Rendszeresen visszatérő ellenzéki mantra, hogy a magyarországi választási rendszer aránytalan, nem képviseli megfelelőképpen a választópolgárok politikai preferenciáit. Az indoklás jellemzően az, hogy a Fidesz-KDNP úgy uralja le a parlamentet, hogy valójában nincs kétharmados többsége a társadalomban. Mindeközben az ideálként tekintett országokban a demokrácia tökéletes megcsúfolása zajlik éppen. De valóban igazságtalan a magyar rendszer? Valóban a konzervatívok lennének kisebbségben?
Ennek megítéléséhez talán a legkönnyebb utat az EP-választások tisztán listás eredményei jelentik. 2014-ben 57, 2019-ben 52 százalékot szerzett a Fidesz-KDNP, vagyis abszolút többséget sikerült elérni. Az idei, gyengébb szereplés során pedig még mindig magasan verte az ellenzék többi pártjait, 45 százalékos eredménnyel messze a legszélesebb társadalmi támogatással rendelkező politikai formáció volt. Mindehhez érdemes hozzátenni, hogy az EP-választás számai bizonyos mértékig torzítanak a parlamenti voksoláshoz képest, hiszen a hosszútávú részvételi adatokból is látható, hogy más a választói mobilitás a két szavazáson, adott esetben más társadalmi rétegek járulnak az urnákhoz az egyes alkalmak során. Mindazonáltal a tény, hogy az abszolút többséget listán is megugró, vagy megközelítő párt rendelkezik a biztos kormányzati többséggel, nem különösebben antidemokratikus.
Amit egyébként a bevezetőben említettünk, nevezetesen a választójogi csűr-csavart, ami kormányrudat ad egy magyar viszonylatban kispárt kezébe is, az például Németországban is létezik, és “túllógó mandátumnak” nevezik, amely egy indokolatlanul bonyolult kompenzációs mechanizmus, amelynek célja, hogy kiigazítsa az egyéni választókerületekben született eredmények, valamint a listás választásokon szerzett szavazatok közti aránytalanságot. A dolog érdekessége, hogy valójában nem az úgynevezett töredékszavazatokat csatornázza át a listás választásra, hanem megszabott parlamenti helyeken felül biztosít egyfajta arányossági mandátumot az arra jogosultak számára. Vagyis vigaszágon addig hordják a plusz székeket a Bundestagba, amíg a kicsi (de nem túl kicsi…) pártok is szabad szemmel látható frakciót hordanak össze. Így fordulhat elő, hogy az elvileg 598 tagú Bundestagnak jelenleg 736 képviselője van.
Ez a rendszer Magyarországon két okból is aggályos lenne: egyfelől a vidéki választókörzetekben jellemzően olyan fölénnyel nyeri a Fidesz-KDNP az egyéni választókerületeket, amelynek megkérdőjelezése, illetve az ezért járó mandátum lekompenzálása legfeljebb Budapest felülreprezentációját segítené elő, másfelől pedig például a Párbeszéd nevezetű töredékszavazat-kartellpárt nem biztos, hogy fel tudna vonultatni elegendő embert egy 10 fős frakcióhoz (egy 199+50 fős hipotetikus parlamentben).
Alapvetően a magyar választási rendszerben az aránytalanságot éppen a vidék-Budapest kétosztatúság adja. Budapest és agglomerációja az ország lakosságának mintegy negyedét adja, s mint minden ilyen övezet, alapvetően liberális szemléletű politikai régió. Ugyanakkor a főváros gazdasági és politikai súlyát éppen az egyéni választókörzetek rendszere képes ellensúlyozni oly módon, hogy az egyébként többséget jelentő vidék sorsa ne a budapesti szavazatokkal dőljön el.
A német példához visszatérve, a tisztán arányos listával nemcsak a magyar szív számára egyébként is ellenszenved túlterjeszkedő parlamentet sikerült elérni, hanem egy olyan “jelzőlámpa-koalíciót” (A piros színű SPD, a sárga FDP, valamint a zöld Grüne), amelyben egyik kormánypártnak sincs olyan felhatalmazása, ami átfogó politikai támogatásról tanúskodna. A német választási rendszer sajátosságai miatt ugyanis az egyes pártok nincsenek rákényszerítve, hogy koherens szövetségi politika és stabil értékvilág mellett kötelezzék el magukat, hiszen bármit képviselnek, bármekkora támogatottságot érnek el, koalíciós partnerként kormányra kerülhetnek. A szocialisták így az egyébként jobboldalinak besorolt libertariánus beütésű, egyértelműen tőke- és multipárti FDP-vel közösen kormányoz, megfejelve mindezt egy zöldpárttal. Nem csoda, ha rendkívül alacsony hatékonyságú a német kormányzás.
