Politikai paródiára kezd emlékeztetni a Demokratikus Koalíció Vas megyei hanyatlása. Kilépések, másik városi alapszervezetbe való átigazolások után, létszámuk annyira lecsökkent, hogy lassan nincs aki képviselje. Miután tizenegyen léptek át a szombathelyi pártvezetéstől elhatárolódva a körmendi alapszervezetbe, három hónappal a választás előtt lecserélték a már korábban kiválasztott közös baloldali jelöltet egy olyan szombathelyi képviselőre, akit nem is ismernek a körmendiek. Ehhez képest valóban csak hab a tortán, hogy Gyurcsány pártjának korábbi körmendi választókerületi elnöke, Nagy Gábor nyilvánosan a jobbikos jelölt támogatására biztatott. Kerestük a legfrissebb DK botrányt kirobbantó Nagyot, de nem akart nyilatkozni. Valaki viszont küldött róla egy parádés videót szerkesztőségünknek.
Már az MSZP-DK országos pártvezetés tilitolija is mosolyogtató az utóbbi egy-két hónapban, pláne, hogy az együttes Juhász Péter is bekacsint a képbe, ezért mégis összeállni látszik egységféle a választásokra – legalább is ha áprilisig nem történik túl sok körmendihez hasonló eset.
Miközben egyfelől minden baloldali párt egyet ért abban, hogy egy közös jelöltnek lehetne némi esélye, most valahogy úgy állunk, hogy az MSZP, a DK és a Párbeszéd borult össze, az egyéni választókerületeket leosztották, de a listán nem közösködnek, itt Karácsony Gergely a miniszterelnök-jelölt, az LMP és Gémesi György új formációja az Új kezdet kettecskén akar kormányt váltani, Juhász Péter pedig a maga egyszázalékos pártjával az Együttel saját külön miniszterelnök-jelöltet állított Szigetvári Viktor személyében. Vona Gábor magabiztos továbbra is erős mint a sörecet, aki vallja, hogy egyedül is mindenkit lesöpör a pályáról. A Jobbik senkivel sem állna össze, miközben vele nem állna össze egy párt sem, legalább is vállaltan. Hódmezővásárhelyen például már biztos, hogy egy független jelölt lesz, aki mellé bizony a nagy baloldali pártok és a Jobbik is beáll. Ehhez képest vagy tragikomédia vagy taktika a körmendi jelöltállítás. A Vas megyei hármas számú választókerületben már ősszel megvolt a tuti közös jelölt, a példaértékű összefogás Mecseki Csaba kámi polgármester személyében, akit december utolsó napjaiban hirtelen lecseréltek. Most a biztos befutót, a baloldal körmendi reménységét Balogh Tibor szombathelyi önkormányzati képviselőben látják. Igaz, hogy őt jóformán senki sem ismeri Körmenden, de ez érdekli a DK körmendi alapszervezetét, amelyikben már gyakorlatilag nincs körmendi. Nagy Gábor korábbi választókerületi elnök Jobbik támogatása vagy egy őszinte DK és Gyurcsány hívő ember csalódása és kifakadása vagy okosan felépített, előre megtervezett taktika. Döntsék el önök.
A megfelelő ember
Az alábbi videókat e-mailben kaptuk. A mellékelt magyarázat úgy szól: “Íme Nagy Gábor, a körmendi botrány kirobbantója. A DK nem veszít a Jobbik nem nyer vele”. A 2013-14-ben készült felvételek állítólag korábban nyilvánosan elérhetőek voltak Nagy Gábor Facebook oldalán. Biztonság kedvéért, amikor próbáltunk nyilatkozatot kérni Nagy Gábortól, a videókra is rákérdeztünk burkoltan. Azt tudakoltuk, vállal-e még szereplést, például stihl fűrésszel sörösüveg bontást. Meglepődött a kérdésen, aztán azt mondta igen, de egyébként az nem stihl hanem egy másik típusú motoros fűrész volt. Íme:
A másik felvétel Nagy Gábor és DK-s barátai ének- és szövegíró képességéről valamint párt szeretetükről tesz tanúbizonyságot:
Bármelyik is igaz, mármint, hogy Nagy Gábor imádott pártjában való csalódása okozta kifakadását, akár egy előre eltervezett taktikus politikai akcióhoz asszisztált, a Demokratikus Koalíció reakciója mindenképp szagos. Gréczi Zsolt szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre még azt mondta, Nagy Gábor már nem fizet tagdíjat, ezért nem is párttag, a véleménye magánvélemény. Szombaton a párt rendezvényén már az került szóba, hogy megválnának a botrányt okozó vasi tagtársuktól.Pedig Nagy Gábornak korábban komoly respektje volt a pártban, nem csak választókerületi elnök, polgármester jelölt is volt, és Gyurcsány Ferenc személyesen kampányolt mellette, számtalan rendezvényen vettek részt közösen.
Vezető kép: Vas megyei DK-sok az előző kampányban, Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS