Amint arról portálunkon is beszámoltunk, a magyar labdarúgó-válogatott tegnap este megkezdte szereplését a Nemzetek Ligája (NL) A-divíziójában. A bemutatkozás árnyaltan fogalmazva is nagyon rosszul sikerült, csapatunk súlyos, 5-0-s vereséget szenvedett Németország ellen. Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, alig fél nappal a történések után az internetet ellepték a kommentelők seregei, akiknek nagy része most átkot szór mindenkire, akinek ehhez a vereséghez köze van. Anélkül, hogy felmentést akarnánk adni a tegnapi, valóban nehezen minősíthető játékra, nem árt árnyalni a képet, akár a csapat felé táplált várakozások, akár Marco Rossi szövetségi kapitány megítélése tekintetében. Elemzésünkben erre igyekszünk kísérletet tenni.
A számunkra tegnap megkezdődő aktuális Nemzetek Ligája-sorozatot a legmagasabb osztályban, vagyis az A-divízióban játszhatjuk majd le. Ez annak köszönhető, hogy az NL korábbi sorozataiban kétszer is bravúrosan tudtunk teljesíteni. Először akkor, amikor a B-osztályból feljutottunk a legjobbak közé, aztán pedig akkor, amikor csapatunk a Németországot, Angliát és Olaszországot felvonultató csoportban mindössze a csoportgyőztes olaszok ellen kikapva, három bravúros győzelmet is szerezve csont nélkül bent maradt a legmagasabb osztályban. Ennek révén az idei kiírás sem ígérkezik sokkal könnyebbnek, mint a legutóbbi, bár három nagyágyú helyett ezúttal csak kettőt kaptunk meg ellenfélként (Németország mellett Hollandia szerepel még a mi csoportunkban), a harmadik rivális, a bosnyák válogatott legyőzhetőnek tűnik.
A magyar válogatott élén éppen hat éve, 2018 őszén mutatkozott be Marco Rossi. A korábban a Bp. Honvéddal bajnoki aranyérmet szerző olasz mester a kispestiek kispadján ülve is már kiérdemelte a szurkolók megbecsülését, hiszen mindvégig alázattal viszonyult hazánkhoz, megadva a tiszteletet nemcsak az őt befogadó honi futballközegnek, de az országnak is. Ennek révén – kispesti kötődés ide vagy oda – aligha volt olyan fradista, vagy újpesti szurkoló is, aki tiltakozott volna a kinevezése ellen.
Akármennyire beleszaladtunk a késbe tegnap – mert kár szépíteni, hogy ez a düsseldorfi mérkőzés nemcsak az eredmény, de a játék képe alapján is siralmas volt – Marco Rossi kapitányi korszaka elképesztő sikertörténetként értékelendő. A talján szakember egy leszálló ágban lévő csapatot vett át, egy emberileg rokonszenves, de szakmailag – utólag sok tekintetben – fogalmatlannak látszó belga szakembertől, Georges Leekenstől, akinek kinevezése tévedés volt a válogatott élére, amit az MLSZ vezetése dicséretes önkritikával igen hamar belátott és korrigált.
Marco Rossi tudatos építkezése – amelynek során természetesen akadtak tévedései, hibás döntései és eltaktikázott meccsei is – lassan, de biztosan eredményre vezetett. Először a Nemzetek Ligájában sikerült figyelemre méltó eredményeket elérni, majd jött az Eb-selejtező-sorozat, amelynek végén az emlékezetes Izland elleni pótselejtezőn kijutottunk a részben hazai rendezésű kontinenstornára. A portugál-francia-német-magyar „halálcsoportban” elért tisztes helytállás a korábbinál lényegesen magasabbra emelte a lécet, ami után elérkezett Marco Rossi kapitányi időszakának első mélypontja.
Az akkori vb-címvédő franciák elleni döntetlen elképesztő tűzbe hozta a telt házas Puskás Arénát a 2021-es Európa-bajnokságon. Fotó: Kovács Attila
Az Eb-n mutatott jó szereplés után sokan kézenfekvőnek találták, hogy 1986 után ismét kijut majd a válogatott a világbajnokságra, ám egy bizonyos Armando Broja előbb Tiranában, majd Budapesten is megtréfált bennünket. S mivel a történelmi távlatokban Puskásékon, Albertéken, Nyilasiékon, Törőcsikéken és Détáriékon szocializálódó magyar futball-lélektan még mindig képtelen megemészteni egy Albánia elleni kudarcot, pláne kettőt, Marco Rossi kapitányi széke is azonnal megingott. Az egyik legnagyszerűbb döntés volt, úgy az MLSZ, mind pedig az olasz Maestro részéről, hogy nem hoztak elkapkodott döntést egy esetleges búcsúról, mert ami utána következett, az a magyar labdarúgás kirakatcsapatának legnagyobb XXI. századi sikersorozatának tekinthető.
A magyar válogatott feljutott a Nemzetek Ligája A-divíziójába, ahol a korábban már említett ellenfelek társaságában kimagaslóan szerepelt. Anglia ellen 1962 után sikerült újra győzelmet aratni, harmincezer gyermek előtt a Puskás Arénában, majd Wolverhamptonban az évszázad eddigi legnagyobb eredményét elérve, 4-0-ra kivégeztük a háromoroszlánosokat. Amikor Szalai Ádám emlékezetes, sarokkal szerzett góljával Lipcsében is győzni tudunk, a csoportelsőségért játszhattunk Olaszország ellen, s bár ott kikaptunk, az egész NL-sorozat legnagyobb meglepetését a mieink szereplése jelentette.
Ezek után következtek az Eb-selejtezők, amelyen a sorsolásunk is jónak volt ítélhető, és csapatunk teljesítménye alapján sokak szemében elvárásként fogalmazódott meg az újabb kontinensbajnoki kvalifikáció. A tervet meg is valósította Marco Rossi alakulata: a nálunk egyértelműen magasabb polcra taksált szerbeket oda-vissza legyőzve, hazai pályán mindenkit két vállra fektetve, csoportelsőként jutottunk ki az idei, németországi Európa-bajnokságra. Arra, hogy a magyar válogatott megnyerjen egy selejtező-sorozatot, utoljára 1984/1985-ben volt példa, amikor a Mezey György által irányított csapat Hollandia, Ausztria és Ciprus testén keresztül, egyenes ágon, Európából elsőként jutott ki a mexikói világbajnokságra.
És itt elkerülhetetlen az, hogy érzékeltessük a Mezey- és a Rossi-féle válogatott szereplése között tetten érhető kísérteties analógiát. A Mezey-féle válogatott szereplése és elképesztő felemelkedése – 1985 végén az európai ranglistát Magyarország vezette, a nem hivatalos világranglistán pedig a harmadik(!) helyen állt válogatottunk –, majd az 1986 márciusában bekövetkező Brazília elleni 3-0-s győzelem olyan magasságokba repítette a szurkolói várakozásokat, amelyet két évvel korábban, 1984 tavaszán elképzelni se tudott volna senki.
Az Európából elsőként Mexikóba jutó magyar válogatott kezdőcsapata 1985. május 14-én a Hollandia elleni vb-selejtezőn a Népstadionban. Felső sor: Disztl P., Péter Z., Esterházy, Nagy A., Garaba, Kardos. Guggolnak: Róth, Détári, Kiprich, Sallai, Nyilasi. Fotó: MTI/Kristóf Lajos
A Szovjetunió elleni 6-0-s irapuatói vereség, majd a csoportkör végén történő vb-kiesés pedig lavinaként söpörte el az addig félelmetes eredménysort produkáló válogatottat. Nem állítható természetesen, hogy csak ezért – hiszen ez rendkívül összetett, sok tényezős történet –, de tény, hogy azóta sem sikerült kijutnunk egyetlen világbajnokságra sem. Anélkül, hogy túldimenzionálnánk a Disztl Péter – Sallai, Róth, Garaba, Péter (Varga) – Kardos, Nagy A., Détári – Kiprich, Nyilasi, Esterházy alapösszeállítású válogatottat, kijelenthető: elképesztő szakmai baklövés volt bűnbakkeresés címszó alatt szétkergetni azt a társaságot, amelynek jó része fiatal játékosokból állt, és amely előtt még legalább egy vb-ciklus ott volt.
1986-ban vélhetően annak is szerepe volt a népharagban, hogy addig a képességei felett szerepelt a csapat, és túl magasra tette önmaga számára is a lécet. Most, a düsseldorfi zakót követően olvasgatva a Szoboszlaiékat becsmérlő, és Marco Rossi fejét követelő kommentcunamit, valami hasonló érzés kerítheti hatalmába a futballimádó szurkolót, újságírót. Egycsapásra feledésbe merül minden.
A franciák és a németek elleni Eb-pontszerzés, a Nemzetek Ligája-bravúrok, a szerbek belgrádi legyőzése, a csoportgyőztesként történő Eb-kvalifikáció, vagy az, hogy a wolverhamptoni stadionban a nemzeti himnuszunkat sportszerűtlenül tahó füttykoncerttel megalázó angolokat egy négyessel hallgattatták el Sallaiék. A hozzászólók nagy többsége azonnal kiöntené a fürdővízzel együtt a gyereket is.
Marco Rossi szövetségi kapitány rendkívül komoly sikereket ért el a magyar labdarúgó-válogatott kispadján.
Fotó: MTI/Illyés Tibor
Ha Marco Rossit kirúgják, vagy ő maga veszi a kalapját, akkor jobb lesz a magyar futball hátországa? Hirtelen megjelennek azok a szupertehetségek, amelyeket a honi akadémiák ontanak magukból, de akik Rossi farkasvaksága miatt nem kapnak meghívót a keretbe? Ha a mostani két legtöbbször emlegetett „bűnbakot”, Nagy Ádámot és Szoboszlai Dominikot kihagyná a csapatból Rossi, egycsapásra győzni tudnánk Düsseldorfban? Józan belátással közelítve a kérdéshez, könnyedén kijelenthetjük, hogy aligha… Sokkal többre megyünk, ha megpróbáljuk megnézni a mögöttest.
Vannak a pletykák, amik persze ilyenkor felerősödnek, és vannak azok a tények, amelyek cáfolhatatlanok. A pletykákra sok szót nem érdemes vesztegetni, jóllehet, ha van valóságalapjuk, akkor akár szerepük is lehet a düsseldorfi történésekben. A németországi Eb-n személyesen jelenlévő tudósító-kollégák közül akadt, aki meg is írta, hogy komoly perpatvar alakult ki a csapat háza táján a Svájc elleni vereség után… Beszélik, hogy például Lang Ádám akkor se biztos, hogy kerettag lett volna most, ha alapember lenne ciprusi klubjában… És sokatmondó volt Marco Rossi Eb utáni nyilatkozata, amikor kerek-perec kijelentette: egyetlen percét sem élvezte az Eb-nek… Ezekről a nem túl szívderítő pletykákról azóta se tudni többet, a külvilág felé szőnyeg alá lettek söpörve, ami talán jó, talán rossz, ezt majd az idő eldönti. Abban pedig próbálunk bízni, hogy a játékosok a tőlük telhető legteljesebb mértékben odatették magukat Düsseldorfban, és csupán a futball szeszélye folytán sikerült ennyire egyoldalúra a tegnap esti mérkőzés…
A tények viszont makacs dolgok, és vannak közöttük cáfolhatatlanok is, amelyekkel egész egyszerűen nem lehet vitába szállni. Ha megnézzük a keretet, ki kell mondani, hogy Marco Rossi alapvetően a legjobbakat válogatja be. Az teljesen természetes, hogy egy edző ragaszkodik azokhoz, akikkel sok sikeres csatát megvívott, és nem érheti az a vád sem Rossit, hogy ne lenne nyitva a keret kapuja a figyelemre méltó teljesítménnyel előrukkolók számára. Most például Nikitscher, Vas, Gergényi és Yaakobishvili is ott van a névsorban, Nikitscher debütált is Düsseldorfban és könnyen lehet, hogy Bosznia ellen Gergényi és Yaakobishvili közül is bemutatkozik majd valaki. Vas sajnos sérülés miatt most nem léphet pályára.
