BRICS – Avagy hogy építette fel téglánként az USA a saját ellenpólusát

Harminchat ország képviselői, köztük két tucat közép- és nagyhatalmi vezető gyűlt össze Moszkvában, hogy tort üljön a Nyugat sírján. Na jó, a helyzet nem ennyire vészes, de a BRICS mai csúcstalálkozója egy komoly döfés a fennálló világrend testében, összeültek ugyanis az Egyesült Államok ellenfelei és vonakodó szövetségesei, hogy megtárgyalják a hogyantovábbot, arra az esetre, ha véletlenül valaki bedöntené a petrodollárt, és ugyan a Nyugat gazdasági hatalmát a mai találka még nem dönti meg, de azt előrevetíti, hogy hogyan alakul a geopolitika következő néhány éve, egyúttal megindokolja, miért is jó a gazdasági semlegesség.

BRICS – betűszó a gazdasági szövetséget alapító Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-Afrikai Köztársaság angol elnevezéseiből. A szövetséget 2009-ben hozták létre és akkor még alapítóin kívül talán senki nem sejtette, hogy milyen fejfájást okoznak ezek az államok egy évtizeden belül az Egyesült Államoknak.

Na jó, Moszkvában és Pekingben talán sejtették. A szövetség ugyanis annak ellenére, hogy egyértelműen nem katonai szerepvállalásra született már megalakulásának pillanatában egyértelműen a nyugati gazdasági hegemónia ellenpólusaként határozta meg magát. Nem is véletlen, mert mi is történt az évezred első évtizedének alkonyán?

Köszönjük Obama!

Moszkva és Washington Putyin uralkodásának kezdetén megpróbált közel kerülni egymáshoz. Ennek az első színes forradalmak, nevezetesen az első (akkor még sikertelen Majdan) és a grúz (jó, jó georgiai) tavasz vetett véget. Ez utóbbi folyományaként Oroszország rövidúton lerendezte Grúziát (tudom, Georgia) egy meglehetősen rövid, de annál véresebb háborúban, bekebelezte az ország felét, majd végleg letett arról, hogy közösködjön Amerikával.

Obama beiktatása után a helyzet még inkább megromlott. Ráadásul az amerikaiak nagyjából akkoriban találták meg maguknak új elsőszámú ellenségüket Kína személyében. Ez értelemszerűen összehozta a két nagyhatalmat, akik addig egyébként nem igazán szívlelték egymást. Először tehát Peking és Moszkva gazdasági közeledése vette kezdetét, ezt követően az USA görcsösen kapaszkodni kezdett minden kliensállamába Dél-Amerikában, valamint Ázsiában is.

Ennek következménye lett, hogy olyan országokat terelt ellenfelei karjaiba, akik addig egyébként inkább atlantista politikát folytattak: mivel Pakisztán politikai értelemben amerikai irányítás alá kerül, India inkább Kínával fogott össze, annak ellenére, hogy velük is vannak területi vitáik. Mivel Argentína és Venezuela gazdaságát Washington elkezdte módszeresen tönkretenni, Brazília szintén a Mennyei Birodalom és a a Második Bizánc felé kezdett kacsingatni. A Dél-Afrikai Köztársaságnak meg kapóra jött, hogy a fehérellenes állami retorikát alá lehet támasztani azzal, hogy olyan hatalmakhoz húznak, akik (még) nem gyarmatosították őket. Az más kérdés, hogy az apartheid alatt a feketeellenes búrok is inkább Kína és a Szovjetunió felé húztak, de ezen ne akadjunk fenn: ideológiailag képlékenyek az afrikaiak, bármilyen színük is legyen.

Washington elkapkodta

A fentiek alapján láthatjuk, hogy épült tégláról-téglára (tégla, mint BRICS, cseles) a keleti gazdasági tömb. Bár a “keleti” csak nagy vonalakban értendő, ahogy a BRICS és szövetségesei pólusát nevezik Globális Délnek is, annak ellenére, hogy Oroszország enyhén szólva is északra van. A szövetség megalakítása után már Washingtonnak is feltűnt, hogy itt valami nem stimmel. India és Pakisztán példája bárki számára rávilágíthat arra, hogy az évszázadok óta gyakorolt nyugati oszd meg és uralkodj elvét felváltotta a kínai “válaszd a kisebbik rosszat, válassz minket” elve.

Bárki számára, kivéve azokat, akik az amerikai külügyben dolgoznak, ott ugyanis folytatták az oszd meg és uralkodj alapú hozzáállást, és egyre szorosabban fogták szövetségeseiket, akiket továbbra is egymás ellen hangoltak (mondjuk ellenünk fél Európát, de erről majd később). Ezzel pedig elérték azt, hogy saját legbelsőbb szövetségeseik is a BRICS felé kacsingattak.

Így jutottunk oda, hogy lassan NATO-tagok, mint Törökország, és a legfontosabb Amerika-barát közel-keleti ország Szaud-Arábia is jelezte, hogy szívesen belépnének a szövetségbe. Ez utóbbi egyébként talán már a tagja is lenne, ha Trump anno az Ábrahám-egyezménnyel nem csalogatja őket vissza.

Ezt már olvastuk, de mi történt ma?

A BRICS mai csúcstalálkozója azért fontos lépés, mert immár kimondják azt, ami eddig a szervezet kimondatlan célja volt: nevezetesen az Egyesült Államok gazdasági hegemóniájának megdöntése. A szövetség pedig szorosabbra vonta kötelékeit, mint valaha, és ma már az olyan vezetők, mint a viszonylag tartózkodó Narandra Modi sem idegenkedik attól, hogy nyíltan felvállalja a kapcsolatát az anti-atlantista erőkkel. Ma már ő is ott van Moszkvában.

Az is jelzésértékű, hogy az esemény házigazdája éppen Putyin, az a Putyin, akit jelenleg a nyugati hatalmak a Sátánnal azonosítják, és akinek az országa ellen több szankciót vezettek be, mint ahány HIMARS-t kapott Ukrajna. Lám, ő az új gazdasági pólus jószívű vendéglátója, akinek szárnyai alatt összegyűlnek a Globális Dél vezetői, akik országai egyébként a világ lakosságának egyharmadát tömörítik. 

A BRICS kimondott célja egyébként a petrodollár, ezáltal az amerikai gazdaság bedöntése is. Tekintve, hogy az Egyesült Államok államkötvényeinek jelentős része kínai kézben van, és hogy a közel-keleti olajhatalmak sorban állnak Peking mögé ez nem is annyira elvakult elképzelés. Ma pedig ott ül Moszkvában 36 állam képviselője, akik éppen azt beszélik meg, hogy ezt hogyan csinálják.

Feldughatjuk magunknak a morálunkat

És az Egyesült Államok még mindig ott tart, hogy az egyetlen fegyverük ezekkel az államokkal szemben az, hogy kijelentik, róluk, hogy gonosz diktatúrák, miközben ők képviselik a nyugati demokrácia morális utópiáját, ezt pedig nagyon csúnya hangvételű cikkekben megírják a fősodratú médiában. Csak az a baj, hogy az a négymilliárd ember, akiknek a vezetői most Oroszországban beszélgetnek, nem olvas Washington Postot.

Mivel mi az atlanti szövetségi rendszer részei vagyunk, több ezer, ha nem millió szálon a Nyugathoz kötődünk gazdaságilag, kulturálisan és katonailag is, számunkra rendkívül szomorú látni, ezt a dilettáns politikát. Különösen úgy, hogy az USA jelenleg normálisan gondolkodó szövetségeseit egyre távolabb tolja magától, diktatúrának nevezi, és mindent megtesz, hogy bábkormányokat nevezzen ki az élükre, miközben gazdaságilag tönkreteszi őket.

A világrendszerváltás eljött, és ezúttal nem Washingtonban írják meg a jövőt, hogy mi mit tehetünk? Furcsa ezt leírni, de románkodnunk kell, egy ilyen globális változást ugyanis nem lehet túlélni anélkül, hogy hintapolitikát folytatunk és kereskedünk mindenkivel, akivel csak tudunk. Hídnak kell lennünk, ahogyan volt például az NDK a KGST összeomlásakor, ez a lehetőségünk arra, hogy gazdaságilag profitáljunk a pólusváltásból. Ahogyan Doktorminiszterelnökúr megmondta.

Az meg már csak apróbetűs vágyállom, de itt megjegyeznénk, hogy az NDK nem csak gazdaságilag profitált a hídszerepből, de területileg is…kacsint…kacsint…

Fotó: PS