Ami azonban valóban a demokrácia megcsúfolása, gondoljunk is bármit az egyes német pártokról, hogy miközben a 14,8 százalékos zöldek, valamint a 11,5 százalékos FDP kormánypárt, addig a bő 24 százalékos CSU/CDU-nak nem osztottak lapot, a kisebbik kormánypárttól csupán 1 százalékkal elmaradó AfD-t pedig majdnem be is tiltották Németországban. Ebből pedig az is következik, hogy Németországot sikerült olyan demokratikusan elvezetni, hogy a többségnek hiába van a parlamentben is többsége, kormányzati pozíciója nincs. Magyarországon ehhez képest relatíve egyszerű a helyzet: amelyik párt a legtöbb mandátumot szerezte, az kormányoz. Persze ez így nem mindenkinek megfelelő, ők viszont nem adhatnak mást, mint ami lényegük.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Zolee
2024-09-11 at 11:45
Kedves quovadis:
1. Igen,az az igazság,hogy dolgozom. Viszont úgy érzem te nem,vagy már régóta nyugdíjas lehetsz,vagy csak nagyon korlátozott forrásból tájékozódsz
2. A koalíciós kormányzás támogatása miatt miért leszek kommunista? :)) Lehet hogy rosszui emlékszem de a kommunisták de igazán komálták a koalíciót,kicsit műveld magad
3. Ugye azt nem gondolod komolyan, hogy a FIdesz-KDNP “koalíción” belül tényleg viták vannak 🙂
4. Nem állítottam azt,hogy Németország minta lenne
5. Kicsit vicces,hogy te oktatsz másokat szövegértésből,amikor 5-6 mondatot nem tudsz elolvasni és értelmezni….
Hajdúvitéz
2024-09-11 at 11:41
Az ellenzéknek (helyesen: ellenség) azon kéne elgondolkodnia, hogy az emberek a választásokon miért kapnak sikítófrászt TŐLÜK!!! és miért menekülnek többségükben a Fidesz karjaiba “még az is ezerszer jobb, mint az ellenzék” – alapon????????
Én ezen törném a hülye-ellenzéki fejemet feszt és doszt és nem azon, hogy a választási pályán kampósak a fűszálak és folyton szembe fúj a szél és a pofánkba csapja a húgyunkat – mert akkora hülyék vagyunk, hogy mi mindig széllel szemben pisálunk!!!
quovadis
2024-09-11 at 11:35
@Salkaházi Sára
Volt már valaha önálló gondolatod? Probálkozz meg vele egyszer.
quovadis
2024-09-11 at 11:34
@Dr. Belák Ferenc
10/10
quovadis
2024-09-11 at 11:32
@Zolee
Fúú de egy bites vagy te…
a) Ma koalició kormányoz idehaza Fidesz+KDNP és igen vannak vitáik. Az hogy te kommunista vagy és nem egyezik meg az elképzeléseiddel az a te bajod.
b) Németország lenne a minta? Hát öreg nekem biztosan nem. Az hogy a koalíciós kormányon belül zsarolják utálják szívatják egymást ahogy ez pl Németországban történik az a ‘jó’ neked akkor csak sajnálni tudlak.
Nekem csak annyi gondom van vele mint mondjuk párszázmillió értelmesebb európainak, hogy a nagy barom németek miatt egész Európa szarrá megy.
El sem tudom képzelni hogy a hozzád hasonlók mivel foglalkoznak. Volt-e valaha munkahelyük dolgoztak-e valamit.
Apró klón
2024-09-11 at 11:24
Salkaházi Sára2024-09-11 at 11:15
Kedves ál-Salkaházi Sára!
Poloska Pétert a Facebook, Présember influenszerei és az egész Soros Birodalom tolják. Ó ez a fordítottság! Azzal vádaskodik, amit maguk követnek el ezerrel. Nem lekvár van az ön palacsintájában, sajnos.
gb
2024-09-11 at 11:21
Nem demokrácia: ha valaki megszerzi a szavazatok nagy részét, akár többet is, mint 50%-ot, és kormányoz.
Demokrácia: elindul egy rakás kis párt, mindegyik szerez 5%-ot, és összesen megszerzik az 55%-ot. Mellettük elindul egy nagyobb, szerez 45%-ot, azaz a népesség nagy része őket akarja, a fasz sem akarja a sok kicsit, egyenként csak 5%-ot, ha érnek, mégis ők kerülnek kormányra, ha a nagy nem tud maga mellé állítani néhány politikust az ellen oldalról.
Nem demokrácia: ha jobboldali párt kerül kormányra a szavazatok többségével, nem mond le, és nem ír ki új választást újra és újra, míg valahogy megnyerik a választást a nála kisebb pártok ilyen-olyan koalíciója.
Demokrácia: Lenácizni a jobboldali pártokat, kijelenteni, hogy bármennyi szavazatot is kapnak, nem kívánatosak, és nem szólhatnak bele a politikába.
Nem demokrácia: ha a miniszterelnököt Orbán Viktornak, esetleg Toroczkai Lászlónak hívják.
Demokrácia: Ha a miniszterelnököt Gyurcsány Ferencnek, Magyar Péternek hívják.
Nem demokrácia: 2/3-t igénylő törvények megváltoztatása a parlamentben ülők szavazatainak 2/3-ával.
Demokrácia: Akár 51%-al is módosítani a csúnya jobboldali kormány által megszavazott 2/3-os törvényeket.
Nem demokrácia: Országgyűlési képviselőként rendesen bejárni a munkahelyre, és dolgozni is, ha már felveszi a fizetést.
Demokrácia: Elindulni a választáson, de már abban a pillanatban kijelenteni, hogy nem fog beülni a munkahelyére, ha jobboldali párt nyer, mert jobboldali párt nem lehet demokratikus, de a pénzeket azért fellapátolni. És természetesen közben sírni azon, hogy az embereknek sokat kell dolgozniuk kis pénzekért.
………….
Konklúzió:
Verem a faszom a demokráciába, legyünk inkább alkotmányos abszolút monarchia, és választásokra szánt és elpazarolt pénzeket, az érdemi munkát nem végző politikusok juttatásait forgassuk inkább kórházak, iskolák fejlesztésére, és vegyünk már néhány CT-t Budapest minden egyes kerületébe, és klímát a metrókocsikra — végül is ezt ígérte Budapest nagyon demokrata régi-új vezetője.
dr. Kolompár G.
2024-09-11 at 11:20
Röhejes a jelenlegi választási rendszer alapján demokráciáról beszélni. A nem szavazók ugyanis teljes mértékben ki vannak zárva a szavazás eredményéből, pedig sem az állampolgári joguk, sem a kötelezettségük nem kerül felfüggesztésre az okból, hogy nem szavaztak. A demokráciához azzal közelíthetnénk, ha a nem szavazók számát ill. arányát is figyelembe vennék, és mondjuk 80%-os részvétel alatt nem kaphat egy párt sem kétharmadot. A pártlistát pedig meg kellene szüntetni. Aki listáról kerül be, annak semmilyen közvetlen kötelezettslége sincs a választókhoz. A megválasztott képviselőt pedig lehessen visszahívni. Tudom, most ettől sokak haja az égnek áll, de nem én kezdtem demokráciáról papolni…
Salkaházi Sára
2024-09-11 at 11:15
Nem értem, miért nem írják bele az alaptörvénybe, hogy eleve csak a Fidesz nyerhet, hiszen ez a lényege az összes választási buherának. Ezért kellenek a határon túli szavazókerületek, a kampányra időzített pénz és tésztaosztás, a közpénzből fizetett, kormányhirdetésnek álcázott Fidesz-kampány, az ellenzék elleni hatósági akciók, a köztévé propagandamunkája stb.
Dr. Belák Ferenc
2024-09-11 at 11:15
Teljesen mindegy, hogy milyen a választási rendszer. A bal-libsi csürhének csak akkor jó a választási rendszer, ha ők nyernek. Ha valaki hozzá akar nyúlni a választási rendszerhez, amikor ők nyertek, az természetesen, fasiszta, náci, zsidó ellenes, antiszemita, köldök néző, bunkó paraszt. Ismerjük ugye, ezeket a jelzőket, a párt iskolán anno megtanították, hogy hogyan kell viselkedni, érvelni. Igaz, csürhe!!!!!!!!!!!!!
Sas
2024-09-11 at 11:05
ÉPESZŰ—KELETI–EMBER MINDIG TUDTA, HOGY A NYUGATOS DEMOKRÁCIA RAFINÁLT KONSTRUKCIÓ-LE SE SZARTA-A MAGYAR ÉRTELMISÉG LETT ARRA IDOMÍTVA , HOGY EGY KONSTRUKCIÓT IGAZI DEMOKRÁCIÁNAK LIHEGJEN.
Csongor és Tünde
2024-09-11 at 10:57
A jelenlegi, átalakuló világrendben a degenerált Nap-Nyugat zéró összegű játszmában gondolkodik.
A Nap-Kelet pedig a nemzeti érdekek és a kölcsönös előnyök alapján építi ki szövetségi rendszerét.
Ez a különbség.
Kell még valamit mondanom, Ildikó?
Ferocious Rabbit
2024-09-11 at 09:55
Akkor vegyük át a sohasem kritizált angol rendszert: kizárólag egyéni választókerületek, kompenzáció nélkül. Akkor nem kétharmaddal, de nyolckilenceddel nyert volna a Fidesz.
Lehet kritizálni, lehet hisztizni, de azért ki is számíthatnák, hogy adott esetben különféle választási rendszereket alapul véve mi lett volna az eredmény.
Megjegyzem, a japán választási rendszerben – régebben, ma nem tudom, változott-e – a választókerületek állandóak voltak, és passz. Hiába nőtt Tokió tízszeresére, a választókerületek határait nem tolták el a lakosság arányában, így volt, hogy egy falusi szavazata négy-öt városit ért. Senki sem kritizálta idehaza.
A demokráciát hibáival együtt vagy komolyan vesszük és hagyjuk működni, vagy mehet a vesztes hisztije, az alkalmatlan sírása. Lehet, hogy a jelenlegi kormány nem a legjobb, de még mindig jobban kormányoznak, mint a hazai “baloldal” eddig bármikor. Választást nyerni kell, nem bíróságon óvni, és amíg a balliberális kormányzás minőségét Karácsony és sleppje, meg a hasonló tehetségek jelentik, nem sok esélyük van.
alaszloa
2024-09-11 at 09:55
Zolee:
A 2,5 millió nem 25%-a a választóknak, mert csak 8,21 millió választópolgár van.
Ennyit se tudsz, de osztod az észt.
Az viszont biztosan nem demokratikus, hogy mondjuk 8 db 6%-os párt alkosson kormányt az 1 db 30%-ossal szemben.
Zolee
2024-09-11 at 09:34
Mindig viccesnek tartom,amikor mi kritizáljuk a német választási rendszert,amely alapvetően arra irányul,hogy egyedül senki nem kormányozhasson,hanem koalíciós kényszer legyen. Egyébként a rendszerváltás idején mi is így indultunk (MDF/FKGP/KDNP koalícióval). A koalíció lehetővé teszi,hogy azoknak a szavazópolgároknak is legyen képviseletük a kormányzatban,akik nem a legtöbb szavazatot kapták. A koalíció vitákat jelent, a koalíciós kormányban mindig törekedni kell a kömpromisszumra. Nálunk 14 éve kormányoz a Fidesz (a KDNP-t nem igazán tekintem önálló pártnak…) koalíciós kényszer nélkül. A Fidesz mögött jelenleg kb. 2 – 2,5 millió választópolgár van,ami kb. 20-25%-t jelenti az összes választónak és mindent megtehetnek. Nincs vita, nincs kompromisszumra szükség,ami nagy baj. Ezért nem jó a kormányzás sem jelenleg, össze vissza rángatják az országot és a gazdaságot, hibát hibára halmoznak és nincs következménye ennek. Ha valami baj van akkor kókányolnak valamit,ami egy másik oldalon okoz problémát. na ezért lenne szükség koalícióra nálunk is,hogy meghallgassák a másik felet is.
Egyszerű és magyar
2024-09-11 at 09:21
Igazságos és demokratikus az a választási rendszer, ahol bármennyivel is kap kevesebb szavazatot a liberális baloldal, ő alakíthat kormányt. Ha valamiért még így sem jönne össze, akkor automatikusan a liberális baloldal alakíthat kormányt. Ha nem a liberális baloldal van hatalmon, akkor az egy diktatórikus önkény uralmi rendszer, amit tűzzel vassal irtani kell.
Különben is….mit tudják azok a szavazók, hogy kire kell szavazni, azt majd a liberális baloldal eldönti, hogy ki nyert. Nem választást kell nyerni, hanem a szavazat számlálást kell ügyesen csinálni. Néha a jobboldali ellenőröket ki kell küldeni, vagy be sem kell engedni.
api01
2024-09-11 at 08:08
Évtizedek óta megy már ez az unalmas balos matek, hogyan lehetne választást nyerni kevesebb szavazattal.
HÁT MEM LEHET.
Ha tetszik, ha nem.