
Levelet írt a nemzetközi evangéliumi-karizmatikus mozgalom vezetőinek az Európai Parlament Magyarországot érintő döntéséről és annak következményeiről Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze. A levelet teljes terjedelmében a Hetek pénteken megjelent száma közli, de a PestiSrácok.hu-hoz már most eljutottak részletek a dokumentumból. Levelében Németh Sándor azt írja a Sargentini-jelentésről, hogy az a hazugságoknak és a valóságnak olyan keveréke, amelynek szellemisége és célja egyaránt botrányos és elfogadhatatlan. A vezető lelkész szerint „Soros György és a háttérhatalmak más képviselői mindent megtesznek azért, hogy meghiúsítsák az antiglobalista, bevándorlásellenes, nemzeti és keresztény politikai erők megerősödését Európában”. Szerinte Orbán Viktor magyar miniszterelnök felvette a kesztyűt. „Ha Orbán feladná elveit, az ifjú osztrák kancellárhoz hasonlóan politikai szupersztár is lehetne belőle, de remélhetőleg ő a nehéz, keskeny utat választja jövőben is, ami az eljövendő új korszakba vezeti Magyarországot” – írta Németh Sándor.
Németh levelében kijelenti: bár 2019 májusában európai parlamenti választások lesznek, már most előre lehet látni azt is, hogy a választás után a szuverenisták és a globalisták közötti küzdelemnek nem lesz vége, a jövő alakulását pedig meg fogják határozni a két egymással szemben álló hatalom között a májusi választás után létrejövő erőviszonyok. Németh Sándor úgy látja: a jelenlegi Európai Unió még nem birodalom, de azzá válhat, illetve létrehozhatja annak fundamentumait, ráadásul már a közeljövőben.
A Hit Gyülekezete vezető lelkésze tájékoztatja a karizmatikus keresztény vezetőket, hogy a jövő Európájával kapcsolatban több elképzelés is megfogalmazódott az elmúlt években a bal- és jobboldalon álló politikai szereplők részéről. E nézetek közül – folytatódik a levél – a legnépszerűbbek azok, melyek a még erőteljesebb integrációban látják a bajok orvosolását. Ezt a koncepciót elsősorban a franciák és a németek képviselik, mert ez a struktúra az erős és nagy európai országok érdekeit szolgálná – teszi hozzá Németh Sándor, felhívva ugyanakkor a címzettek figyelmét arra is, hogy „főleg a kelet-európai tagországok azonban nem akarnak még erőteljesebb integrációt, hanem nemzeti önállóságuk megőrzését hangsúlyozzák, amelyet a nyugati országokkal való szoros és partneri együttműködés keretében képzelnek el”. Arra is emlékeztet: ezek az országok ragaszkodnak keresztény tradícióikhoz is, és emiatt szemben állnak a ultraliberalizmus kulturális forradalmával. Ez a kisebbségi csoport nemzetek, nemzetállamok Európájában szeretne a jövőben is élni, birodalmi fennhatóság nélkül”.
Sargentini torzít
A Sargentini-jelentésről szóló szavazás Németh Sándor szerint az egyes politikai erők kétféle európai jövőképpel kapcsolatos színvallása volt. Ami a jelentés tartalmát illeti, Németh Sándor szerint az „nagyon sok hazugságot, illetve olyan információkat tartalmaz, amelyeket a szerző arra használ fel, hogy a magyar valóságot torz és hamis színben tüntesse fel”. „A hazugságoknak és a valóságnak olyan keveréke a jelentés, amelynek szellemisége és célja egyaránt botrányos és elfogadhatatlan számomra” – fogalmazott Németh Sándor levelében. Ami a jelentésnek az általános emberi jogokkal kapcsolatos kritikáit illeti, Németh szerint azoknak „ugyan van némi valóságalapjuk, de az idevonatkozó kormányzati intézkedéseket mindenki a világnézete alapján ítéli jónak vagy rossznak”.
