13:53
Akkor tedd meg alelnökjelöltednek!
Bár az esélyeiden már az sem rontana jobban, baby.
K
2024-07-29 at 13:50
Kamala Harris számára már rengeteg PÉNZ folyt be.
–Ez is bizonyíték arra hogy az USA-ban nincs demokrácia, hanem csak pénzügyi diktatúra van.
–Mindent, a választásokat is a pénz dönt el. Szegény lakosság ennek a pénzügyi diktatúra basáskodásának van kitéve. Nem laknék az USA-ban.