Az oroszok macsbolondsága már egy ideje köztudomású, azonban a háborúban igazi propagandaértéket kapott. Nincs olyan hét, hogy legalább egy kiscicával pózoló orosz katona ne jelenjen meg a közösségi médiában. Nos, a négylábúak most meghálálták a marketinget.
Az internet szereti a macskákat. A Telegram az internet egy új, alig felfedezett vidéke, ebből következik, hogy ott is szeretik a macskákat. Mivel a Telegram egy cenzúrázatlan rendszer, így a portál a háborús hírek egyik legnaprakészebb terepe, amit persze mindkét fél felhasznál a saját céljaira. nem meglepő tehát, hogy az orosz csatornákon a netezők kedvéért egy-egy hadijelentés után azonnal megjelenik egy macskás kép.
Persze, a dolognak nem csak propaganda célja van. Régóta tudjuk, hogy a háborúk borzalmait könnyebben elviselik a katonák, ha van a környezetükben egy kisállat. Az első világháborúban minden lövészárokban volt egy nyúl, eredetileg azzal a céllal, hogy előre jelezzék a mustárgázt (hiszen a kistestű állat már akkor meghal a méregtől, amikor az embernek még van ideje felkapni a gázállarcot), a katonák azonban rekreációs céllal is gondozni és szeretgetni kezdték a nyuszikat.
Az oroszok hasonló meggondolásból most macskákat tartanak. A választás evidens, hiszen a macska nem túl figyelemigényes, kifejezetten csendes állat, így harctéri körülmények között nem okoz problémákat. Másrészt pedig az orosz kultúrában nagy szerepe van a cicáknak. Mondhatni arrafelé mindenki macskás. Jellemzően macskák nem csak kereszt, de apai nevet is kapnak gazdáik után. Így míg a kutya egyszerűen csak Lajka lesz, addig rengeteg Nyikolaj Andrejevics nevű macska kószál Moszkva-külsőn.
A négylábúak pedig most meghálálták az orosz propagandát, az alábbi videón az látható, amint egy orosz faluban egy cica lecsap egy ukrán drónt:
Várjuk az ukrán csodafegyverek válaszát, és hogy mikor érkeznek a frontra a taktikai menyétek.
Fotó: Telegram;
Bandi
2025-01-09 at 13:18
A bólyi kukoricatörés is xar volt a ’80-as évek elején, előfelvételisként vitézkedve.
Hesslerezredes
2025-01-09 at 12:43
1974-ben sorkatonaként őszi betakarítási munkán voltunk Dormándnál, ahol cukorrépát gyűjtöttünk be. Üres tanyán voltunk elszállásolva – városi gyerekek – egy kb. 3×4 méteres szobában három emeletes vaságyon. Első este észleltük, hogy basszus egér van a szobában. Nagy ijedtség lett a bátor “hadfiak” között a kisegértől, de egyikünknek eszébe jutott, hogy látott az udvaron egy macskát. Nosza, ki is ment érte és sikerült behoznia a szobába. A macsek először csak lustán nyújtózott, de egyszercsak felcsapta a fülét, majd irtózatos rohangálás kezdődött az ágyakon – rajtunk – keresztül, míg végüla macska letelepedett középen a hátizsákok között és ott volt előtte az egér megfogva. Pár perc játszadozás után vígan fel is falta az egeret. Na ettől kezdve minden este vittük be a macskát és minden este meg is fogott egy-két egeret. Kb. két hétig voltunk ott – megjegyzem egész jól kerestünk! -, és minden egérfogásért Juci macska kapott egy előléptetést, úgyhogy a végén altábornagyként búcsúztunk tőle.
Azóta nincs más állat nálam, amely nagyobb becsben lenne, mint a macska!
Elnézést, ha terheltelek volna benneteket az anekdotámmal.
kanigunda
2025-01-09 at 10:49
“…nincs az a macska, amelyik harci zajban….”
Pontosan. A cicák nagyon jól hallanak, még alvás közben is és a zajtípusokat hamar
fel is ismerik -vha a környezet csendes (egérke matat sötét éjszaka a csűrben). Ezért
is menekülnek a macskák a nagy ricsaj elől mert a lényeges zajokat (túlélés azaz v
édekezés és élelemszerzés) az elfedi. NB egy csendes tisztáson értelmezhetőnek tartom
azt az állítást, hogy a macska szelektíven meghallhat egy közeledő drónt. Ebbe a zseniális
képességbe max. a szélirány kavarhat be meg az, hogy mekkora távolságból mi a szándéka a
drónnak (idő az ellenintézkedésere).
Harci kutya meg harci macska? 😉
Gokhlayeh
2025-01-09 at 10:30
“Itt valószínűleg arról van szó, hogy a macska már messziről érzékelheti a drónnak azt a hangját, amit az emberi fül nem képes érzékelni”
Sokkal inkább arról, hogy találtak egy felvételt, amit mindkét fél vicces propagandaként felhasznált.
Bármilyen jó is a hallásuk, nincs az a macska, amelyik harci zajban kiszűrje a drónt.
Ha már hallani (akár ember, akár macska által), többnyire már késő.
Viszont vannak kis méretű, hordozható radarok (aktív, passzív), elektrooptikai felderítő rendszerek, infra- és hőképalkotó kamerák, elektronikai jelgyűjtők, szűrővel ellátott akusztikai detektorok.
Akinek ezekből több, jobb van, annak van több esélye is.
Királytigris
2025-01-09 at 09:35
A kommentelő urak teljesen vakvágányon vannak. Itt valószínűleg arról van szó, hogy a macska már messziről érzékelheti a drónnak azt a hangját, amit az emberi fül nem képes érzékelni. A macska riaszt, és utánna akár kézi sorozatlövővel pl. gépkarabéllyal is leszedhető a dróm. Főleg akkaor van erre nagy esély, ha többen is mondjuk 5-6-at vagy még többen egyszerre tüzelnek a drónra.
Gokhlayeh
2025-01-09 at 09:04
@ költői kérdés2025-01-09 at
Egyébként a felvétel készítésének helye, ideje nem ismert és ugyanezt a felvételt terjesztik?az ukránok is, mint saját “drónelhárító” macska.
Gokhlayeh
2025-01-09 at 08:45
@ költői kérdés2025-01-09 at
Ki mondta, hogy harci drón volt?
Egy kb. 16×16 centis, 20 deka körüli, pár 10 ezer forintos, 4 rotoros “méhecske”, 5-6 perces maximális repülési idővel. Gyerekjáték.
Próbálgatták az udvaron, a macsek meg lekapta.
Reklámnak pont jó.
Szerinted, ha az harci drón lett volna, az “bácsi” az épület oldalában olyan nyugisan szemlélte volna?
költői kérdés
2025-01-09 at 07:20
Én sem vagyok egy komoly harci drón, de ha egy olyat biztonságban csak 500-1000 méterről lehet sörétessel, akkor az milyen drón, amit egy macska 0 métrről lecsap, és ettől szemmel láthatóan egy szőre szála se görbül?
kanigunda
2025-01-08 at 16:00
A szibériai macska köztudottan egy robusztus felépítésű, viszonylag igénytelen, erős
fizikumú és nyugodt állatka. Jól bírja a hideget, a fülében levő pamacsok jól védik
a havazás ellen, hasonlóan a lábakon levő pamacsokhoz, ami segíti az állatot a havon
járáshoz. Halakra is vadászik amit (kevés kivétellel) a többiekről nem lehet elmondani.
Ugye, ezek után nem meglepő a kedveltsége 😉
Más.
Gyorsan közeledő célok ellen nem véletlenül kísérleteznek már régóta viszonylag kis kaliberű
de nagyon nagy tűzgyorsaságú, csöves fegyverekkel (pl. BOFORS).
Csak_úgy
2025-01-08 at 14:54
https://www.youtube.com/shorts/rNagSe7cqTc?feature=share
Gokhlayeh
2025-01-08 at 14:32
@ MZ/X.2025-01
Meg a ruszkik is. Sőt, náluk a Kalas csöve alá szerkesztett kilövőből. Képzelem, milyen szórás lehet a kis 30 cm körüli csőből.
Nagy propaganda, kis szerencse és megvan az 5%-os siker.😌
MZ/X.
2025-01-08 at 14:02
Érdekes,az ukránok,azt nyilatkozták,hogy az orosz drónokat,sörétes puskával lövik,ki. Még videó is van róla. A katona lövészárokból lő.
Apróság
2025-01-08 at 13:33
K. Dávid újságírónak látszó tárgy egyetlen alkalmat sem hagy ki az ukránok elleni propagandára. Ez dicséretes, jár érte a vállveregetés vagy a prémium az orosz tartótisztjétől.
Gokhlayeh
2025-01-08 at 13:14
@ Hesslerezredes2025
Legalábbis annak a mai megfelelői fasza programozott lövedékekkel a közeli (500-3000 méter) fenyegetésekre..
Meg már eléggé jól állnak az elektronikus zavarók, nagy energiájú lézerek ezirányú fejlesztései is.😉
A nagyon közelire is (50-700 méter) már van prototípusban egyik hadiipari partnerünknél egy Trabant méretű, önjáró, autonóm jószág 6000 lövés/perc tűzgyorsasággal.
Hesslerezredes
2025-01-08 at 12:43
Nem “okoskodva” az urak polémiájába, de nem az lesz a drónelhráítás fegyvere, amit annak idején SILGA vagy SILKA néven hívtak és ha jól csalódom, akkor négycsövű légvédelmi gépágyú volt saját radarrendszerrel??
Gokhlayeh
2025-01-08 at 12:17
@ Okoska törp
3-400 méteren lévó drónt te nem szedsz le sörétessel.
De még 100-ról sem. Max. demo filmen, nyugodt lőtéri körülmények közt, az arra alkakmas lőszert használva, egyhelyben lebegőt.
Valós harci körülmények közt stressz alatt, éhesen, kialvatlanul ide-oda cikázót soha.
Még közelebbről sem.
Ha fel van fegyverezve kisebb rakétákkal, előbb lő ki, mint felemelnéd a puskát.
Ha kamikáze, előbb becsapódik nálad, mint célba vennéd.
Ha célbemérő, kapod máshonnan a tüzérségi-, vagy légicsapást.
Amelyik kis gránátokat dob, föléd megy úgy, hogy észre sem nagyon veszed.
Egy esélyed van, futni fedezékbe.
Harci-, vagy azzá átalakított drónt a megfelelő fegyverrel minimum 500-1000 méter távolságban el kell intézni, különben túlélési esélyed az a megmaradt 5%.
Okoska törp.
2025-01-08 at 10:56
Gokhlayeh! A puska hatótávolsága,fácánra,vadkacsára,nyúlra,30-40 méter. De a sörétszemek,lőtávolsága,300-400 méter! Igaz,akkor már óriási,a szétterítettsége! De! Ha csak néhány sörétszemet kap a drón,és a rajta lévő robbanószerkezet,úgy,80-100 méter távolságból,akkor kilőhető,és aki kilőtte,annak is van esélye a túlélésre,főleg,ha fedezékben van,/lövészárok/,vagy csak a harckocsi tetején lévő csapóajtón dugja ki a puskáját.
Gokhlayeh
2025-01-08 at 10:09
@ Okoska törp
Ha egy sörétes puska hatótávolságáig megközelít egy drón, az esetek 95%-ában már késő.
Okoska törp.
2025-01-08 at 09:54
Szuper,de csak maximum 1 méter magasságig hatásos a cica. Trenírozni kellene,sólymokat, vagy sasokat,ők,a magasan repülő drónokat is levadásszák! De,miért nem használnak a katonák automata sörétes fegyvereket? Azzal a harckocsik fölött repülő drónokat úgy lőnék le,mint a vadkacsákat!
Joszdolfito Sztallerini
2025-01-08 at 09:35
Ezért az akcióért a cicát előléptették köz-cicából őrvezető-cicává!Abszolút megérdemelten.