Pesti Srácok

Messiásváró adventi naptár felnőtt gyermekeknek

Messiásváró adventi naptár felnőtt gyermekeknek

Már csak nagyjából hatszázat kell aludni, és újra árad a Tisza! Addig viszont szorgosan várni kell a messiást, különben nem jön el hozzánk. Íme néhány jó tanács azoknak a felnőtteknek, akik még mindig hisznek az ellenzéki messiásban, eme mitikus lényben, így készülj fel a következő mintegy 600 napban!

Hozz tömjént!

Vagy inkább ne, hiszen az öntömjén már így is túl tömény, inkább egy jéghideg dobozos sört pattints, akkor indulhat a rendszerváltás. Érdemes volna pótnadrággal is készülni, ha reped a csőnaci, elég gáz, mert úgy már ami befolyik, az rögtön kifolyik. Maradjunk annyiban, hogy nem csak a Tisza áradhat.

Kezdődhet az edzés!

PestiSracok facebook image

A fedett pályás síkrészegedésben már az olimpiai megnyitó előtt érmet szerzett a Magyar csapat, a brüsszeli isiász-központban Junker ex-bizottsági elnök már készíti a helyet a hírességek csarnokában. Edzeni azonban mégsem erre szükséges, bár a lelkes híveknek mintegy megelőző módon akár ajánlatos is lehet, helyette Hámori Lucától érdemes tanulni, miképpen kell felvenni a harcot kissé képlékeny ellenfelünkkel. Fekete övet használóval van ugyanis dolgunk, valódi szerencse azonban, hogy utána olvashatunk a küzdősportoknak– legalábbis ha egy ellentmondás után két fül mellé célzott könyv között van még lehetőség lapozni.

Kellenek a haverok

Igen, én is Ferire és Gelgőre gondoltam, csak előtte még egy kis vérfrissítés. Előbbit ő maga, utóbbit a villamos csapta el túl sokszor, szóval kellenek olyan haverok, akik másokat csapnak el. Vagy B-opcióként eltörnek ezt-azt. Mondjuk ujjakat.

Ha esetleg mégsem lenne ki a csapat, akkor olyan természetesen fordul a baloldal Gyurcsányhoz, ahogy a britek indítanak háborút, ha nincs ki az asztaltársaság a bridzshez. Az Ötkertben begyakorolt termékenységi tánc most Kariferiék körül zajlik– a különbség, hogy most éppen van erre fogadókészség is, ellentétben az említett szórakozóhely közönségével.

Szúrd hátba a... bárkit

Bár karácsony már párszor lelépett a villamos elé, de a járatritkítások mindig segítségére voltak– szerencsére a budapesti tömegközlekedés már arra sem alkalmas, hogy elcsapja az aláfekvő főpolgármestert. Most azonban a 4-6-osnál is nagyobb ellenfél lépett színre, nevezetesen a mikroadományozók akarata. Ez a teljesen heterogén, arc nélküli, demokrata tömeg most egy új játékost nevezett a küzdelembe, kést dobva az eddig ököllel küzdő bokszolók közé. Itt most két lehetőség maradt: vagy megküzdenek a mikroadományozók kifürkészhetetlen kegyeiért, vagy együtt dolgozva próbálnak minél több pénzt kisajtolni a megbízókból. Vagyis támogatókból, természetesen. Bárhogy is döntenek a felek, érdemes megfogadni a 17. századi Angliából származó mondást miszerint

Várjuk az újabb soha el nem készült hangfelvételeket a nemlétező korrupciós ügyekről, amelyeken nem Karácsony és/vagy Magyar Péter funkcionáriusai beszélgetnek a budapesti vagyon közgyűlési többséggel történő kiárusításáról.

Fotó: Hatlaczki Balázs/PS

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.