Ugyanakkor érdemes egy pillantást vetni a közvetlen utánpótlásra, ahonnan elsősorban meríthetne a felnőtt kapitány. Az U21-es válogatott a minap barátságos meccset játszott Szlovákia hasonló korú legjobbjai ellen. A Szélesi Zoltán szövetségi edző által pályára küldött csapatban ott volt gyakorlatilag mindenki, aki a fiatalok közül a közeljövőben szóba jöhet majd a felnőtteknél. Pályára lépett Debreceni, Gruber, Lisztes, Komáromi, Vancsa, sőt, a Manchester Citynél pallérozódó nigériai-magyar Okeke is. Közülük Vancsa már korábban bemutatkozott Rossinál, és ő, valamit Lisztes is ott volt, mint vésztartalék, a németországi Eb-keretben. Az eredmény? 2-1 a finoman szólva nem éppen világverő Szlovákia javára, és egyik reménységünk se játszott úgy, hogy megkérdőjelezhető legyen Rossi döntése, miszerint nincsenek ott a felnőtt keretben.
Gruber Zsombor hatalmas tehetség, nagy jövő előtt állhat, de sajnos perceket kap csupán a Fradiban. Más kérdés, hogy annyit, amennyit például Pesicstől látunk, ő is simán produkál, amikor pályára lép, de érezhetően a szerb élvezi inkább Pascal Jansen bizalmát. A korábban sokak által már a felnőtt válogatottba követelt Lisztes Krisztiánt be sem nevezte a Frankfurt az Európa Liga-keretébe – miközben a csapat másik magyarját, a tizennyolc éves Fenyő Noah-t igen –, és felmerült, hogy egyelőre lekerül a második csapathoz erősödni… Vancsa Zalán most igazolt a belga élvonalba, a jövő zenéje, hogy ott sikerül-e helytállnia. Yaakobishvili Antalt ebben a bajnokságban még egyik bajnokira sem nevezte be a Girona, hivatalosan az U19-es keret tagja. Okeke Michael szintén kimagasló tehetség, nem véletlen, hogy tizennyolc évesen a City U21-es csapatának alapembere, de ennek ellenére még nincs Pep Guardiola kezdőcsapatának közelében. Komáromi Györgyöt az átigazolási időszak végén szerződtette a szlovén NK Maribor, ami esetében a kérdés, hogy ez a klubváltás végső soron milyen előrelépést hoz majd a tehetséges játékos karrierjében.
Ők tehát a közvetlen utánpótlás, akikből Marco Rossi elsődlegesen csemegézhet. Ami az itthon játszókat illeti: Máté Csaba érkezésével a korábbinál támadóbb szellemű lehet majd a Debrecen játéka, ami jó esélyt teremt a rendkívül gólerős, kiváló küzdőszellemű, a párharcokba bátran beleálló Bárány Donátnak arra, hogy a válogatott látókörébe kerüljön. Képességei alapján megkaphatja a sanszot, miként a Nyíregyházában hétről-hétre remekül játszó Kovácsréti Márk előtt is megnyílhat a válogatott kapuja, hiszen hazai szinten kiemelkedő tehetségnek tekinthető. Nagy kérdés, hogy a Fradiban mennyi játéklehetőség jut majd a korábban már Rossi által meghívott Szalai Gábornak, aki hamarosan újból a keretben találhatja majd magát.
Alighanem csak idő kérdése, hogy Bárány Donát (b), a debreceni csapat kiváló csatára lehetőséget kapjon a felnőtt válogatottban.
Fotó: MTI/Derencsényi István
Mégis: a realitások azt mondatják velünk, hogy ha elöl Varga helyett Gruber vagy Bárány jut szóhoz, hátul Yaakobishvili lett volna az egyik védő a pályán lévők helyett, Szoboszlai helyett pedig Kovácsréti játszik, akkor sem történik csoda. Nem született volna magyar győzelem akkor sem Düsseldorfban. Megnézve a kispadokat a német-magyar meccsen, amíg a hazaiaknál a Bayern München, a Dortmund és a Stuttgart játékosaival frissíthette csapatát Julian Nagelsmann, addig nálunk az osztrák, svájci és görögországi légiósok mellett például a Kecskemétben és az MTK-ban szereplő játékosok ültek a kispadon.
S miközben a németeknél jó néhány klasszis (pl. Gnabry, Sané, Hummels) még hiányzott is, addig nálunk a fentebb felsorolt reménységeken kívül csak a krónikus játékhiánnyal küszködő Szalai Attila, Fiola Attila és Lang Ádám jöhetett volna még szóba, de éppen az Eb mutatta meg, hogy az ő pályára lépésük esetén is sebezhető tud lenni a védelmünk.
Két dolog még feltétlenül szót érdemel. Az egyik a mutatott játékon túlmutató hozzáállás, ami persze nyilvánvalóan összefügg egymással. Nem is okvetlenül a vereség aránya volt elszomorító a düsseldorfi mérkőzésen, hanem az, hogy válogatottunkból valahogy hiányzott a tűz, az elán, az „ide nekem az oroszlánt is!” mentalitás, ami pedig az egyik alapvető jellemzője ennek a csapatnak és az egyik fő letéteményese volt a mögöttünk hagyott időszak sikereinek is. Hogy a hozzáállásbeli változásnak mi az oka, rejtély, ám kétségtelen, hogy csak akkor fogunk visszatalálni a siker ösvényére, ha visszatér a korábban rendszeresen látott hozzáállás.
Balogh Botond (b) és a német Florian Wirtz a labdarúgó Nemzetek Ligája A-divíziójának 3. csoportjában játszott Németország – Magyarország mérkőzésen Düsseldorfban 2024. szeptember 7-én.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
A másik kérdéskört a képzésünk szembeötlő hiányosságai jelentik. Bár messzire vezetne, és külön tanulmány témája lehetne, hogy mi nem működik az akadémiai rendszerben, de hogy valami nem stimmel, az aligha vitatható. A mögöttünk hagyott bő évtizedben ugyanis úgy a kiépült infrastruktúra, mint a befektetett anyagiak terén igen jelentős előrelépés történt labdarúgásunkban, akadémiák egész sora működhet úgy, hogy minden feltétel adott számukra a magas színvonalú szakmai munkához, képzéshez, de az újsütetű tehetségek száma érdemben sajnos egyáltalán nem követi le ezeket az egyébként örvendetes változásokat. Ennek alapos vizsgálata és a szükséges változások végrehajtása is elkerülhetetlen lesz az illetékesek részéről.
Mindezek után úgy összegezhetünk, hogy a magyar válogatott az elmúlt években szinte folyamatosan erőn felül teljesített, szállította az álomszerű eredményeket, sikereket. Ez lehet az oka annak, hogy ha olykor szembejön a valóság, mint most Düsseldorfban, akkor az már tragédiának tűnik, ami után sokan fejeket akarnak a porba hullatni. Pedig attól nem fog megoldódni semmi…
Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS