Ötvenhárom évvel ezelőtt ezen a napon követték el a huszadik század minden bizonnyal leghírhedtebb politikai merényletét, amely azóta is számos összeesküvés-elmélet ihletője. Az ügy kivizsgálására összeállított bizottság – mely elnökéről, Earl Warren főbíróról kapta nevét – sokkal inkább a közvélemény gyors megnyugtatását, semmit a vitás és kényes kérdések pontos megválaszolását szolgálta. Számos zavaró tényt és körülményt figyelmen kívül hagytak, illetve igyekeztek jelentéktelennek beállítani. Összeállításunkban ezek közül igyekeztünk kiemelni a legfontosabbakat.
K.E.
A legnagyobb problémát a Warren-bizottság számára valószínűleg a leadott lövések számának és pályájának megállapítása okozta. A merényletet rögzítő filmfelvétel, és a tankönyvraktár hatodik emeletén talált három töltényhüvely „időben és számban meglehetősen szűk keretet jelentett”, így a bizottság megpróbálta a gombhoz varrni a kabátot. Mivel az egyik lövedék a felüljáró pillérénél csapódott be, könnyebben megsebesítve az egyik ott álló bámészkodót, csupán két golyóval „gazdálkodhattak” az elnököt és kormányzót ért 8 be-, illetve kimeneti sérülés összepárosításánál. Végkövetkeztetésként annyira jutottak, hogy az elnök végzetes fejsérülését okozó golyó mellett a maradék hét sérülésért egyetlen „mágikus golyó” a felelős.
Egy ember nem lőhetett ilyen gyorsan
Ezt a megállapítást mind a Kennedyt, mind a Connally kormányzót kezelő orvosok ellentmondóan fogadják, különösen annak fényében, hogy állítólag kifogástalan állapotban esik ki a kormányzó combjából, miközben a csuklójáról készült röntgenfelvételeken fémszilánkok maradványai láthatók, így nem származhattak ebből a lövedékből. Ugyanezen orvosok állítják, hogy az elnök nyakán bemeneti sebet láttak, amit kitágítva gégemetszést alkalmaztak, így a boncolás során már nem volt megállapítható a sérülés jellege. Amennyiben igazuk volt, úgy ez a lövés szemből érte Kennedyt, nem pedig a hátulról célzó Oswald fegyveréből. A boncoláson jelen levő Roy Kellerman, az elnöki testőrség egyik vezető beosztású tagja a Warren-bizottság számára meg is erősítette, hogy a patológusok nehezen boldogultak az elnököt ért golyók útjának megállapításával. A hátulról érkező lövedék pályáját nem tudták megállapítani, és eleinte arra következtettek, hogy a lövedék nem hagyta el a testet. Ugyanő állította, hogy az elnöki limuzin anyósülésénél ülve valóságos „golyózápor” zúdult rájuk, az első és második lövés pedig szinte azonnal követte egymást, amit meglehetősen sok tanú meg is erősített. Ha állításuk hiteles, ezt Oswald kézitöltős olasz puskájával lehetetlenség volt kivitelezni.
A marxista és az arisztokrata barátsága
George de Mohrenschildt az idő mulásával egyre kevésbé tagadta CIA-s kapcsolatát (fotó: whowhatwhy.org)
Az említett puskáról saját bevallása szerint semmit sem tudott az az FBI, amely amúgy a Szovjetunióból való visszaérkezése óta folyamatosan követte Oswaldot. Valószínűleg nem így volt ezzel a CIA, mivel George de Mohrenschildt, a nem is titkoltan titkosszolgálati kapcsolatokkal bíró üzletember személyében hirtelen barátra lelt a későbbi merénylő. De Mohrenschildt saját bevallása és Oswald feleségének vallomása szerint a gyerekszoba berendezésében segített a későbbi merénylőnek. A lepukkant környékeken, olcsó bérleményről olcsó bérleményre költöző, félművelt, fiatal marxista provokatőr és a több nyelven beszélő, ötvenes, antikommunista, nemesi származású egykori lengyel lovassági tiszt, később tehetős olajvállalkozó őszinte barátsága nagyjából annyira tűnik életszerűnek, mintha Dopemanhez Jankovics Marcell járna fel barátilag, rendbe tenni a gyerekszobát. De Mohrenschildtnek később kellemetlen percei is lesznek a bizottság előtti tanúvallomása során, hiszen a gigantikus hosszúságú interjú során sok kényes kérdésre úgy kellene felelnie, hogy azzal ne hozza kellemetlen helyzetbe az ügynökséget. Később, a hetvenes évek közepén már nem ennyire szemérmes, és céloz rá, hogy Oswald címét bizony a CIA közvetítette ki számára. 1977-ben a kongresszus újra vizsgálni kezdi az elnökgyilkosságot, beidézik a nyugdíjas bárót is, aki hirtelen inkább öngyilkos lesz.
Az FBI nem tudja, a CIA-t nem érdekli
Az mindenesetre már a Warren-bizottsági meghallgatáson kiderül, hogy fél évvel az elnökgyilkosság előtt felmerült köztük beszédtémaként: Oswald távcsöves puskájával vadászhatna „fasiszta” notabilitásokra. Utolsó találkozásukkor, 1963 áprilisában de Mohrenschildt viccesen meg is jegyzi Oswaldnak egy néhány nappal korábbi merényletkísérletre utalva, hogy miként hibázhatta el a dallasi szélsőséges fajvédő Edwin Walker tábornokot. Oswald láthatóan zavarba jön, és igyekszik elterelni a témát, a későbbi vizsgálatok pedig alátámasztják, hogy valóban az ő fegyverével lőttek rá a politikusra. Vajon de Mohrenschildt továbbította ezt az információt? A CIA-t tényleg nem érdekelte egy forrófejű marxista fiatal, aki láthatóan nagyon akarja, de nem nagyon tudja használni fegyverét?
James Hosty FBI-ügynök (balra), aki – állítása szerint felettesei parancsára – elégette Oswald anyagait a merénylet után (fotó: alchetron.com)
Az FBI-t – a CIA-vel ellentétben – biztosan nagyon érdekelte Oswald. Hazatérése után többször elbeszélgettek vele, de érdemleges következtetést nem tudtak levonni az ügyében. Ha ez a fokozott érdeklődésük igaz volt, figyelmüket bizonyára nem kerülte el az a tény, hogy Oswald meglepően hamar visszafizette azt a tetemes összeget, amelyet még a Szovjetunióban tartózkodva kapott az amerikai külügytől a hazautazása költségeinek fedezésére. A szerény keresetéből képtelen lett volna erre, ami már akkor szemet szúrhatott az FBI illetékeseinek. Ennek azért van különös jelentősége, mert Oswald a tartozás rendezéséig nem kaphatott útlevelet, és ennek hiányában nem tudta volna felkeresni a mexikóvárosi kubai és szovjet nagykövetségeket, amit viszont 1963 szeptemberében megtett. Ki dobhatta neki össze erre az akkoriban még elég komolynak számító majdnem ezer dollárt? Talán maga de Mohrenschildt? Ha az FBI ki is derítette ezt, azóta se kötötte a nyilvánosság orrára. Az elnökgyilkosság után az Oswalddal foglalkozó James Hosty ügynök felsőbb utasításra több, a merénylővel kapcsolatos dokumentumot és feljegyzést megsemmisített, állítólag azért, hogy ne hozza kellemetlen helyzetbe a testületet. Hogy pontosan mi lehetett bennük, arról csak találgatni lehet, Hosty szerint azonban természetesen semmi komoly. A testületnek így is elég kellemetlen lehetett az a tény – amit nem is próbáltak tagadni – hogy tudták, Oswald abban a tankönyvraktárban dolgozik, amely előtt az elnök konvoja elhalad majd. Ezt mégsem ítélték veszélyesnek, hiszen saját állításuk szerint semmit sem tudtak Oswald fegyvereiről és korábbi merényletkísérletéről.
Lee Harvey Oswald puskával pózol a hátsó kertben – állítólagos paranoid vonásai mellett valamiért sose mulasztotta el, ha alkalma volt provokálni. (fotó: cbsnews.com)
Náluk szerencsére ma már sokkal többet tudunk Oswald viselt dolgairól, így mindezek fényében jó néhány furcsa ellentmondás maradt, amelyeket azóta sem tudott feloldani a hivatalos vizsgálat. A Warren-bizottság igyekezett Oswaldot paranoid, magába forduló, és az FBI-tól betegesen rettegő személynek beállítani. Ilyen kórkép mellett nehezen magyarázható, hogy néhány hónappal a merénylet előtt Castro-barát röplapokat osztogat New Orleansban a USS Wasp repülőgép-hordozó matrózainak „Fair Play Kubáért Társaság” felirattal. 1963 Amerikájában az ilyesmi provokatívabb dolog volt, mint négerként a fehér piszoárjába csinálni. Néhány Castro-ellenes kubai emigráns hamar körbe is veszi, az ezután kitörő csetepaténak pedig a rendőrség vet véget. Oswald a fogdában különös módon azzal az FBI-jal akar kapcsolatot létesíteni, amelytől elvileg betegesen retteg. Egy rövid, természetesen azóta sem nyilvános interjú után szabadon is engedik. Ezután állítólag személyesen már nem érintkezik FBI-ügynökkel, pedig ők is keresik őt, és ő is őket.
(2. rész)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS