Levelet írt a nemzetközi evangéliumi-karizmatikus mozgalom vezetőinek az Európai Parlament Magyarországot érintő döntéséről és annak következményeiről Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze. A levelet teljes terjedelmében a Hetek pénteken megjelent száma közli, de a PestiSrácok.hu-hoz már most eljutottak részletek a dokumentumból. Levelében Németh Sándor azt írja a Sargentini-jelentésről, hogy az a hazugságoknak és a valóságnak olyan keveréke, amelynek szellemisége és célja egyaránt botrányos és elfogadhatatlan. A vezető lelkész szerint „Soros György és a háttérhatalmak más képviselői mindent megtesznek azért, hogy meghiúsítsák az antiglobalista, bevándorlásellenes, nemzeti és keresztény politikai erők megerősödését Európában”. Szerinte Orbán Viktor magyar miniszterelnök felvette a kesztyűt. „Ha Orbán feladná elveit, az ifjú osztrák kancellárhoz hasonlóan politikai szupersztár is lehetne belőle, de remélhetőleg ő a nehéz, keskeny utat választja jövőben is, ami az eljövendő új korszakba vezeti Magyarországot” – írta Németh Sándor.
Németh levelében kijelenti: bár 2019 májusában európai parlamenti választások lesznek, már most előre lehet látni azt is, hogy a választás után a szuverenisták és a globalisták közötti küzdelemnek nem lesz vége, a jövő alakulását pedig meg fogják határozni a két egymással szemben álló hatalom között a májusi választás után létrejövő erőviszonyok. Németh Sándor úgy látja: a jelenlegi Európai Unió még nem birodalom, de azzá válhat, illetve létrehozhatja annak fundamentumait, ráadásul már a közeljövőben.
A Hit Gyülekezete vezető lelkésze tájékoztatja a karizmatikus keresztény vezetőket, hogy a jövő Európájával kapcsolatban több elképzelés is megfogalmazódott az elmúlt években a bal- és jobboldalon álló politikai szereplők részéről. E nézetek közül – folytatódik a levél – a legnépszerűbbek azok, melyek a még erőteljesebb integrációban látják a bajok orvosolását. Ezt a koncepciót elsősorban a franciák és a németek képviselik, mert ez a struktúra az erős és nagy európai országok érdekeit szolgálná – teszi hozzá Németh Sándor, felhívva ugyanakkor a címzettek figyelmét arra is, hogy „főleg a kelet-európai tagországok azonban nem akarnak még erőteljesebb integrációt, hanem nemzeti önállóságuk megőrzését hangsúlyozzák, amelyet a nyugati országokkal való szoros és partneri együttműködés keretében képzelnek el”. Arra is emlékeztet: ezek az országok ragaszkodnak keresztény tradícióikhoz is, és emiatt szemben állnak a ultraliberalizmus kulturális forradalmával. Ez a kisebbségi csoport nemzetek, nemzetállamok Európájában szeretne a jövőben is élni, birodalmi fennhatóság nélkül”.
Sargentini torzít
A Sargentini-jelentésről szóló szavazás Németh Sándor szerint az egyes politikai erők kétféle európai jövőképpel kapcsolatos színvallása volt. Ami a jelentés tartalmát illeti, Németh Sándor szerint az „nagyon sok hazugságot, illetve olyan információkat tartalmaz, amelyeket a szerző arra használ fel, hogy a magyar valóságot torz és hamis színben tüntesse fel”. „A hazugságoknak és a valóságnak olyan keveréke a jelentés, amelynek szellemisége és célja egyaránt botrányos és elfogadhatatlan számomra” – fogalmazott Németh Sándor levelében. Ami a jelentésnek az általános emberi jogokkal kapcsolatos kritikáit illeti, Németh szerint azoknak „ugyan van némi valóságalapjuk, de az idevonatkozó kormányzati intézkedéseket mindenki a világnézete alapján ítéli jónak vagy rossznak”.
„Keresztényként helyesnek tartom, hogy az Orbán-kormány óta a magyar alaptörvényben a tradicionális házasság definíciója szerepel, és bár a hatalom minden polgár számára biztosítja, hogy szabadon megválaszthassa életmódját, a homoszexuális jogokkal kapcsolatban ugyanakkor mindmáig elutasítja az ultraliberális felfogást, és a hagyományos családokat részesíti támogatásban, nem engedélyezte a melegházasság különböző formáit” – írja a vezető lelkész levelében, majd hozzáteszi: „Nem tudok arról, hogy a hatalom bárkit is üldözött volna homoszexuális életvitele miatt. A keresztény egyházak szabadon hirdethetik Isten Törvénye és Evangéliuma alapján a kinyilatkoztatást és a megtérést minden olyan cselekedettel és életmóddal szemben is, melyeket Isten Igéje bűnnek, rossznak ítél.”
A vezető lelkész arra is emlékezteti levelének címzettjeit, hogy „Judith Sargentini egy holland zöld párt tagjaként harcos anticionista, vagyis a modern antiszemitizmus harsány képviselője, aki Izraelt apartheid államnak minősítette”.
Sorolva a jelentés Magyarországgal szembeni kritikáit, Németh így reagál az egyes pontokra: „Ismerve némiképpen az európai vallásszabadság és vallási közösségek jogi helyzetét, azt mondhatom, hogy az idevonatkozó magyar törvények – néhány jogos kritika és kifogás ellenére is – a legliberálisabb jogszabályok európai viszonylatban is.”
“Nem gyűrte maga alá a sajtót az Orbán-kormány”
A vezető lelkész szerint a média – a jelentésben szintén említett – problémája „európai probléma is, a magyar helyzettel kapcsolatban olyan kritikák hangzanak el, melyeket minden európai országról el lehet mondani”. „Ez persze nem jelenti azt, hogy a magyar média helyzetével kapcsolatban ne lennének érvényes bírálatok; a képmutatás és az elfogultság okozza a jelentésben található kifogásokkal szembeni ellenszenvet” – szögezi le Németh Sándor. „Arról azonban nem lehet beszélni – számos érdeksérelem dacára sem -, hogy felszámolta volna a szólásszabadságot, vagy a teljes sajtót maga alá gyűrte volna”.
Ami a jelentésnek a magyarországi korrupcióval kapcsolatos megállapításait illeti, Németh Sándor úgy fogalmaz: „bár a korrupció jelen van hazánkban is, a vita ezzel kapcsolatban arról szól a magyar közéletben, hogy rendszerszintű vagy csak járulékos kísérője-e az Orbán-kormányzásnak”.
Merkel katonai megszállás alá helyezné Magyarországot
A vezető lelkész szerint a már említett két Európa-koncepció között szeptember elején kezdődött el a nyílt összetűzés újabb fejezete. Ennek az összetűzésnek az egyik fő frontvonala a határőrizet kérdése. Németh Sándor úgy véli:
Magyarország déli határa nemcsak az államunknak, hanem az EU-nak is határa, tehát így kikerülne az ország határának őrzése saját, demokratikusan megválasztott kormányának kezéből. Merkel így akarja biztosítani a tömegméretű legális migrációt Európába, a migránsok beengedésében és elosztásában is európai központi hatalom döntene, vagyis német dominancia alá helyezné a bevándorláspolitikát is. Gyakorlatilag ez a döntés az országunkat katonai megszállás alá helyezné, és gyarmati helyzetbe taszítaná, mert ha az országba történő be- és kiutazásokat nemzetközi határőrség ellenőrizné, az a magyar államhatár megszűnését jelentené.
A Hit Gyülekezete vezetője szerint „a szuverén Európa létrehozása érdekében a németek és a franciák nagyon agresszív kampányt indítottak el a napokban a nemzeti önállóságukhoz ragaszkodó országokkal, illetve az ezt hirdető nyugati, szélsőjobboldalinak titulált pártokkal szemben”. „Ez a kampány nem nélkülözi a hazug vádaskodásokat, zsarolásokat és a megfélemlítést sem, stílusa a szovjet bolsevik uralomra emlékeztet” – írja Németh Sándor.
„A vasfüggöny lerombolása után a kelet-európai országok nem azért csatlakoztak az unióhoz, hogy a szovjet után egy másik birodalom alattvalói vagy provinciái legyenek” – teszi hozzá a vezető lelkész, aki szerint „a Nyugat szabadságot és jólétet ígért a csatlakozóknak, ennek fejében a fejlett Nyugat azt kérte, hogy a kommunista Szovjetunió megszállása alól felszabadult országok nyissák meg a piacaikat előttünk, amit naivan és néha felelőtlenül meg is tettek ezek az országok”. „A “mézesévek” után azonban e törékeny és sok gyarlóságot magukon viselő, de formálódó, zsenge demokráciákra a sarokból elővett vaspálca lesújtott a napokban” – értékeli az elmúlt időszak fejleményeit Németh Sándor.
Soros ukázát elkezdték végrehajtani
A vezető lelkész szerint „Soros György és a háttérhatalmak más képviselői mindent megtesznek azért, hogy meghiúsítsák az antiglobalista, bevándorlásellenes, nemzeti és keresztény politikai erők megerősödését Európában, és ehhez most az európai jobboldali pártokban partnerekre leltek”. Németh Sándor úgy véli: „az elmúlt hetek eseményei azt jelzik, hogy Soros hálózatának emberei – vezető politikusoktól a civilekig – precízen és szorgalmasan nekiláttak ennek az ukáznak a végrehajtásához”.
„Nyilvánvaló lett az, hogy a szuverén Európa létrehozásának szükségességét tűzte zászlajára a liberális és a német politikai elit, ezzel fognak kampányolni, erről fognak győzködni bennünket májusig” – írja az európai parlamenti választás kampányáról Németh Sándor.
„A liberálisok Európa-képének erkölcsi tartalma szemben áll Isten törvényével, így az EU-parlamenti választás kampányának a keresztények azért sem lehetnek passzív elszenvedői, mert hitvédelmi feladat megakadályozni olyan hatalmi rendszer létrejöttét az unióban, amely rá akarja kényszeríteni a tagországokra a melegházasságot, áltudományos gender-elméleteket, az abortusz liberalizációját, a soft drogok legalizálását, a kötelező menekültkvótákat és minden olyasmit, ami ellentétes a zsidó-keresztény kinyilatkoztatással” – értékeli a helyzetet a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, aki szerint „Orbán Viktor magyar miniszterelnök ezekkel szemben vette fel a kesztyűt, s lett a nyugati elitklub előtt persona non grata és első számú közellenség”.
„Ha Orbán feladná elveit, az ifjú osztrák kancellárhoz hasonlóan politikai szupersztár is lehetne belőle, de remélhetőleg ő a nehéz, keskeny utat választja jövőben is, ami az eljövendő új korszakba vezeti Magyarországot” – zárta a világméretű karizmatikus keresztény mozgalom vezetőinek írott véleményét Németh Sándor.
Vezető fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS