![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/0_car-on-fire-1000x600.jpg)
Zavargások törtek ki pénteken este az északkelet-angliai Sunderlandben, ahol a rendőrség szerint a brit rendfenntartó erők “súlyos erőszak” áldozatai lettek – a három lány hét eleji meggyilkolását követő legújabb – összecsapásban.
Hétfőn 6 és 9 év közötti kislányokat késelt halálra egy támadó egy Taylor Swift-témájú tánc- és jógaprogramon. A késelésben további nyolc gyerek és a védelmükre kelő két felnőtt megsebesült. Öt gyerek továbbra is válságos állapotban van.
A közösségi oldalakon most közzétett felvételeken látható, hogy több száz ember tombolt Sunderland belvárosában, ahol rendőrökre támadtak, és legalább egy autót felgyújtottak. Northumbria rendőrsége arról számolt be, hogy “rendőreink továbbra is a folyamatban lévő összecsapásokkal foglalkoznak, és súlyos erőszakos cselekményeket tapasztaltak. Az általunk tapasztalt botrányok teljesen elfogadhatatlanok”.
Yvette Cooper belügyminiszter az X közösségi oldalon hangoztatta: a rendbontók
meg fogják fizetni az árát erőszakos és bűnözői viselkedésüknek”.
A rendőrség a kormány teljes támogatását élvezi, hogy a lehető legerélyesebben, a törvény teljes erejével lépjen fel – közölte. Hozzátette:
a zavargók nem képviselik Nagy-Britanniát”.
A régió polgármestere, Kim McGuinness “megdöbbenéssel” reagált. Azt írta az X-en:
Ha a tragédiára adott válaszod az, hogy erőszakos cselekményekre használod fel, hogy másoknak kárt okoz, hogy megtámadod a rendőrséget és megrongálod más tulajdonát, akkor nem képviselsz mást, mint vandalizmust”.
A történtek után a rendőrség egy esetlegesen feszült hétvégére készül. Londonban a fővárosi rendőrség bejelentette: “megnövelte” erőinek létszámát, “hogy megnyugtassa” a lakosságot, miközben a fővárosban egy palesztinbarát felvonulást, valamint egy bevándorlásellenes tüntetést is terveznek.
Az észak-angliai Merseyside megye rendőrsége, amelynek mintegy ötven rendőre megsérült a keddi összecsapásokban az előző napi késeléses támadás miatt gyászoló északnyugat-angliai Southportban, szintén közölte, hogy készen áll az esetleges újabb összecsapásokra, és több rendőrt vezényelt Liverpool belvárosába.
Kétszáz-háromszáz ember – a rendőrség szerint a szélsőjobboldali, iszlámellenes Angol Védelmi Liga (EDL) támogatói – vett részt kedden a dulakodásban, amelynek hátterében a támadások elkövetőjének vallásáról, személyazonosságáról vagy származásáról az interneten megosztott pletykák és találgatások álltak.
A 17 éves gyanúsítottat, Axel Rudakubanát gyilkossággal és gyilkossági kísérlettel vádolták meg és őrizetbe vették.
A különböző rendőri erők több városban, köztük a közép-angliai Nottinghamben, az észak-angliai Rotherhamben, a walesi Cardiffban és az észak-írországi Belfastban is tüntetésekre számítanak.
A southporti összecsapások, ahol egy mecset volt a célpont, arra késztették a muzulmán imahelyek vezetőit, hogy fokozzák biztonsági intézkedéseiket. A fővárosban a rendőrség találkozott a muzulmán közösség vezetőivel, és több mecsetet is felkeresett, hogy “biztonsági tanácsokat adjon és meghallgassa félelmeiket” – derült ki egy hatósági közleményből.
Egy palesztinbarát felvonulást is terveznek Londonban, valamint a “Elég volt” mozgalom, a közösségi oldalakon megjelent bevándorlásellenes jelszóval egybekötött gyűlést szervez ennek a menetnek az útvonala közelében.
Szerdán több száz, brit zászlókat tartó és bevándorlásellenes jelszavakat kiabáló ember tüntetett feszült hangulatban a miniszterelnöki hivatal, a Downing Street előtt, ahol 111 embert őrizetbe vettek.
Csütörtökön Keir Starmer brit miniszterelnök kijelentette, hogy szilárdan kiáll a rendőrség mellett, miután egyre több erőszakos gyűlést rendeznek, amelyeket “egyértelműen” a “szélsőjobboldali gyűlölet” táplál.
(MTI)
Realista economista
2024-08-03 at 12:02
Az angolok (sajnos a skótokkal együtt!!!) mindenkit megszóltak, aki nem volt olyan és annyira liberális, mint ők, amikor fociztunk velük, akkor fújoltak, hogy nem térdeltünk le a meccs előtt.
Úgyhogy ne hőbörögjenek, takarodjanak haza és kussoljanak – a tébolyult liberalizmusuk egyenes következménye, ami történt.
Megérdemelték.
Csak a meggyilkolt gyerekek nem érdemelték meg, és azt sem érdemelték, hogy ilyen baromállat szüleik legyenek, mint amilyenek a britek.
Sas
2024-08-03 at 11:36
sexpír is afrikai vót(Liz Truss)
Tapeino
2024-08-03 at 11:25
Apa, kezdődik!!
Z
2024-08-03 at 10:15
“A fövárosban a rendörség találkozott a patrióta anglikán közösség vezetöivel, és több keresztény templomot is felkeresett,hogy biztonsági tanácsokat adjon és meghallgassa a félelmeiket”. Vagy rosszúl idéztem?
Béla
2024-08-03 at 09:14
A multikulturalizmus észak-amerikai és nyugat-európai ideológia, eszmerendszer, mely a multikulturális társadalom kialakítását, illetve védelmét vallja feladatának. Ennélfogva kiemelt állami és kormányzati támogatást nyújt a különféle kulturális és etnikai kisebbségeknek, bevándorlóknak.
Axel Rudakubana szülei is ennek köszönhették, hogy Ruandából Nagy Britanniába költözhettek.
Közmondás: Jótett helyébe jót várj: ha másokkal jót tettél, elvárhatod, hogy veled is jót tegyenek.
A tüntetők is jótett helyébe jót vártak, viszont helyette egy iszonyú gaztettet kaptak.
lhotx
2024-08-03 at 09:07
Szélsőjobb…
mondhatott volna akár ótvaros hazafiakat, esetleg gyilkos keresztényeket. Haladóban a merkeliánus elfogadás.
Béla
2024-08-03 at 09:05
A 17 éves gyanúsított, Axel Rudakubana 6 és 9 év közötti kislányokat késelt halálra. A késelésben további nyolc gyerek és a védelmükre kelő két felnőtt megsebesült. Öt gyerek továbbra is válságos állapotban van.
Érthető azzok haragja is, akik ellenérzéssel viszonyulnak Axel Rudakubana félékhez.
na4
2024-08-03 at 09:04
Bexarás, ahelyett, hogy az angolokat védenék a migránsokkal szemben, a jogos felháborodást támadják. Az új labour kormány kimutatta a woke, liberal foga fehérjét. Ezeket húzták magukra az angolok – semmi jóra ne számítsanak. Game over UK.