„Keresztényként helyesnek tartom, hogy az Orbán-kormány óta a magyar alaptörvényben a tradicionális házasság definíciója szerepel, és bár a hatalom minden polgár számára biztosítja, hogy szabadon megválaszthassa életmódját, a homoszexuális jogokkal kapcsolatban ugyanakkor mindmáig elutasítja az ultraliberális felfogást, és a hagyományos családokat részesíti támogatásban, nem engedélyezte a melegházasság különböző formáit” – írja a vezető lelkész levelében, majd hozzáteszi: „Nem tudok arról, hogy a hatalom bárkit is üldözött volna homoszexuális életvitele miatt. A keresztény egyházak szabadon hirdethetik Isten Törvénye és Evangéliuma alapján a kinyilatkoztatást és a megtérést minden olyan cselekedettel és életmóddal szemben is, melyeket Isten Igéje bűnnek, rossznak ítél.”
A vezető lelkész arra is emlékezteti levelének címzettjeit, hogy „Judith Sargentini egy holland zöld párt tagjaként harcos anticionista, vagyis a modern antiszemitizmus harsány képviselője, aki Izraelt apartheid államnak minősítette”.
Sorolva a jelentés Magyarországgal szembeni kritikáit, Németh így reagál az egyes pontokra: „Ismerve némiképpen az európai vallásszabadság és vallási közösségek jogi helyzetét, azt mondhatom, hogy az idevonatkozó magyar törvények – néhány jogos kritika és kifogás ellenére is – a legliberálisabb jogszabályok európai viszonylatban is.”

“A Sargentini-jelentés szellemisége és célja botrányos és elfogadhatatlan” – írja Németh Sándor. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
“Nem gyűrte maga alá a sajtót az Orbán-kormány”
A vezető lelkész szerint a média – a jelentésben szintén említett – problémája „európai probléma is, a magyar helyzettel kapcsolatban olyan kritikák hangzanak el, melyeket minden európai országról el lehet mondani”. „Ez persze nem jelenti azt, hogy a magyar média helyzetével kapcsolatban ne lennének érvényes bírálatok; a képmutatás és az elfogultság okozza a jelentésben található kifogásokkal szembeni ellenszenvet” – szögezi le Németh Sándor. „Arról azonban nem lehet beszélni – számos érdeksérelem dacára sem -, hogy felszámolta volna a szólásszabadságot, vagy a teljes sajtót maga alá gyűrte volna”.
Ami a jelentésnek a magyarországi korrupcióval kapcsolatos megállapításait illeti, Németh Sándor úgy fogalmaz: „bár a korrupció jelen van hazánkban is, a vita ezzel kapcsolatban arról szól a magyar közéletben, hogy rendszerszintű vagy csak járulékos kísérője-e az Orbán-kormányzásnak”.
Merkel katonai megszállás alá helyezné Magyarországot
A vezető lelkész szerint a már említett két Európa-koncepció között szeptember elején kezdődött el a nyílt összetűzés újabb fejezete. Ennek az összetűzésnek az egyik fő frontvonala a határőrizet kérdése. Németh Sándor úgy véli:
Magyarország déli határa nemcsak az államunknak, hanem az EU-nak is határa, tehát így kikerülne az ország határának őrzése saját, demokratikusan megválasztott kormányának kezéből. Merkel így akarja biztosítani a tömegméretű legális migrációt Európába, a migránsok beengedésében és elosztásában is európai központi hatalom döntene, vagyis német dominancia alá helyezné a bevándorláspolitikát is. Gyakorlatilag ez a döntés az országunkat katonai megszállás alá helyezné, és gyarmati helyzetbe taszítaná, mert ha az országba történő be- és kiutazásokat nemzetközi határőrség ellenőrizné, az a magyar államhatár megszűnését jelentené.
A Hit Gyülekezete vezetője szerint „a szuverén Európa létrehozása érdekében a németek és a franciák nagyon agresszív kampányt indítottak el a napokban a nemzeti önállóságukhoz ragaszkodó országokkal, illetve az ezt hirdető nyugati, szélsőjobboldalinak titulált pártokkal szemben”. „Ez a kampány nem nélkülözi a hazug vádaskodásokat, zsarolásokat és a megfélemlítést sem, stílusa a szovjet bolsevik uralomra emlékeztet” – írja Németh Sándor.
„A vasfüggöny lerombolása után a kelet-európai országok nem azért csatlakoztak az unióhoz, hogy a szovjet után egy másik birodalom alattvalói vagy provinciái legyenek” – teszi hozzá a vezető lelkész, aki szerint „a Nyugat szabadságot és jólétet ígért a csatlakozóknak, ennek fejében a fejlett Nyugat azt kérte, hogy a kommunista Szovjetunió megszállása alól felszabadult országok nyissák meg a piacaikat előttünk, amit naivan és néha felelőtlenül meg is tettek ezek az országok”. „A “mézesévek” után azonban e törékeny és sok gyarlóságot magukon viselő, de formálódó, zsenge demokráciákra a sarokból elővett vaspálca lesújtott a napokban” – értékeli az elmúlt időszak fejleményeit Németh Sándor.

Akcióban Soros Györgyék, a hálózat felpörgött. AFP PHOTO / POOL / OLIVIER HOSLET (Photo credit should read OLIVIER HOSLET/AFP/Getty Images)
Soros ukázát elkezdték végrehajtani
A vezető lelkész szerint „Soros György és a háttérhatalmak más képviselői mindent megtesznek azért, hogy meghiúsítsák az antiglobalista, bevándorlásellenes, nemzeti és keresztény politikai erők megerősödését Európában, és ehhez most az európai jobboldali pártokban partnerekre leltek”. Németh Sándor úgy véli: „az elmúlt hetek eseményei azt jelzik, hogy Soros hálózatának emberei – vezető politikusoktól a civilekig – precízen és szorgalmasan nekiláttak ennek az ukáznak a végrehajtásához”.
„Nyilvánvaló lett az, hogy a szuverén Európa létrehozásának szükségességét tűzte zászlajára a liberális és a német politikai elit, ezzel fognak kampányolni, erről fognak győzködni bennünket májusig” – írja az európai parlamenti választás kampányáról Németh Sándor.
„A liberálisok Európa-képének erkölcsi tartalma szemben áll Isten törvényével, így az EU-parlamenti választás kampányának a keresztények azért sem lehetnek passzív elszenvedői, mert hitvédelmi feladat megakadályozni olyan hatalmi rendszer létrejöttét az unióban, amely rá akarja kényszeríteni a tagországokra a melegházasságot, áltudományos gender-elméleteket, az abortusz liberalizációját, a soft drogok legalizálását, a kötelező menekültkvótákat és minden olyasmit, ami ellentétes a zsidó-keresztény kinyilatkoztatással” – értékeli a helyzetet a Hit Gyülekezete vezető lelkésze, aki szerint „Orbán Viktor magyar miniszterelnök ezekkel szemben vette fel a kesztyűt, s lett a nyugati elitklub előtt persona non grata és első számú közellenség”.
„Ha Orbán feladná elveit, az ifjú osztrák kancellárhoz hasonlóan politikai szupersztár is lehetne belőle, de remélhetőleg ő a nehéz, keskeny utat választja jövőben is, ami az eljövendő új korszakba vezeti Magyarországot” – zárta a világméretű karizmatikus keresztény mozgalom vezetőinek írott véleményét Németh Sándor.
Vezető fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
gesztenye
2018-09-21 at 19:13
Az osztrák kancellár nagy öngólt rúgott ellenünk, szerintem ő mar nyomokban sem politikai szupersztár! Nyilvan májusra megint fordul nála a kocka, és hirtelen migransellenes lesz a szavazatok miatt… gyomorforgató, amit csinál.
Nemeth Sándornak sajnos teljesen igaza van, azt kellene jol latni mindenkinek, hogy MI kellettünk az eus szemétdomra és nem fordítva. Erről szól a nekünk dobott alamizsna. És senki se felejtse el, hogy a eu valojában kétsebesseges Európában gondolkodik. És a gázpedált nem miattunk fogják benyomni…
Szabo Imre
2018-09-21 at 09:39
Kedves Olszal1 on is es tobb hazank lanyai fiai is, akik magyar honban notek fol es tanultak Magyar nyelvet, nem beszelnek es nem irnak tisztan magyarul, a beszedjukben irasukban sok az idegen szo, foleg Angol, itt a leveleben is irja, hogy( mi motivalhatja ) ez nincs a Magyar nyelvben,= angolul – motivation -kiejtve- ang-motiveso”n, Magyarul serkentes,
de vannak meg rengeteg idegen szavak,Kerem a Magyar embereket hogy tanuljanak mar meg Magyarul beszelni es irni.
aladin
2018-09-21 at 07:39
Csak az érthetettlen, hogy ezt a Németh Sándor álltal irt cikket miért nem emliti meg a Népszava és föleg az ATV. de ha a kormány gyalázásárol szolna a cikk, ez lenne az elsö.
kovács
2018-09-20 at 16:05
NEM uszitanak ? Te akkor a szaharai atv TV nézed? Szerintem nagyon Információ mentes közegekben éled az életed!A német Sajtó is írta ami Ti itt atv ben is hazugásnak tituláltok !Merkel nyilatkozata a “Frontex”- el kapcsolatban Német Sajtó TV!Faketén a fehéren az 100% állt amit Orbán állitott!De a Magyar “atv TV” 99,99% hivök és követök még azt sem tudják,hogy mi ez a “Frontex”Az EU általl ” határvédö tárnruhába öltöztetett “Migrans csempészek!A tevékenységük idáig “Frontex hajokkal” a Libia partok közeléböl a Mingránsokat Olasz EU szárazfölre csempészni! Igy védték a határokat!Ès a Brüssel mafia közben renszeresen ugatott ellenünk a “Szolidáris”elosztásról! Sorry nek tek ez a bajotok NIVITÀS és való világ ismeretének a hiánya!
túródóra
2018-09-20 at 13:46
Szép,szép!de nincs hatalom a kezükben,örülök a kiállásnak,de kétségeim vannak,hogy ezt a piszkos globálhordát valaki is legyőzné.Nagyon szeretném,de iszonyatosan nyomaszt a nyomulásuk!
gyurcsanyiviktor
2018-09-20 at 15:02
Kedves túródóra, ne legyenek illúziói, az ön által piszkos globálhordának nevezett söpredék mindenhol jelen van az életünkben. Nem csak az ellenség (nem ellenzék) között, hanem szép számmal a polgári oldal tagjai között is, akár a legmagasabb szinteken. Legtöbbjük nem is tudta mire vállalkozik, amikor tagságot vállalt olyan “intézményekben” mint a szabadkőművesség, az ezekhez kötődő látszólag polgári és kereskedelmi érdekcsoportok, de beépültek az egyházak tagjai közé is (főleg a hasonló szektákba) ahol zsarolással – kinek nincs kisebb vaj a fején -, fenyegetéssel tartják benn és ahol egyszer kérnek majd valamit tőle az anyagi juttatások és jóléte fejében. Hát ez a világ így működik …
antilibsi
2018-09-20 at 13:09
A mutti sokat tanult hitlertől.
Zamatowszkij
2018-09-20 at 13:08
Teljesen egyetértek a lelkész véleményével és bízom benne, hogy a 2019-es EU-s választás komoly fordulatot hoz majd. Orbán Viktort egy demokratikus választáson szavazták meg az ország vezetőjének. Csak annyi a bűne, hogy a saját nemzete érdekeit védi egy EU-s, bürokratikus ál-hatalommal szemben. Bár a korrupción még bőven van mit változtatnia a kormánynak, az országot elítélő jelentés állításai, forrásai komolytalanok, csak vádaskodás.
olszal
2018-09-20 at 13:04
Nem kellene ennyire dramatizálni a helyzetet.
Benne Németh Sándor véleményével.
Ő elmondta,az újságíró lejegyezte, de amit mondott az a magyarok és zsidók részére ismérvadó lehet(ne).
Amúgy csak hozzáteszem,anno nem a magyarok vitették el a zsidókat a táborokba, hanem a Hitler barát nyilasok. Akik között 1945 után nagyon sok kommunista volt…
És a kiszabadult zsidókkal együtt írtották a keresztény embereket, mondván, hogy az egész magyar keresztény társadalom a bűnös.A mai napig fizetjük a jóvátételt. Miért is?
kakuk marci
2018-09-20 at 13:00
Köszönet Nemeth Ur remelem levele Nemetorszagba is eljut.
Sajnos itt az Evangeliumi-karizmatikus mozgalom vezetöi raszorulnak
egy ilyen helyzet felvilagosito levelre, mert ahogy en azt
latom csak a sötetben tapogatoznak.
gyurcsanyiviktor
2018-09-20 at 12:47
El sem merem képzelni, Orbán mit ígérhetett a zsidó államnak, ha már ez a judeofil “kedves vezető” is kiállt Orbán mellett. Ezzel Jahve előtt valószínűleg kárhozatra ítéltette az egész szektáját.
Mottó: nincs ingyen ebéd
Gyenes Ágnes
2018-09-20 at 12:38
Nem hittem…volna róla–pláne merőben más az ATV-jének a muzsikája….
DE—–kap tőlem egy esélyt—
HISZEN—navracsicsról SEM GONDOLTAM VOLNA ÁLMOMBAN SEM ,AHOGY MOST KUSSOL—SZÉGYELJE MAGÁT MÉLYSÉGESEN…. !!!!!!!
gyurcsanyiviktor
2018-09-20 at 13:07
Kedves Ágnes, részben egyetértek.
Az emberek változnak. Talán megoldás lenne, ha minden szabadkőműves, illuminátus és egyéb hasonló erőszakszervezet tagjait ÖRÖKRE kizárnák a nyilvános politizálásból. De az ÖSSZESET !
Az atv pedig nem változik majd lényegesen. A kedves vezető megfizette az árat, így a tv maradhat és mételyezhet tovább szabadon.
buddy
2018-09-20 at 12:09
” „Magyarország déli határa nemcsak az államunknak, hanem az EU-nak is határa, tehát így kikerülne az ország határának őrzése saját, demokratikusan megválasztott kormányának kezéből. Merkel így akarja biztosítani a tömegméretű legális migrációt Európába, a migránsok beengedésében és elosztásában is európai központi hatalom döntene, vagyis német dominancia alá helyezné a bevándorláspolitikát is. Gyakorlatilag ez a döntés az országunkat katonai megszállás alá helyezné, és gyarmati helyzetbe taszítaná, mert ha az országba történő be- és kiutazásokat nemzetközi határőrség ellenőrizné, az a magyar államhatár megszűnését jelentené”.
– Németh Sándor vezetőlelkész tökéletesen látja a helyzetet, valamint a miniszterelnök állítását, hogy “Brüsszel a kapukulcsot venné el” nemcsak a lelkész szavai, hanem maga azon Európai Uniós rendelet támasztja szószerint alá, mely létrehozta a Frontexet.
Ugyanis az uniós rendelet egyike kimondja, hogy veszély esetén nem a tagállam, hanem a Frontex ügynökség rendelkezhet az adott tagállam határa felett, mind technikai mind a katonákat illetően, akiket a Frontex biztosítana, és a Frontex döntené el, milyen akciót szükséges végrehajtani, az EU így foglalta 2016-ban törvénybe.
Ennek pontos interpretációját, úgy tűnik csak Orbán Viktor értette meg.
Bárki részére elérhető a törvény az interneten.
Katalin
2018-09-20 at 12:01
Nem fél, hogy az ATV ben megkövezik!
Vagy bízik, hogy nekik több pénzük van, mint Soroséknak, vagy esetleg fél.
Fehér Anna
2018-09-20 at 11:57
Meglepett, és igen, hol vannak a történelmi egyházaink?
ERDŐ PÉTER ÚR, ÖNNEK NINCS VÉLEMÉNYE?
ENGEM, MINT KATOLIKUST NAGYON ÉRDEKELNE.
zsuzsa.kis
2018-09-20 at 11:48
Az ATV-ben minden vasárnap reggel a Krisztusi tanokat,a keresztény magatartás mibenlétét taglalják,ugyanakkor minden hétköznap kétpofára fröcsögnek,csúsztatnak és a jól bejáratott garnitúrával értékeli a kormányzati munkát. Az ilyen álszent “okosok” is alaposan hozzájárulnak az ájtatoskodó,szemforgató magatartásukkal ahhoz, hogy minden jóérzésű ember elforduljon, nemcsak a délutáni habzószájas dumáktól,hanem a vidám vasárnapoktól is!
Benedek Károly
2018-09-20 at 11:04
A Katolikus Egyház sunyít?!
ERDŐ PÉTER, TE IS A SÁTÁN PÁPÁJÁNAK, VATIKÁNI FLETÓNAK A LÁBA KAPCÁJA VAGY, HOGY LAPÍTASZ?!
honvédő
2018-09-20 at 12:36
Erdő Péter nem beszélhet olyan szabadon, mint Németh Sándor.
Egyébként pedig kinek hiányzik, hogy a pápa leváltsa Erdő Pétert, akit még a korábbi pápa nevezett ki és egy olyan bíborost tegyen a helyébe, aki Ferenc pápa ideológiai hasonmása? Szerintem senkinek.
gyozo2018
2018-09-20 at 11:01
Varga Arnold (fb)!
Ne bitorold a nemzeti színünket. Az ATV-t ne mosdasd.
Németnek elemi érdeke a zsidók figyelmét felhívni, mert az ő érdekük is ez.
2019-ben lesz az olimpiájuk Budapesten. Tömegesen jönnek és fognak idejönni ennek az ürügyén.
Benedek Károly
2018-09-20 at 10:48
Ugyanaz a háttér hatalom, mint Hitler idejében.
Nem akartuk kiirtani a zsidókat, hát 44. 3.19.ben megszállták Magyarországot, kineveztek egy Szálasit.
A 3 birodalom = Európai Egyesült Államok.
Most is ezt akarják, csak egész Magyarországot, az egész Európát akarják kivégezni.
Jobbkezes
2018-09-20 at 10:12
Ezt még föltétlen hozzá szeretném tenni: helyzetelemzése tökéletes.Nem megfoghatatlan lózungok, hanem konkrét tények s érvek.
Jobbkezes
2018-09-20 at 10:11
Tökéletesen igaza van Németh Sándor úrnak, minden szavával egyet lehet érteni. Bátor, becsületes kiállás hazánk, és demokratikusan megválasztott kormányfője mellett.
Remélem az ATV is magáévá teszi bölcs gondolatait, s aszerint is fog műsorokat csinálni ill. vezetni. / bár ebbe nem vagyok biztos/
Skolik László
2018-09-20 at 10:08
Hogy írta Petőfi? (nem pontosan idézem): mit nem beszél az a német…
… a qrva anyját…
Gedee
2018-09-20 at 10:04
MAGYAROK!
Elég volt a führerből Elég volt a merklelből!!!
A BUND MIATT MEGFIZETTÜK MÁR A HADISARCOT ÖRÖKRE!
EL A KEZEKKEL MAGYARORSZÁGTÓL!
Tahi László
2018-09-20 at 10:01
Miért tud ő megszólalni, a történelmi egyházak vezetői meg lapítanak mint az a bizonyos a fűben?
Ez egy tökös ember, nem hittem volna, hogy valaha ezt leírom, de nagy respekt, Németh úr!
zeusz
2018-09-20 at 09:59
Nagyon meglepődtem.Gratulálok Németh úr!!! Csak így tovább.Ön szívemből szólt.
Cirrmurr a kandur :-)
2018-09-20 at 09:58
Egyértelmű világos állásfoglalás .A német vezetés sajnos nem bír szakítani az Übermensch mentalitással , minden más államot így a Magyarokat is másodrangú alájuk rendeltként kezeli. Megsértődnek ha bármit önállóan mer dönteni egy EU-s állam. A német führerek még mindig parancsokat osztogatnak…reméljük a befogadott arab haverjaik majd kijózanítják őket ugyanis ők irányíthatatlanok a németek számára. Gratulálok Németh Sándornak ezért az igaz magyar kiállásért!
aladin
2018-09-20 at 09:52
Nagyon szép hozzászolás Németh Sándortól, ezek után én is nézem vasárnaponként a hit gyülekezeti müsort. Sanyi köszönjük.
olszal
2018-09-20 at 09:37
Ott a fia a vezér…mármint az ATV-ben.
Érdekes írás,vajon mi motiválhatja ennek megírására Németh Sándor urat?
Viszont, most az un. történelmi egyházakon a sor…katolikus,evangélikus, református…és a többi kisegyház.Mondom én, nem azoknak kellett volna először a Szargentini ügy miatt megszólítaniuk Európai közösségeiket?Hogy ne csak a pénzért tartsák a markukat ugyebár!
Szégyelljék magukat, mert egy nem történelmi egyház vezetője kezdett el a polemizálni magyar emberek, a magyar társadalom érdekében…
Annak ellenére köszönöm Németh tiszteletes úr nyílt kiállását egyháza nevében a magyar társadalom érdekében,hogy nem vagyok tagja közösségüknek.És egyúttal szégyenlem református mivoltomat…
Geri
2018-09-20 at 12:00
A hit motiválja nem pénz! Az irigy ember csak azt látja pénz pénz pénz…. oh te balgatag ember!
Te nem bírnád 1 napig sem NS helyében azt a lejárató kampányt vagy karaktergyilkosságot amit ellene folytatnak balliberális vagy álszent emberek.
Sándor egy sikeres ember! Én csak azt tudom mondani, magamról, Sándorról és sokak másokról, hogy aki Áldja Izraelt az maga is Áldott lesz! Ez a hit, ez a remélt dolgoknak a valósága! A pénz meg egy kellék, de szükséges hogy fordítsunk az emberek 50 éves kommunista felfogásának és gondolkodásmódjában és a társadalmat előrébb vigyük!
Sorsdöntő évek jönnek, a Biblia próféciák beteljesedésének újabb fejezetében élünk, NE LÉGY VESZTESE ENNEK A VÁLTOZÁSNAK – mert sokan vannak azok akik a gyehennára mennek. A Többség mindig a pusztulást választja és a tudás sem árt vagy a történelem ismeret, hogy ezen ideológiák, vagy az EU birodalmak – Római jogfolytonosság következménye mihez vezetett!
Szabo Imre
2018-09-21 at 09:37
Kedves Olszal1 on is es tobb hazank lanyai fiai is, akik magyar honban notek fol es tanultak Magyar nyelvet, nem beszelnek es nem irnak tisztan magyarul, a beszedjukben irasukban sok az idegen szo, foleg Angol, itt a leveleben is irja, hogy( mi motivalhatja ) ez nincs a Magyar nyelvben,= angolul – motivation -kiejtve- ang-motiveso”n, Magyarul serkentes,
de vannak meg rengeteg idegen szavak,Kerem a Magyar embereket hogy tanuljanak mar meg Magyarul beszelni es irni.
Andrea
2018-09-20 at 09:20
Ezzel hogy tud elszámolni az ATV-nek? Mert, hogy rapportra megy, az biztos! Meglátjuk, hogy a “haladók” mit csinálnak most. 😀
Brazovics János Pál
2018-09-20 at 09:30
Igen.!? Mert az ATV, meg Gréczy bizony ezzel kapcsolatban elég hitelrontó.
A Hetek, meg az ATV egy kalap alatt, meglehetősen ellentmondásos.
gyozo2018
2018-09-20 at 11:30
Az ATV az ő tulajdona. Kihez menne rapportra?
Andrea
2018-09-20 at 09:18
Hű, bevallom, ezt nem hittem volna! Ezek után, magamba nézek és önkritikát gyakorlok. Köszönet illeti meg Németh Sándort, hogy ennyire egyértelmű, rövid és megkérdőjelezhetetlenül kiállt Magyarország, a magyarok és a kereszténység mellett.
gyozo2018
2018-09-20 at 11:22
Azért ne siesd el azt az önkritikát.
Németh nem a magyarokért aggódik.
Galamb
2018-09-20 at 17:46
Így igaz, a pillanatnyi izraeli érdek egybeesés miatt állt Orbán oldalára. Azért Hack Péter, korábbi szdsz-es főkorífeus is kinyithatná a száját! A Soros-gépezet belső működéséről szívesen hallanék tőle pár autentikus információt.
bugajakab
2018-09-23 at 17:16
az összes gyereke az Atv-ben dolgozik. A lánya cége 51%-ban tulajdonosa az Atv-nek, amit hívő vállalkozók vettek meg azzal, hogy visszakapják a pénzüket…a mai napig kapják…..stb.
Naprózsa
2018-09-20 at 16:25
Nem kell azért megtérni a Hit Gyülekezete kebelére. Bár igaz amit Német megfogalmazott, de semmi más motivációja nincs mögötte csak, hogy félti a bőrét.
Az iszlám minden kisegyházat és álkeresztény szektát meg fog szüntetni és csak az ortodox meg a pápista vallást fogja engedélyezni. A német evangélikusok is ezért nyalnak be a muszlimoknak ezerrel, hogy ők kimaradjanak a felszámolásból.
A muszlimok azután két alternatívát terveznek felajánlani az összes európainak: Vagy áttér másodrangú(!) – vagyis csökkentett jogú – muszlimmá, vagy katolikus avagy ortodox egyházba lép be, ahol majd ők felügyelik és nevezik ki a papokat.
Ateizmus és egyéb vallási tanok törölve, mert céljuk a totális elmekontroll.
Német Sándor jó érzékkel tudja ezt, s azt is, hogy az Euro-kalifátusban őt és hűséges híveit azonnal ki fogják végezni.
Kalocsai Rózsa
2018-09-20 at 20:46
Kedves Naprózsa! Az iszlám senkit nem felügyel, hanem minden nem muszlimot kinyír, v. rabszolgájává tesz. / L: Török hódoltság / Németh Sándor nem félti a bőrét! Ő már rég mindent letett Ábrahám, Izsák Jákob Istenének hatalma alá. Természetesen az Ő “hűséges hívei” is! Mi akik megtértünk, nem a Hit Gyülekezet kebelére, hanem a Teremtő Isten kebelére, Isten Igéjéhez tértünk meg. Az Úr kegyelme legyen mindnyájunkkal.
Naprózsa
2018-09-20 at 22:08
Kedves druszám!
De bizony az iszlám nagyon is felügyel. Nem mindenkit nyír ki, nekik Európa infrastruktúrája, otthonaink és őslakosságunk elsősorban dzsizját fizető rabszolgának kell, hisz különben ki dolgozna rájuk? Az engedelmeseket dehogy akarja kivégezni, csak a hangadóinkat, s ellenállókat.
Ami pedig a megtűrt nem muszlim vallásokat illeti nagyon is ellenőrzi azokban folyó hitéletet, Mohamed parancsba adta: tilos a térítés, az imaház emelés, a nyilvános körmenet, kereszt viselés,…stb. Az, hogy látszólag engednek néhol a keresztényeknek, az csak azért van, mert még mi erősek vagyunk, nem mernek ellenünk tenni.
De a mozlimok legfőbb ellenségei az ateisták, s nem a vallásosak. Ezért egy Eurókalifátusban legelső lépésük – ha hagyjuk – mindenki kötelező beterelése pár(!) ellenőrzött nagy vallásba, amelyet ők irányítanak. A pápa már készíti is elő ezt, ahol ő muszlimokkal együtt akarja majd kinevezni a vallási vezetőket, akiket a templomokban ellenőrizni is fognak.
Sok kis különféle egyház viszont veszélyes számukra, mert nem tudják azokat is mind felügyelni. Ezért az elsők között fogják (már ha hagyjuk leigázni magunkat) többi kisegyházzal egyetemben például a Hit Gyülekezetét is felszámolni. Német Sándor okos, és tudja ezt, mint a nyilatkozata is igazolja.
ómió
2018-09-20 at 09:12
Katonai megszállás alá? A Führerétől ezt tanulta?
Skywalker
2018-09-20 at 09:28
Amennyiben a Frontex a magyar kormány akarata ellenére bevonul az országba és erővel magához rendel bármilyen nemzetállami jogkört, úgy sérül az ország szuverenítása, illetve a benyomulást joggal értelmezhetjük megszállásnak. Ez esetben a Führer az éppenséggel a gnóm, gyermektelen, jövőtlen német kancellár – már megint.
Hesslerezredes
2018-09-20 at 11:01
Szerintem Orbán ezt is megbeszélte Putyinnal: készenlétben áll egy orosz deszant hadsereg, hogy megvédjen minket. Most aztán tényleg.
Benedek Károly
2018-09-20 at 11:21
Hesslerezredes!
Hagyjál már a hülyeségeiddel, amikor Romániában és Ukrajbában a NATO.
Plánki - Major Ferenc _ József és Marina
2018-09-21 at 08:41
Volt már megszállás eléééééééég…nemde ?..tatár.török,szovjet….most mi kell ..német – francia ?.legyünk jóban főleg a szomszédainkkal..de ha másképp nem megy a nemzeti függetlenség ?…lehetünk mi Unió nélkül is…tudjuk hogy minden újrakezdés nehéz …vszonbt gúzsba kötve sokkal rosszabb.